Szakmai fejlődést sem igazán mutatott, többszöri próbálkozásra sem sikerült magyarországi pedagógiai doktori iskolába felvételt nyernie. Mígnem, talán isteni (?) sugallatra jelentkezett a szlovákiai rózsahegyi (Katolicka univerzita v Ruľomberok) doktori képzésre, amit aztán be is fejezett. Doktori értekezését katolikus pedagógia témakörben, szlovák nyelven adta be (bár érdekességként megjegyezzük, hogy Erdő Mária önéletrajzában nem szerepel, hogy szlovákul is tudna), a védés állítólag angol nyelven zajlott (lásd az intézmény szlovák nyelvű honlapját). A bökkenő csak az, hogy Erdő Mária angolul sem tud, tavaly ugyanis néhány külföldi Comenius ösztöndíjas hallgató próbált vele előbb angolul, majd németül beszédbe elegyedni, fültanúk szerint sikertelenül.

A szlovákiai Ph.D fokozat megszerzése után karrierje fantasztikus szárnyalásba kezdett. Először rektorhelyettesként költözött be a rektori folyosóra, majd 1-2 hónap múlva a váci püspök, dr. Beer Miklós a Püspöki Palotában közölte vele, hogy megbízza a rektori teendőkkel. Erdő Mária rögtön megkezdte áldásos tevékenységét: alig ért vissza a palotából a főiskola épületébe, azonnal zárat cseréltetett a rektori iroda ajtaján. Másnap reggel az előző rektor (akit a cseréről nem is értesített) már csak kísérettel tudott bejutni, hogy összeszedje a holmiját (katolikus ember nem alázná meg ennyire embertársát).

Erdő Mária adjunktusból rögtön főiskolai tanárrá avanzsált, és megbízottból kinevezett rektorrá lépett elő. Ilyen beosztásba kerülés esetén a tudományos élet szereplőitől elvárható, hogy objektív szakmai kontrollnak vessék alá magukat. Legjobb tudomásunk szerint Erdő Mária ezt nagyvonalúan kihagyta (vagy csak titkolja?), nem bukkantunk a nyomára, hogy honosította volna szlovákiai tudományos fokozatát. Erre azért lenne szükség, mert ahány doktori iskola van, annyiféle követelményrendszer létezhet. Az Oktatási Hivatal erről kiadott tájékoztatójának II.6. pontja szerint a honosítás úgy kivitelezhető, hogy a teljes dokumentációt egy azonos szakterületen tevékenykedő magyarországi doktori iskolához kell benyújtani. Innentől már az ő felelősségük, hogy elfogadják-e, vagy bizonyos kiegészítéseket írnak-e elő (vizsgák, nyelvvizsgák, védés angol nyelven stb.). Ez azért is foglalkoztat minket, mert megtekintve Erdő Mária publikációs listáját, kétségeink támadnak nevezett szakmai kvalitásait illetően. Ott szerepel az AVKF által 2010-ben kiadott „Családpedagógia” című kötet, melynek ő a szerkesztője, viszont még szerkesztői előszót sem írt, csupán magyar és külföldi szerzők másutt megjelent írásait adja ki újra (Németh András, Vaskovics László, Dr. Bagdy Emőke, Dr. Ranschburg Jenő, Dr. Teleki Béla, Dr. Kiss Tihamér, Csanád Béla), vajon kért-e legalább engedélyt az említett szerzőktől? Ez most a trendi bizonyos körökben? Mások publikációit összegyűjteni és önálló műként kiadni? Mi a határ?

