Gondolataimat a Kuruc.infón megjelent, részben hasonló tartalmú olvasói levél ismerete előtt papírra vetettem, de azokat továbbra is időszerűnek tartva küldöm el írásomat a szerkesztőségnek.
Kepes Andrásnak az Eduardo életével és halálával foglalkozó filmje sugárzásának nem is annyira a jogi, hanem inkább az erkölcsi oldalát tekintve az a véleményem, hogy a televíziós újságírónak kötelessége lett volna valamilyen módon megakadályozni a három ember, Eduardo és a két fiatal szabályszerű kivégzését.
Tegyük hozzá, hogy valószínűleg csak Eduardo öngyilkossággal egyenlő szándékáról tudott. Kicsit félve ugyan, de mégis le kell írnom: Az információ birtokában – ha a meggyőzés már kudarcot vallott – Kepesnek beavatkozást kérve a hivatalos szervekhez kellett volna fordulnia.
Tudom, sokak szemében visszatetsző cselekedetet említettem, de ha megteszi, magyarok és mások életét menthette volna meg az egyértelműen felesleges és emberhez méltatlan körülmények között kivitelezett kivégzéstől. Ha ezt teszi, lehet, hogy sokan, maguk az áldozatok is besúgónak nevezték volna, de ma életben lennének, a két másik meg nem várna a bizonytalan sorsára.
De a Kepes-történetnek egy további szépséghibája is van. Felelőtlen, egyértelműen szakmai szenzációt hajszoló tettével, Eduardo nyilatkozatának levetítésével igen megnehezíti a két életben maradt személy, így a magyar Toásó Előd helyzetét Bolíviában. Naivitás lenne ugyanis arra gondolni, abban bízni, hogy a bolíviai illetékes elvtársak nem kapták föl a fejüket a világhálón is elérhető tévéműsorban elhangzott szavakra.
Eduardo sajnos elment közülünk, már ott van, ahová mindannyian kerülünk. Ki előbb, ki utóbb. Isten nyugosztalja! Adjon neki Isten békességet odaát, ha már itt, a földön nem adott! A halott emlékét nem kívánom megbántani, de föl kell tennem a kérdést: Hogyan bízhatott meg egy olyan emberben, fogadhatta barátjának, aki szerencsétlen halálát is magyar belpolitikai csatározások szolgálatába állította?
Kepes a Santa Cruzban lemészárolt Eduardo halálát is arra használja, hogy a film végén, a narrációban, félreérthetetlen módon belerúg a Jobbikba és Morvai Krisztinába. Hogyan jön ez ide? „Nem fért bele egyik skatulyába se, amelyekkel az embereket mifelénk címkézni szokták. Példája volt annak, hogy milyen korlátai vannak a magunkfajta, magukfajta leegyszerűsítő logikának.”, mondja Kepes lezárásként. Ízléstelen, visszataszító politikai üzenet egy ilyen tragédia kapcsán.
Hering József
újságíró
