Olvasónk gondolatai a mai, másik esztergomi témájú levél kapcsán.

A város határát jelző tábla előtt már falunyi ház épült. Hova tartoznak? Esztergomhoz, természetesen. A tábla azonban maradt a régi helyén, mert áthelyezése azonnali közmű-és útépítési kötelezettséggel jár. A tábla tehát maradt. Így olcsóbb.

Gyógyvízről pedig ne is álmodozzunk, mondják, mert itt az nincs. Termálvíz volt valaha, forrón tört föl a földből, aztán egyszer csak elapadt. Fityiszt intett Esztergomnak, és Párkány alá vonult. Hogyan történt, ki tudja, ne firtassuk. Párkányban is magyarok laknak, eddig Esztergomnak volt jó, most nekik, Esztergom hát hallgat.

Hallgat másról is, amiről pedig beszélni kellene. Úgy nevezik magukat: Esztergom, a kétórás város. Hogy miért?

A turisták jönnek, megnézik a székesegyházat, aztán eltűnnek. Nem akarnak kocsmázni, vendéglőbe, cukrászdába menni, sétálni.

A város köveiből ugyanis parkolóórák nőttek ki, a busz 950 forintért állhat egy órát, a személygépkocsi 210-ért. Szombaton is, vasárnap délután is. Hol lehet megállni ingyen? A multik előtt, a teszkónál és társainál. Igaz, ez messze van a város központjától, onnan a turista nem jön vissza, de az itt lakó odamegy vásárolni. A belvárosi üzletek meg szép lassan tönkremennek.

Hallottuk, hogy a Széchenyi tér lakói ugyancsak pórul jártak. Kifizették a milliós parkolási díjakat, aztán egy esztendőre kicserélték a burkolatot a téren, és egyidejűleg behajtási tilalmat rendeltek el. Így aki a téren lakik, nem mehet be a saját háza udvarába, hogy ott álljon meg az autójával. A kifizetett pénzt nem fizeti vissza a város. Ők meg kereshetnek valami más megoldást, de hogy milyet, annak a Jóisten a megmondhatója, mert mindenütt fizetni kell.

Volt, aki január ötödikén – előbb az ünnepek miatt nem lehetett - lóhalálában rohant a polgármesteri hivatalba, hogy a saját kapuja előtt megválthassa a parkolási lehetőséget. Nem addig az! Fizetni fizethet, de megállni csak öt utcával feljebb lehet, mert másutt már nincs hely. Tíz deka vajjal és fél kiló kenyérrel ez hagyján, de nyolc palack vízzel, liszttel, cukorral, két gyerekkel már nem is olyan vicces.

Történt, nem is olyan régen, hogy valaki el akarta adni a házát. Jött a vevő, megtörtént a mustra, megegyeztek, amikor kiderült, a lakóház el nem adható, a városnak elővételi joga van rá. Hogyan? Nem tudják. A hivatal ráeresztette a vevőre az APEH-et, nézzen már a körmére a szemtelennek, van-e annyi adózott jövedelme, hogy a koronázó városban házat akar?! Van, hogyne volna. A vállalkozóról kiderült, tisztességes adófizető polgár, egy község tiszteletreméltó tagja. Vissza is ment oda, ahonnan jött, a királyi várost elkerüli, Esztergomból ő már, köszöni, nem kér. Sokan nem tudják, holnap nem bontatja-e el a polgármester a házukat, ha úgy szottyan kedve.

Neki is lett volna bontási kötelezettsége a saját házára, ez a történet is megér egy strófát.

Kilincseltek sokan a fideszes polgármesternél, Meggyes Tamásnál egy bizonyos telek beépítési engedélyéért, de azt meg nem kaphatták, mert védett terület. Az óvó rendszabály akkor vesztett érvényéből, amikor a polgármester maga vetett szemet rá. A ház felépült, majd lángra kapott. Akkoriban, amikor már érvényes bontási kötelezettség sújtotta a szabálysértő építkezés miatt.

A biztosító duzzogott, nem akart fizetni, mert gyanúja szerint Meggyes Tamás saját maga gyújtotta vagy gyújtatta fel az épületet. Valakit fülön csíptek az ügyben, váltig tagad, de ez manapság nem sokat számít.

Vannak, akik megpróbálnak küzdeni a kiskirálykodás ellen, de ez nem könnyű mesterség. Viszik a bíróságra a tárgyi bizonyítékokat, a jogerős határozat megszületik, de a polgármestert ez nem zavarja. Minden megy a régi kerékvágásban, vagy személyeskedéssé fajul a dolog, aztán mégiscsak az erősebb kutya ebédel.

A fürdővel is valahogy így történt. Amikor a helyiek meglátták a terveket, égnek állt a hajuk. Berzenkedtek, nagy volt a felzúdulás. Ronda, szögezték le, és igazuk volt. Olyan az épület, mint egy szárazföldön megrekedt torpedóromboló. Irgalmatlan pénzért valami rézlemezfélével borították be, állítólag a dóm kupolájára köllene hasonlítania. Pocsékul sikerült, olyan mint egy mérgeszöld műanyag.

Ha már megvan, mennének az emberek, de ha nem ér oda a polgár a nyitás idején, lehet, hogy be sem jut. Akkor cuccolhat haza a pakkal, gyerekkel. Hétköznapokon mehetne bármikor, de akkor meg dolgozni kell, ugye.

Eleinte az irdatlan belmagasság miatt fáztak bent a fürdőzők, azóta melegítik, gázzal fűtik a helyiségeket és a vizet, a kinti medencében is kellemes, csak a haja mállik le az embernek egy idő után a mínusz tíz fokban.

A mérleg: havonta 50 millió forint veszteség.

Finta József, a fürdő „megálmodója" további lehetőségeket kap a várostól. Most a Duna-partra tervez valami lábon álló bunkereket, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a párkányi füstokádó kéményekre. A helyiek az elképzelés láttán bukósisakoknak becézik a leendő mesterművet. Épül szálloda is, fittyet hányva a város régi arculatára.

A párkányi kéményeknek esztétikai értékükön kívül más erényük is van, bitumenes zsindelyt gyártanak ott, s az uralkodó szélirány egyenest Esztergom déli negyedébe hajtja a füstöt, büdös, mint a dög. A Tát felé vivő út mentén már városi polgár nem keres lakóhelyet, ha lehet messze elkerüli.

Budapesten is betoncsontvázra húzott üvegszemű monstrumok épülnek egy ideje, úgy tűnik, Esztergomnak is ezzel kell számolnia. Mohácson a szocialista polgármester lelöki a lépcsőn, ha valaki nem azt mondja, ami neki tetszik, Vácott a szintén szocialista polgármester saját maga megy be az üzletbe, és parancsolja le a piros-fehér-zöld kokárdát a kirakatból, és azzal fenyegetőzik, hogy bezáratja az egész kócerájt. Debrecen fideszes polgármester vezetésével tették csúffá. Esztergom városának sok panasza van, de úgy tűnik az összefogásra még elegendő ereje nincsen.

Ébresztő, Esztergom!

Harangoznak!