Több helyen olvasható, hogy egy egyházi felsőoktatási intézmény vezetőjével szemben inkább a vallásosság és az egyház iránti lojalitás az elvárt követelmény, mint a nemzetközi hírű tudományos tevékenység. Ezt elfogadjuk (bár az idősebb generáció a szakmai kvalitás mellőzése kapcsán óhatatlanul a régi rendszer egy intézményére asszociál: „Foxi-Ma(r)xi Esti Egyetem”). Az azonban mindenképpen elvárható egy katolikus főiskola vezetőjétől, hogy intézményét a keresztény értékrend alapján vezesse. Vegyük ezért górcső alá Erdő Mária vezetői „kvalitásait” is. Kinevezése után azonnal hozzákezdett a főiskola „átszervezéséhez”. Elsőként a Hitéleti Intézetet szüntette meg, majd hozzákezdett a további munkavállalók (oktatók és „kiszolgálók” egyaránt kerültek feketelistára) cseréjéhez is. A nyugdíjkorhatárt elérőktől egy nyilvános méltató mondat nélkül volt képes megválni 5-10-40 (?) éves felsőoktatáshoz, saját főiskolánkhoz kötött életút után. A korábban kialakított intézeti rendszert visszaállította tanszékivé, elérve ezzel, hogy a régi megbízatások automatikusan megszűnjenek, és lehetővé váljon új vagy általa újonnan kinevezett vezetőkkel körülvennie önmagát. Hirdetésből értesülhettünk róla, hogy az oktatók megújításának fő szempontja szerint törekedett nagycsaládos, mélyen vallásos kollégák felvételére, hogy emberileg is követendő példát állíthasson a diákok elé. Példának rögtön nézhetjük őt, amint önmagát 4 évre kinevezte tanszékvezetőnek, míg mindenki mást csupán egy évre bízott meg. („Fő a bizalom” jeligére.) De ha már a demokratizmus látszatát is elkerüljük, természetesen szavazásra sincs szükség a pozíciók megerősítéséhez.

Az elbocsátottak között meg ott találjuk a mélyen vallásos, 3 gyermekes PhD fokozattal rendelkező családapát, aki fél életét a főiskolán töltötte, hallgatói azóta is gyászolják. S ha már gyász, útilaput kapott az a szintén mélyen vallásos 4 gyermekes családapa is, akinek a felesége szinte pontosan 1 évvel korábban tragikus hirtelenséggel elhunyt. Feleségét, aki szintén nálunk dolgozott, odaadó munkájáért a főiskola saját halottjának tekintette, majd a gyászév végén az immár gyermekeit egyedül nevelő férfit Erdő Mária kirúgta: minő szociális érzékenység egy magát nagy hangon katolikusnak valló embertől! Indoknak fel lehetne hozni a főiskola nehéz anyagi helyzetét, de akkor hogy lehet saját rektori fizetését a duplájára emelni (amit meg is tett)?

Folytatván áldásos tevékenységét, Erdő Mária az oktatókat áthelyezte a főépületből egy másikba, 8-10 személyes szobákba. Ezzel párhuzamosan nagyszabású és drága átalakításokat hajtott végre a rektori szárnyon: a korábban nyitott részt ráccsal lezárta, a zárat (már megint a zárral van baj) csak az általa kiválasztott egyének ujjlenyomatuk beolvastatásával nyithatják. Ez jelzésértékű: a több kaszttal lejjebb álló oktatók (páriák) kerüljenek minél távolabb, Erdő Mária pedig az egyszerű halandó számára megközelíthetetlen fellegvárba. Lehet, hogy már a trónust is megrendelte. Az esztelen zármánia felveti a kérdést: vajon fél, mert olyan rossz a lelkiismerete, hogy fizikai bosszútól tart, vagy az információk áramlását akarja így megakadályozni?! Szívünk szerint megnyugtatnánk, a többség nem olyan sötét lelkű, mint ő, a hírekkel meg nincs mit tenni, még a börtönökben sem tudják elég sikeresen megakadályozni a terjedésüket. Egyébként írva vagyon: „Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal halljátok majd vissza, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni” (Lukács 12).

A hatalom átvétele után próbálta elszigetelni egymástól az embereket, kinél több, kinél kevesebb sikerrel ültette el a félelem, a bizalmatlanság, a titkolódzás mételyét. Még az órafelosztást is igyekezett titkosan kezeltetni. Hát persze, hogy káosz keletkezett belőle. Majd szétverte az intézmény tanulmányi osztályát, a hozzáértő, begyakorlott munkatársakat elbocsátotta, tapasztalattal nem rendelkező, saját embereket ültetett a helyükre. A teljes vezetés az általa odaültetett emberekből áll, akik képességei Erdő Máriáéhoz hasonlítanak (Similis simili gaudet), azaz nem értenek semmihez. Nem tudják, hogy az intézmény vezetése egyfajta szolgálat kellene, hogy legyen: a vezetés azért van, hogy intézkedéseivel az oktatási tevékenység zavartalan működését biztosítsa. Ehelyett akadozik a tájékoztatás, nincs egyeztetés, a ki nem mondott határidőt számon kérik, eldöntik, ki mit végezhet, és miből kit kell (!) kihagyni. A megfenyített még védekezésre sem kap lehetőséget az eltávolítása előtt. A vadászat most is folytatódik, lehet sejteni, kik a következő kiszemeltek. Erdő Mária „vezetési” stílusa a „Divide et impera” elvet követi: a közösséget egymással nem kommunikáló kis csoportokká zülleszti. Többen, féltve az állásukat, (az Erdő Mária által fekete báránnyá nyilvánított) korábbi közeli munkatársaikkal való érintkezést is kerülik. (Ejnye-ejnye, keresztények, a nincs bennetek enyhe szégyenérzet? Nem kellene inkább szeretetben összefogni a Gonosz legyőzésére?) Vég nélkül folytathatnánk tovább Erdő Mária elítélendő megnyilvánulásainak felsorolását, de véleményünk szerint ennyi bőven elegendő a véleményalkotáshoz. Ezt megkönnyítendő, idézünk a Bibliából:

