A Magyarországi Református Egyház túlnyomó többséggel határozatot fogadott el ifjabb Hegedűs Loránt ügyében a szerdán Budapesten tartott zsinatán, melyben továbbra is jogosnak tartják az egyház elnökségének a lelkipásztor tevékenységével szembeni panaszbeadványát annak ellenére, hogy a bíróság felmentette a derék lelkészt.
A határozat szövege szerint a zsinat "ezúton is kinyilvánítja egyetértését az elnökség azon intézkedéseivel, mely során két panaszbeadványt nyújtott be ifjabb Hegedűs Loránt Budapest-Szabadság téri református lelkipásztor ellen, és kérte a lelkipásztor magatartásának-nyilatkozatainak egyházi bírósági kivizsgálását."
A református egyház elnöksége először tavaly márciusban fogalmazta meg panaszbeadványát a lelkésszel szemben, amiért a holokausztcáfoló David Irwing történész-publicista könyvbemutatójához az egyházközség egyik termében biztosított helyet.
A második panasszal akkor élt az egyházi elnökség, amikor tavaly október 23-án Szabadság téri református templom előtt ifjabb Hegedűs Loránt állítólag antiszemita megnyilvánulásokat tett. Mint kiderült, ez is csak egy zsidó hazugság.
(MTI magyarítva)