Bár nem a szívünk csücske a Fidesz és annak médiája, de azt el kell ismernünk, hogy a balosok (és médiájuk) még annál is sokkal rosszabbak. A Fidesz (ill. lapjai) legalább nem jön azzal, hogy Cozma megérdemelte a halált, hiszen cigányozott, és különben is diszkóbaleset volt (ezt az SZDSZ-es Mohácsi Viktória mondotta volt az MTV-ben – lásd EZT és EZT), meg hogy a Kiskunlacházán elkövetett második bűncselekmény pusztán gyerekcsíny volt (az MSZP Kolompár Orbánjának elhíresült és még csak véletlenül sem visszavont nyilatkozata).

Az MSZP-SZDSZ és lapjaik, úgy látszik, nem tanultak a cigánybabuzsgatásnak, -tenyésztésnek (is) köszönhető választási buktájukból. Az egyik legelkötelezettebben MSZP-s (párt)lap, a STOP például az alább teljességében olvasható cikke „színvonalban” nem marad el a fenti Mohácsi- és Kolompár-nyilatkozatoktól. Már csak azért sem, mert az író itt is „csínytevő” „gyerekekről” beszél. Akárcsak a mi áldott jó Kolompárunk...

Idézzük és kommentáljuk a teljes cikket:

Megint hergelik Vonáék a romákat
Állítólag megfenyegették őket, ennek ellenére újra kijátssza a cigánykártyát a Jobbik: egy múlt előtti heti szerencsétlen haláleset (Kuruc.info: a STOP számára egy olyan gyilkosság, amelyben az áldozatnak a koponyáját is több helyen betörik, „szerencsétlen haláleset”. Persze csak akkor, ha cigány gyilkol magyart. Megnéznénk, mit írnának, ha pont ellenkező irányban történt volna mindez...) ürügyén egy abaúji kisfaluban vonulnak fel csütörtökön fáklyákkal. A rendőrség készül: egyenruhás, félkatonai szervezetek, mint az Új Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg is a Jobbikkal demonstrál.

Lakossági fórum, fáklyás demonstráció - az egytémájú, stagnáló támogatottságú Jobbiknak falat kenyérként jött jól egy alig 600 lakosú Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisfaluban, Lakon január 23-án történt haláleset. Másnap délelőtt, a lakásában találták meg holtan a 81 éves nénit. Kutatásra, rablásra, dulakodásra utaló nyomok (bent) nem voltak fellelhetőek. (Kuruc.info: ...például azért, mert kint lincselték meg a korcsok szerencsétlen nénit...) A rendőrség elővette a falu rosszait: négy 12-14 közötti gyerek az utóbbi hónapokban azzal szórakozott, hogy esténként a falut járták, és ahol világosságot láttak, beugrottak az udvarra, lekapcsolták a villanyórát, majd elszaladtak. Kihallgatásuk során mindannyian elismerték, hogy jártak az udvaron, és lekapcsolták a villanyórát. Ezúttal azonban az idős asszony rajtakapta őket.

"Hatóságunknak megalapozott a gyanúja arra vonatkozóan, hogy a néni sérüléseit a gyermekkorú személyek a köztük kialakult szóváltást követően okozták" - közölte a rendőrség. (Kuruc.info: ahogy már oly sok rendőrségi közleményben [lásd pl. EZT], fordítsuk le a polkorrekt „köztük kialakult szóváltás” kifejezést magyarra: „rátámadtak a nénire a cigányok”. Mintha a néni is támadólag lépett volna fel – hihetetlen pofátlan és aljas a „magyar” „rend”őrség. Még így is meghamisítják a történteket, a bűnösökről, támadókról ilyen nyelvi praktikákkal elterelve a figyelmet; arról nem is beszélve, hogy mondjuk tót vagy amerikai kollégáik ott helyben agyonlőtték volna a gyilkosokat, ahelyett, hogy azok támadását ily módon próbálták volna letagadni, de legalábbis „elkenni”.) A szegycsontján és a bordáin is megsebesült, a halálát azonban a koponyasérülés okozta.

A négy cigányfiú (Kuruc.info: a STOP cikkének egyetlen pozitívuma: elismeri, amit amúgy is mindenki tud: cigányok gyilkoltak...) tette megosztotta a falut: többek szerint (Kuruc.info: ez a „többek” a cigó náccsálád meg rokonyság lesz, akik a csillagokat is lehazudják az égről. Persze ezt a cseppet sem elhanyagolható tényt a lap nem igyekszik közölni) egészen máshol voltak 23-án este, és bár aszociálisnak, nem gyilkosnak ismerték őket. A rendőrség azonban - mint Egyedné Novodonszki Éva, a BAZ megyei rendőr-főkapitányság főelőadója a STOP-nak nyilatkozta - fenntartja az eredeti állítását, ennél többet azonban a haláleset okozása (tehát nem emberölés) miatt folytatott nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt. A gyerekeket a rendőrség átmenetileg intézetben helyezte el, sorsukról - mivel gyerekkorúak lévén - nem büntethetők, a helyi jegyző dönt majd, miután az ügyészség átadja neki az ügyet.

