Ruhaneműket loptak egy üzletből (BRFK)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2009. október 8-án délután egy Andrássy úti üzletben két férfi elterelte az eladók figyelmét, miközben a velük lévő két nő különböző ruhaneműket vitt a próbafülkébe, ahonnan úgy távoztak, hogy kezükben egy-egy ruhát fogtak, a többit pedig egy táskába tették. Miután távoztak, a két férfi is követte őket vásárlás nélkül.








A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható elkövetőket felismeri, jelenlegi tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 461-81-41 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY - police.hu