Számtalan olyan esetről számoltunk már be, amikor cigányaink nagy lelki nyugalommal gázoltak el embereket. Nemcsak „vétlen” gázolások (egyik legutolsó, további hivatkozásokkal, ITT) tartoznak ide, hanem azok is, amikor orkjaink kifejezetten gyilkolási célból rántják a kormányt az őket például feltartóztatni igyekvő rendőrök felé (két közismert eset: Érd, ill. az ausztriai gázolási kísérlet).

Nos, az alábbi cikkből ugyanez derül ki: az orkok a legcsekélyebb tekintettel sincsenek arra, megnyomorodik, netán meghal-e áldozatuk.

Hogy honnan tudjuk, cigány az elkövető? Helyi szemtanúk beszámolójából. Idézünk egyet (eredeti ITT): „Azok [cigányok] voltak! Én láttam ahogy bilincsben vitték el a tetvet. 200 évet adni neki aztán ha jól viselkedik megfelezni. És az egyik rendőr mondott mást is...benne volt a legnagyobb folyónk is. [gy.k. azt mondta a rendőr, hogy Dunába kell lőni őket]”

Az eredeti cikk:

Áthajtott a megbírságolt autós a felügyelő lábszárán
Szekszárd | Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult nyomozás az ellen az autós ellen, aki áthajtott egy közterületfelügyelő lábán szerdán. Mint azt megírtuk a kocsi tiltott helyen parkolt.

A lábszárán hajtott át egy autós annak a közterületfelügyelőnek, aki megbírságolta szerda délután fél négy körül Szekszárdon. A Suzuki Wagon R+ a Korzó melletti parkolóban tiltott helyen állt. A kocsi vezetője és utasa összeszólalkozott a felügyelővel, aki le akarta fényképezni a kocsit - tudta meg a TEOL.hu a megyei főkapitányság ügyeletesétől.

Az egyelőre nem tisztázott, hogy a közterületfelügyelő lépett-e a már mozgó kocsi elé, vagy az autó vezetője kormányozta-e járművét felé. Ezt szakértő bevonásával, bizonyítási kísérlettel és további vizsgálatokkal igyekeznek kideríteni.

Az ügyben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult nyomozás. A közterületfelügyelő szerencsére könnyű sérüléssel megúszta.

Mint azt megírtuk, a helyszínre négy járőrkocsit vezényeltek ki, a rendőrök lezárták a parkolót.

(TEOL)