Ez a médiakonglomerátum uralja San Franciscótól Záhonyig a tévé és rádió 99%-át, a nyomtatott sajtónak a 95%-át. Szerencsére egyre többen fogják föl, hogy a valós információk eléréséhez szükséges az interneten megtalálható alternatív, a cenzúra által jóvá nem hagyott információkra is támaszkodni. Ennek előrebocsátásával szentelünk néhány sort annak, mi is történt, történik Líbiában, és főképp: miért.

2011 márciusában az arab tavasz néven ismert tüntetéssorozat elérte Líbiát is. Furamód azonban itt rögtön jól felszerelt, (részben idegen) fegyveres lázadók bukkantak fel az ország keleti részében, megvetették lábukat, és röpke fél év alatt – a NATO bombázásainak és logisztikai segítségének köszönhetően – bevonultak Tripoliba, Kadhafit elűzték, és átvették a hatalmat. (Mint tudjuk, a NATO a polgári lakosságnak a kormányerőktől történő védelmére kapott ENSZ felhatalmazást. Ehhez képest a NATO válogatás nélkül bombázott katonai létesítményeket, lakóépületeket, kórházakat, infrastruktúraelemeket. Mindez ötvenezer polgári lakos életébe került.)

Hogy jó ember volt-e Kadhafi, azt csak a Jóisten fogja majd megítélni, ha ítélőszéke elé áll. Egy biztos: a NATO-t az ilyesmi, hogy valaki milyen morális szinten áll, teljesen hidegen hagyja. Egy mércéje van: használ-e érdekeinek vagy ellenkezőleg, útjában van egy politikus. Ettől függően lehet az illetőt kinevezni demokratikus vezetőnek vagy diktátornak.

Kadhafi, aki nem is olyan rég még a nyugati hatalmak, az USA, Olaszország, Franciaország megbízható szövetségesének számított (terrorizmus elleni harc), 1969-ben katonai puccsal került hatalomra. Kezdettől fogva igyekezett a törzsi ellentétektől gyengített országot modernizálni. Persze ez olyan muzulmán modernizálás volt.

Mindenesetre az analfabetizmust felszámolta. Az ingyenes orvosi ellátást általánossá tette. A sátorlakó Líbia mára városlakóvá vált. Az ország olajból származó bevételeit okosan használta fel. Országa számára a kontinens legmagasabb életszínvonalát biztosította, de világviszonylatban is megelőzött Líbia olyan országokat, mint Brazília, Oroszország. Idővel az afrikai kontinens felé fordult, látványos segítséget nyújtva a kontinens országainak önállósodásuk rögös útján.

Nézzük ezek után Kadhafi konkrét bűnlajstromát.

Kadhafi visszautasította, hogy együttműködjön az Africa Command-dal (AFRICOM), az USA afrikai érdekképviselete szervével. Az AFRICOM-ot 2007-ben hozta létre Bush, 49 afrikai tagállama van. Nem tagja a szervezetnek Líbia, Elefántcsontpart, Szudán, Eritrea, Zimbabwe. Az USA ennek a keretén belül igyekszik hegemóniáját biztosítani. Ennek része például, hogy amerikai ösztöndíjjal képezik ki a tagállamok katonai és civil közigazgatási szakembereit. Ugyancsak ez a szervezet koordinálja a „terrorizmus elleni harcot” (kérjük a komolyságot megőrizni!) a fekete kontinensen.

Líbia az elmúlt évtizedekben olajnagyhatalommá nőtte ki magát. Olajkészleteit tekintve a világranglistán a kilencedik helyet foglalja el. Kadhafi nemcsak az amerikai, nyugat-európai cégeknek engedélyezte az olajkincs kiaknázását – a megfelelő, a korábbinál magasabb díjazás ellenében –, hanem saját, líbiai cég is beszállt a termelésbe, de folytatnak olajkitermelést orosz és kínai cégek is Líbiában.

Kína a világ egyik legnagyobb olajimportőre. Olajszükségletének egy részét Afrikából fedezi. Itt elsősorban Líbiára, Angolára, és Nigériára támaszkodik. A People´s Daily Online 2011. március 23-án jelentette, hogy Kínának jelenleg 50 nagyberuházása van folyamatban Líbiában. A zendülés kitörése óta harmincezer kínait kellett evakuálni. A kínai cégek több százmilliós veszteséget könyvelhettek el.

De maradjunk még egy kicsit Kína és Afrika viszonyánál. Aki járatos a világpolitikában, az tudja, hogy az USA-nak jelenleg két komoly versenytársa van: Kína és Oroszország. Az USA évek óta aggodalommal és féltékenyen figyeli a kínai expanziót a fekete kontinensen. Főleg hogy Kína nem az évszázadok óta ismert nyugat-európai és amerikai módon, azaz maximális nyereségre törekedve, örökre adósságcsapdába zárva, hanem kölcsönös előnyök mentén, adok-veszek alapon folytat kereskedelmet. Ez magába foglalja az infrastruktúra fejlesztését, közös termelőüzemek létesítését.