Pál levele a korintusiakhoz (13): „Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha…”

Sajnos a levél idézett részletében szereplő tulajdonságok egyike sem jellemző Erdő Máriára. Gyurcsány Ferencben is több empátia van: ő legalább a kamerák előtt el tudott pityeredni embertársai balsorsa miatt, ha az érdekei úgy kívánták. Erdő Mária erre még érdekből sem képes: a szeretet, az empátia és más emberi méltóságának tisztelete teljes mértékben hiányoznak belőle. Amióta hatalmat kapott a kezébe, érzelemmentes sakkozógépként tologatja a számára csak bábukat jelentő embertársait, éreztetve velük totális hatalmát. Magna Dominát is próbál játszani, de az emberi nagyság minden ismérve hiányzik belőle: képességeit messze meghaladná ez a szerep. Egy nagy kaliberű vezetőt a nyitottság jellemez: maga köré gyűjti a legtehetségesebb munkatársakat, összefogja őket egy közös cél (pl. a Főiskola) érdekében, a jó képességűeknek kellő mozgásteret ad, nem próbál mindent kézi vezérléssel irányítani (főleg, ha neki magának tehetsége sincs hozzá). Erdő Mária olyan típusú, öncélú hatalmi centralizációt valósít meg középszerűnél gyengébb vezetői képességekkel, amiről még Joszif Visszarionovics is legfeljebb álmodozhatott.

Ennyit az Apor Vilmos Katolikus Főiskola jelenleg is tartó REM (Regnum Erdő Marianum)-periódusáról. Egyébként alváskutatók REM-fázisnak nevezik az alvás egyik szakaszát: ekkor álmodunk, a végtagok mozgatóizmai átmenetileg lebénulnak. A jelenlegi REM-szakasz a főiskola számára inkább RÉM-szakasz: a bénultság megvan, ám az egyébként fontos normális álmok helyét rémálmok töltik ki. Ezek a rémálmok normális emberekből is a legrosszabbat hozzák ki: keresztény munkatársak megtagadják korábbi barátaikat, kollégáikat. Bizakodásra adhat azonban okot, hogy a kutatók szerint a REM-fázisból a legkönnyebb felébreszteni az alvót: egy finom kézmozdulat is elegendő lehet. Vajon ki tudná ezt megtenni?

Megértjük, előre nem lehetett látni, hogy a hirtelen kapott hatalom milyen tulajdonságokat hoz ki a szürke kisegérből, viszont a fentebb elmondottak alapján nyilvánvaló, hogy ez a hatalom több sebből vérzik. Fokozatszerzése és kutatási tevékenysége is kérdéseket vet fel, beosztott munkatársaival való hivatali érintkezése során pedig minden keresztény normát lábbal tipor. Hatalmon tartása erkölcsi öngól a Katolikus Egyház számára: ha majd a váci püspök Isten Házában keresztény felebaráti szeretetről, jóságról és egyéb katolikus erényekről prédikál, engedtessék meg nekünk (az Úr bocsánatát kérve), hogy hangosan felnevessünk. Addig is imádkozunk a bűnös lélekért. Ámen.

P.S. Írásunknak nem célja a katolikus egyház támadása, lejáratása, csupán egy konkrét ügyben mondtunk véleményt. Erdő Máriát is kizárólag rektorként tett megnyilvánulásai alapján vettük górcső alá, magánélete és viselkedésének mélylélektani okai – bár ez utóbbiak bizonyára csábító kihívást jelentenek egy becsvágyó pszichiáter számára – bennünket nem foglalkoztatnak.