A felerészben roma lakosságú faluban addig is primer politikai érdekek tartják izzásban az indulatokat: a Jobbik csütörtök este felvonulással "emlékezik", és fórumom tiltakozik "az idős emberek halomra gyilkolászása" ellen, mint erről az egykori egri szkinhedvezér, Sneider Tamás országgyűlési képviselő beszélt. (Kuruc.info: 1.) aha, simán „politikai érdek” [és nem az esetleges jövendőbeli áldozatoké] az, hogy megakadályozzák a további gyilkosságokat... 2.) vajon ugyanerre a „politikai érdek”-re panaszkodott a STOP az állami- és cigányvezetők tatárszentgyörgyi stb. „haknijai”, siránkozásai során? Az, hogy ott megmutatta magát a kamerának és saját pótolhatatlanságát sulykolta, miért nem volt „politikai érdeke” pl. Telekinek meg Mohácsinak?)

A szélsőjobboldali párt rendezvényének fő szónoka a pártelnök Vona Gábor lesz. Ez jelzi, mennyire jelentős számukra az esemény, amit azonban nem egy előre kitervelt, haszonszerzési céllal elkövetett kegyetlen gyilkosság okán, hanem egy csínytevő gyerekek és a nyugalomra vágyó idős asszony közötti szóváltás utáni véletlen, szerencsétlen haláleset ürügyén tartanak. (Kuruc.info: ez a "csínytevésről", "szóváltásról",  "véletlen, szerencsétlen halálesetről" hazudozó mondat a balliberális újságírás mélypontja, amely szépen hozza a bevezetőben említett Mohácsi-Kolompár-”szintet” és aljasságot... Igen, ez a baloldal, ezek a liberálisok.)

A demonstrációt és a fórumot a párt mellett a magát Új Magyar Gárda Mozgalomnak nevező, egyenruhás, be nem jegyzett, jogilag ezért megfoghatatlan szervezet jelzi, amely azonban politikai utódja a két éve föloszlatott Magyar Gárda Egyesületnek, illetve részt vesz rajta a szintén félkatonai, bár elvben hagyományőrző Nemzeti Őrsereg is. (Kuruc.info: számtalanszor elmagyarázzuk már, megint megtesszük: a Gárda nem félkatonai. Az ugyanis VAGY állami felügyeletet, VAGY felfegyverzettséget jelent. Ez esetben egyik sem teljesül. Sebaj, az igazság nem zavarja a STOP-ot.)

Az etnikai együttélés nehézségei, illetve a konkrét bűncselekmények miatt a Jobbik és militáns szatellitjei többször ültek rá, illetve izzították a romaellenes indulatokat: elég csak a tatárszentgyörgyi, kiskunlacházi és kerepesi felvonulásra vagy az őket megtámadó romák számára letöltendő börtönnel járó miskolci afférra emlékeztetni. (Kuruc.info: nem miskolci (eset ITT) – sajóbábonyi (lásd EZT). Miskolcon kutya közönséges emberekre - még csak véletlenül sem gárdistákra vagy jobbikosokra! - támadtak a „Halál a magyarokra” feliratú fegyvereket hordó cigányok. Nesze neked „felkészültség”. Ejnye STOP! Ilyen durva faktuális hibákban bővelkedő cikktől várják, hogy „megtérjenek” az emberek?)
A rendőrségi szóvivő lapunknak azt mondta, a rendőrségnek a csütörtök esti rendezvény bejelentették, a fölkészültek annak biztosítására, ám azontúl, hogy megteszik a szükséges intézkedéseket, részleteket nem árult el arról, miként reagálnak, ha a félkatonai, illetve be nem jegyzett szervezetek valóban részt vesznek a demonstráción.

STOP

(Eredeti ITT, jó pár, finoman szólva nem egyetértő olvasói megjegyzéssel.)
Frissítés (23:52): a szintén balliberális zsIndex sem sokkal jobb. Idézet a kapcsolódó, „Elállták a gárdisták a rendőrautó útját” című, Hudák Hajnal (jegyezzük meg ezt a nevet!) által írt cikkükből:

„A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen alig egy hete meghalt egy 81 éves nő, aki négy fiatalkorúval veszett össze, miután azok éjszaka lekapcsolták a villanyóráját. Rendőrségi közlés szerint a négy fiatal hetek óta szórakozott a faluban a villanyórákkal.”

Most amellett, hogy a cikk nem közli egyértelműen a halál okát (a cigányok lincselése), szintén a fenti, STOP-cikkben is megfigyelhető (ott: "köztük kialakult szóváltás") polkorrekt, személytelen „összeveszett” igével operál - a valóságot leíró megtámadták és -lincselték [a cigányok]” helyett. (Lásd az épp most az eredeti cikkhez adott plusz kommentárunkat!) Mintha a néni is egyformán hibás lett volna abban (pl. ő kezdeményezte volna a verekedést; fegyverrel nekitámadott volna valamelyik purgyénak stb.), hogy aztán úgy meglincselték a cigányok, hogy a koponyája is több helyen betört, és egy ép csontja nem maradt... A zsIndex cikke, „természetesen”, egy büdös szóval sem említi a néni igen súlyos sérüléseit, csak hogy védje a cigányokat. Ezt nem felejtjük el, Hudák Hajnal!