Különösen bosszantja a nyugati világot, hogy Kína több afrikai ország mobiltelefonszolgáltatását oldotta meg, más reménytelenül eladósodott országok számára az adósságot fizette ki.

Így a Nyugat által felbérelt, felkelőknek nevezett haramiák akciójának komoly Kína-ellenes éle is van.

És ha már a telefonszolgáltatásnál tartunk: néhány évvel ezelőtt még a fekete kontinensen voltak a világviszonylatban legmagasabbak a telefonálási költségek. Ennek oka az volt, hogy aki telefonálni akart, az kénytelen volt igénybe venni az idegen műholdas szolgáltatást, melynek bérleti díja évi 500 millió dollár volt. Egy saját műhold üzembeállítása összesen 400 millió dollárra rúgott. Afrika országai 14 éven keresztül hiába koldultak ezért a pénzért a Nemzetközi Valutaalapnál, az USA-nál, az európai államoknál, hitegetésen kívül mást nem kaptak. Kadhafi volt az, aki 300 milliót letett az asztalra. Az Afrikai Fejlesztési Bank ezt kipótolta 50 millióval, amihez a Nyugat-Afrikai Fejlesztési Bank még 27 milliót adott. Így a fekete kontinens 2007 végén megkaphatta első kommunikációs műholdját. Ezt követte a kínai és orosz segítséggel üzembeállított második műhold, amelyet 2010-ben állítottak pályára. Így a Kadhafi által letett összeg milliárdnyi dollár kamat fizetésétől mentette meg Afrikát.

Obamának, az immár álarc nélküli amerikai imperializmus bábjának nyomós oka volt Líbia amerikai bankokban tartott pénzét befagyasztani. Harminc milliárd dollárról van szó, amellyel Kadhafi a következő projekteket kívánta támogatni:

a, Afrikai Beruházási Bank létrehozása a líbiai Szirte városában

b, Afrikai Valutaalap alapítása Yaounde-ben (Kamerun)

c, Afrikai Központi Bank alapítása a nigériai Abuja-ban, amely, ha megkezdi az afrikai pénz kibocsátását, a francia befolyás halálát jelentette volna a hagyományos francia hegemónia uralta országokban.

Az Afrikai Valutaalap a Nemzetközi Valutaalapot lett volna hivatva kiszorítani. Az IMF-nek mindössze 25 milliárd dollár tőkével sikerült egy egész kontinenst térdre kényszerítenie, gyanús beruházásokat keresztülvinni, és arra kényszeríteni a kontinens országait, hogy közszolgáltatásokat idegen monopolcégek kezébe adjon. Nem csoda, hogy az Afrikai Valutaalap alakuló tárgyalásain az afrikai országok 2010 decemberében egyöntetűen kitessékelték a nyugati országokat.

Az USA mellett Franciaország is rátette kezét a francia bankokban parkolt líbiai pénzekre. Itt mintegy 10 milliárdnyi dollárról van szó, amelynek felhasználását Párizs saját kénye-kedve szerint engedélyezi és ütemezi.

Itt jegyezzük meg, igen nagy a veszélye annak, hogy a következő ország, amely a Nyugat támadásainak célkeresztjébe kerül, Algéria lehet. Algéria „bűne”, hogy 150 milliárd dollár valutatartalékkal rendelkezik, miközben a nyugati államok Amerikával az élen reménytelenül el vannak adósodva.

Az ötvenes években olajat kerestek a Szahara északi részében. Azt nem találtak, de egy hihetetlen mennyiségű, a jégkorszakból visszamaradt 35.000 km³-nyi édesvíz készletre bukkantak. Földünknek ez a legnagyobb ivóvízkészlete. Kadhafi volt az, aki egy gigantikus beruházás keretében, 470 sivatagi kutat és 12 ezer km vezetéket kiépítve megcsapolta ezt a vízkészletet. A beruházás évtizedekig tartott, 20 milliárd euróba került. Eredményeképp jó minőségű ivóvízhez juthat Líbia, Csád, Egyiptom. Eredetileg Szudán is részesedett volna a projekt áldásaiból, de a Világbank nyomására el kellett zárnia az oda vezető csatornaágat. Ha még valakinek kétségei lennének a Nyugat szándékait illetően… A mai fölhasználás mellett a vízkészlet még 4800 évig elég. A vízrendszer egy műszaki mestermű, a világ nyolcadik csodájaként is emlegetik. Négy fő ága négy méter széles, amelyben egy autóbusz is kényelmesen elfér. A több száz kút együttes vízhozama 2013-ra eléri az évi 2,4 milliárd m³-t. A projekt neve "Great Man Made River" (Ember által létrehozott nagy folyó). Kadhafi ellenlábasai gúnyosan "Great Mad Man Made River"-nek, nevezték, hozzáfűzve az őrült jelzőt.

