Nem újabb és újabb megszorításokra van szükség, hanem a biztonságunk, az életünk garantálására
Ezt már nem tudom felfogni ép ésszel! Mi történik ebben az országban? Most már nem kérni kell, hanem követelni, üvölteni, hogy elég volt! Hány embert kell még lemészárolni, agyonverni, hogy befejeződjön a hazudozás, az igazság szándékos elhallgatása, a többségi társadalom szemen köpése, hogy ebben az országban végre rend legyen?
Szeretném idézni a Magyar Köztársaság alkotmánya 54.6 (1) bekezdésében foglaltakat:
„A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani." Az embernek kínjában sírni támad kedve. Ma Magyarországon nem lehet őszintén és nyíltan beszélni a problémákról. Ma Magyarországon nincs demokrácia. Egy demokrácia ott kezdődik, hogy minden olyan kérdésről, amely össztársadalmi probléma, tényszerűen lehet beszélni, és egy demokrácia ott ér véget, amikor az igazság kimondásáért meghurcolnak. Ma úgy néz ki, hogy az egész alkotmányunkat kidobhatjuk a szemétdombra. Kit védene meg az alkotmány, ha a benne foglaltak végrehajtásáért felelős kormányzat lábbal tiporja azt?
Megkérdezem, ma Magyarországon kire vonatkozik az alkotmányunk fent említett szakasza? Kiket véd meg ma az állam? Kérdezem ezt én, egy vidéki „véresszájú, rasszista" (egyik baloldali újság jelzői) polgármester.
Egyre másra látnak napvilágot azok a brutálisabbnál brutálisabb bűncselekmények, amelyek elkövetői igazoltan cigány származásúak voltak. A balliberális média és a kormány „felelős" tagjai ennek ellenére továbbra is rasszizmusról beszélnek. Továbbra is belehazudnak a képünkbe, hülyének néznek bennünket. Sajnos azt kell mondani: ma Magyarországon nyílt, intézményesült rasszizmus folyik a magyarság ellen. A SZDSZ képviselői számon kérik a rendőrségen, hogy milyen jogcímen tartja etnikai alapon nyilván a bűnelkövetőket. Ha viszont nem lehet cigány és magyar származású ember között nemzetisége alapján különbséget tenni, akkor milyen alapon állítják az úgynevezett „jogvédők", hogy fokozódott a cigány származású emberek elleni erőszak? Ők megállapíthatják, ki a cigány és ki a magyar származású? Akkor milyen alapon kapnak elkülönített támogatást a cigány gyerekek és családok, akkor milyen alapon beszélünk a cigányságot felzárkóztató (egyébként nem működő) különféle programokról? Ma Magyarországon éppen a kormány az, amely etnikai alapon tartja nyilván a lakosságot az ilyenfajta juttatások miatt.
Itt nemcsak rólunk van szó, hanem minden tisztességes cigány emberről, aki megpróbál emberként boldogulni. Ők is elszenvedői a brutalitásoknak. Be kell végre fejezni a társadalom terrorizálását és szándékos félelemben tartását. Nem lehet elfogadni azt, hogy egyesek a kisebbségi lét álarca mögé bújva több jogot élvezzenek, mint a többségi társadalom.
Egy normális társadalom működésének alapja az, ha az emberek biztonságban érzik magukat. Egy olyan világ, ahol, ha este elmegyek otthonról, akkor a saját lábamon, és nem hullazsákban érkezem haza.
Az alkotmányunk 8.6 (1) bekezdése kimondja: „A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége."
A biztonság alapja, hogy legyen rendőr minden településen, a rendőrnek legyen joga intézkedni, hogy szigorítsunk a büntetési tételeken. A biztonságunk nem lehet pénzkérdés. Igenis van visszatartó ereje a szigorú büntetéseknek. Nem hiszek az ilyen-olyan „megbántam bűnömet és jó leszek" felzárkóztató és javító programokban. Őszinte és nyílt párbeszédre van szükség a politika szereplői, a roma és magyar társadalom tagjai között. Új oktatáspolitikára és újragondolt szociális ellátórendszerre. Olyan programokra, amelyeknek van realitása, amelyet minden érintett betart, és követhető a felhasznált pénz útja. Nem újabb és újabb megszorításokra van szükség, hanem a biztonságunk, az életünk garantalására.
Mivel is zárhatnám a soraimat, mint Bibó István idézetével:
„A szabadság ott kezdődik. ahol mgszűnik a félelem." És itt, most milliók félnek. De meddig kell még félnünk?
