Unos-untalan hivatkozunk ERRE a sulinetes (!!!) tanulmányra, mely egyértelműsíti, hogy 200-300 évvel ezelőtt a cigányok az emberevés hagyományát is nagy becsben tartották. Ne tessék csodálkozni: akik döghúst esznek, fajtalankodnak, egymás között házasodnak, és génállományukat tekintve messze az legrosszabb, legdegeneráltabb nagy számosságú népcsoport Európában, azoktól ez sem elképzelhetetlen.
A témában ma a következőt olvashattuk (eredeti ITT):

"Tegnap rokonsággal beszélgettünk, és többek között elhangzott ez a megtörtént eset is:
 
Egernél cirka 50 éve történt, hogy egy időben tünedezni kezdtek el a nők és gyerekek közül a külterületeknél az erdőkben, nem tudni hová. Már nem mertek egyedül sétálni a közeli erdőknél, amikor egy ligetes részen egy fiatal jegyespár sétálgatott és a nőnek el kellett vonulnia bokorba (megesik ez manapság is), aztán a vőlegény csak várt, csak várt... de nem jött vissza többet a nő. No, elment megkeresni, de a bokroknál semmi nyoma, ezért tovább keresett beljebb haladva az erdőben, mikor észrevett egy oláhcigány tábort, amolyan vándorló banda lehetett. Elment szólni a rendőröknek, és mert hasonló eltűnések már voltak feljegyezve addig is, kivonultak, körbevették a tábort, és megtalálták a nő... holttestét. Kiderült, hogy az elrabolt, legyilkolt nőket és gyerekeket megfőzték és megették (a férfiak húsa nem volt olyan jó...).

A hatóság akkor legalább nem szarozott ezek után. A gyerekeket állami gondozásba vették, a felnőtteket nyilvánosan kivégezték."


Igen, ebben SEM változott a cigány “kultúra”. Az nem csak Mária Terézia idején (és előtte) volt emberevő. És még a fajvédők egyenértékűségről papolnak... Tessék már megérteni, hogy – ahogy advocatusdiaboli is megfogalmazta – egyszerűen az ember- és dögevő, egymás között házasodó, fajtalankodó, gyilkos, az emberi élet szentségét nem tisztelő, munkakerülő cigány kultúra nem egyenértékű egyetlen egy európaival sem. Jogaikat is eképpen kellene kezelni, beleértve a purdészülést is.

Végül egy kérés az olvasókhoz. Valaki esetleg fel tudna mutatni korabeli cikkeket is a témában? Az Eger környékiek körbe tudnák kérdezni az idősebb rokonságot, hátha valaki közelebbit tud (eredeti újságok stb.) Igencsak megköszönnénk!

Kapcsolódó: Csontváry Kosztka Tivadar a cigányok elleni óvszerről (plusz linkek a cigányság múltban elkövetett bűneire és nagyjaink – pl. Arany, Csontváry, Csokonai, Jókai – általi megítélésére)
Fideszes politikus átütő erejű nyilatkozata: a cigányság génállománya igenis bűnözésre predesztinál (kis genetikázás, rengeteg plusz forrással és hivatalos tanulmánnyal)
Kuruc.info - A.S.
Olvasó: Tisztelettel.
Én jómagam 41 éve, le- és felmenő rokonságom 1909-től él Eger városában.
Megboldogult néhai nagyanyám - Isten nyugasztalja - nekem is beszámolt ezekről a rémtettekről.
Napszámosként élt lánykorában Verpeléten és anno akkor csak gyalog lehetet közlekedni a városig.
Valószínű az időpont kb. 50 éve. Én inkább arra az időszakra tenném amikor a második világháború zajlott itt. (“Fiam az erdőbe menni este veszélyes”). De a dolog igaz, szó szerint ették az embereket.
Hogy a mai kultúrában kit miért vezet el a sorsa a kannibalizmusig, változó. Talán még fellelhető a Heves megyei levéltárban valami. Kérjétek meg Zagyva György Gyulát, a HVIM egri elnökét, nézzen utána. XY.