Hát ilyen feltételek mellett a Veoliának és társainak bizony a kapun kívül kell maradnia.

Kadhafi további bűnei:

7, Élesen elítélte az amerikaiak iraki háborúját. Súlyos szemrehányásokat tett a tétlen és korrupt arab vezetőknek (Szaúd-Arábia).

8, 2010-ben az arab vezetők közül elsőként kért bocsánatot az afrikai négerektől az ellenük folytatott arab rabszolga-kereskedelem miatt. Ez tovább erősítette elszigetelődését az arab világban.

9, Minden fórumon harcolt Afrika jogaiért. Saját magát Afrika katonájának nevezte, amit a propaganda „Afrika királyára” hamisított.

Itt tartunk 2011 őszén. Orwell utáni korunkban a média mindent az ellenkezőjére hamisít. A terrorbombázást humanitárius beavatkozásnak nevezi, a líbiai pénzek befagyasztását (lenyúlását) segítségnyújtásnak. A legnagyobb terroristák a leghangosabbak, ha a terrorizmus elleni harcról van szó.

A sajtó által korábban agyonsztárolt homoszexuális német külügyminiszter, Westerwelle kegyvesztett lett, mert megtagadta hazája részvételét a Líbia-ellenes katonai akcióban. A mértékadó, a háttérhatalom szócsövének számító Die Welt szemére veti a Merkel-kormánynak, ha részt vettek volna a katonai akcióban, akkor most ők is nagyobb részt kapnának a koncból.

Valamikor a múlt század harmincas éveiben a szovjet vezetők erkölcsi színvonalát a rablóbanda szintjével együtt emlegették. Ide süllyedt mára az egykor keresztény, civilizált Nyugat. A sajtó a porhintés, vakítás fő eszköze. Az egyházak hallgatnak. Akitől az ember komoly szembenállást várt volna – Oroszország és Kína – szintén hallgatnak, illetve egy-egy erőtlen tiltakozásnál többre nem telik. Mint tudjuk, az ENSZ Biztonsági Tanácsa ennek a két országnak a tartózkodása mellett hagyta jóvá a NATO „polgári lakosságot védő”, valójában őket pusztító terrorbombázását. Ha a bombázások ellen szavaztak volna tartózkodás helyett, akkor még ma is Kadhafi lenne hatalmon. Csak találgatni tudjuk ennek a két országnak a mozgatórugóit. Valamit ígérhettek nekik a tartózkodásért cserébe? Butaság, árulás lehetett a dolgok mögött?

Líbiában eközben megkezdődik az igen heterogén győztesek között a marakodás a hatalomért. A következő hónapok megmutatják, ki volt a ravaszabb, gátlástalanabb. De folyik a marakodás a győztesek oldalán is (Olaszország, Franciaország, USA), még ha igen diszkréten is: ki mekkora részt hasítson ki a koncból.

Természetesen a médiában tovább folyik Kadhafi befeketítése. Láthatjuk pazarul berendezett bunkerét, privát strandját, hallhatunk titkosszolgálatának rémtetteiről, a mesés vagyonfelhalmozásról. De ezt már unjuk. Így volt ez a II. világháború alatt és után, így volt ez Szaddám Huszeinnel, és mindenkivel, aki szembeszállt az amerikai gépezettel. Az ember csak úgy elgondolkozik: mikor adatik már nekünk egy olyan vezető, aki ugyan megszedi magát, de legalább annyira hasznára van hazájának, mint Kadhafi Líbiának? Nekünk mindig csak olyan vezetők jutnak, akik lopnak-csalnak, és az országot katasztrófába viszik az idegen érdekek gátlástalan kiszolgálásával, nem ímmel-ámmal, hanem igyekezve még 100%-on fölül is teljesíteni. Legyen szó akár jobb-, akár baloldali politikusokról. Gondoljunk csak Simor András MNB-elnök hírhedt, minden otrombaságot és aljasságot alulmúló bizalmas üzenetére amerikai gazdáinak: nincs ingyenebéd a devizahiteleseknek.

Prognózisunk Afrikára: a fekete kontinensre fekete felhők szállnak. A nyugati gépezetnek ezután még könnyebb lesz az egyes államokat kiforgatni nyersanyagkincseikből, kijátszani őket egymás ellen.

Munkánkban elsősorban a www.antikrieg.com honlapon található információkra támaszkodtunk. A szaharai ivóvíz programról a Die Zeit német lap honlapján találtunk adatokat.

Szeged, 2011. szeptember