A szerző Kiskunlacháza polgármestere
(MN, saját szkennelés)
Ezt már nem tudom felfogni ép ésszel! Mi történik ebben az országban? Most már nem kérni kell, hanem követelni, üvölteni, hogy elég volt! Hány embert kell még lemészárolni, agyonverni, hogy befejeződjön a hazudozás, az igazság szándékos elhallgatása, a többségi társadalom szemen köpése, hogy ebben az országban végre rend legyen?
Szeretném idézni a Magyar Köztársaság alkotmánya 54.6 (1) bekezdésében foglaltakat:
„A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani." Az embernek kínjában sírni támad kedve. Ma Magyarországon nem lehet őszintén és nyíltan beszélni a problémákról. Ma Magyarországon nincs demokrácia. Egy demokrácia ott kezdődik, hogy minden olyan kérdésről, amely össztársadalmi probléma, tényszerűen lehet beszélni, és egy demokrácia ott ér véget, amikor az igazság kimondásáért meghurcolnak. Ma úgy néz ki, hogy az egész alkotmányunkat kidobhatjuk a szemétdombra. Kit védene meg az alkotmány, ha a benne foglaltak végrehajtásáért felelős kormányzat lábbal tiporja azt?
Megkérdezem, ma Magyarországon kire vonatkozik az alkotmányunk fent említett szakasza? Kiket véd meg ma az állam? Kérdezem ezt én, egy vidéki „véresszájú, rasszista" (egyik baloldali újság jelzői) polgármester.
Egyre másra látnak napvilágot azok a brutálisabbnál brutálisabb bűncselekmények, amelyek elkövetői igazoltan cigány származásúak voltak. A balliberális média és a kormány „felelős" tagjai ennek ellenére továbbra is rasszizmusról beszélnek. Továbbra is belehazudnak a képünkbe, hülyének néznek bennünket. Sajnos azt kell mondani: ma Magyarországon nyílt, intézményesült rasszizmus folyik a magyarság ellen. A SZDSZ képviselői számon kérik a rendőrségen, hogy milyen jogcímen tartja etnikai alapon nyilván a bűnelkövetőket. Ha viszont nem lehet cigány és magyar származású ember között nemzetisége alapján különbséget tenni, akkor milyen alapon állítják az úgynevezett „jogvédők", hogy fokozódott a cigány származású emberek elleni erőszak? Ők megállapíthatják, ki a cigány és ki a magyar származású? Akkor milyen alapon kapnak elkülönített támogatást a cigány gyerekek és családok, akkor milyen alapon beszélünk a cigányságot felzárkóztató (egyébként nem működő) különféle programokról? Ma Magyarországon éppen a kormány az, amely etnikai alapon tartja nyilván a lakosságot az ilyenfajta juttatások miatt.
Itt nemcsak rólunk van szó, hanem minden tisztességes cigány emberről, aki megpróbál emberként boldogulni. Ők is elszenvedői a brutalitásoknak. Be kell végre fejezni a társadalom terrorizálását és szándékos félelemben tartását. Nem lehet elfogadni azt, hogy egyesek a kisebbségi lét álarca mögé bújva több jogot élvezzenek, mint a többségi társadalom.
Egy normális társadalom működésének alapja az, ha az emberek biztonságban érzik magukat. Egy olyan világ, ahol, ha este elmegyek otthonról, akkor a saját lábamon, és nem hullazsákban érkezem haza.
Az alkotmányunk 8.6 (1) bekezdése kimondja: „A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége."
A biztonság alapja, hogy legyen rendőr minden településen, a rendőrnek legyen joga intézkedni, hogy szigorítsunk a büntetési tételeken. A biztonságunk nem lehet pénzkérdés. Igenis van visszatartó ereje a szigorú büntetéseknek. Nem hiszek az ilyen-olyan „megbántam bűnömet és jó leszek" felzárkóztató és javító programokban. Őszinte és nyílt párbeszédre van szükség a politika szereplői, a roma és magyar társadalom tagjai között. Új oktatáspolitikára és újragondolt szociális ellátórendszerre. Olyan programokra, amelyeknek van realitása, amelyet minden érintett betart, és követhető a felhasznált pénz útja. Nem újabb és újabb megszorításokra van szükség, hanem a biztonságunk, az életünk garantalására.
Mivel is zárhatnám a soraimat, mint Bibó István idézetével:
„A szabadság ott kezdődik. ahol mgszűnik a félelem." És itt, most milliók félnek. De meddig kell még félnünk?
A szerző Kiskunlacháza polgármestere
(MN, saját szkennelés)
