A férfiből lett nő és a nőből lett férfi kimondta egymásnak a "boldogító igent". Így hivatalosan is megtörtént Anglia első olyan "esküvője", amelynek mindkét főszereplője nemet váltott.
Zoom
Szeptember 13-án pénteken mondta ki egymásnak Felix és Helen a boldogító igent - írja a Mirror. Teljesen olyan volt, mint minden "normális" esküvő, csak abban volt egyedülálló, hogy korábban Nagy-Britanniában még nem házasodott össze két nemváltó műtéten átesett kreatúra.
Helen a lapnak azt nyilatkozta: a szertartás egyszerűen tökéletes volt, pont olyan, amilyennek gyerekként megálmodta. Az 56 éves "menyasszonynak" állítólag többször megremegett a térde, annyira izgult. A "férj" skótszoknyában vette el szerelmét és arról beszélt az újságíróknak, hogy mikor meglátta a "nejét" a menyasszonyi ruhában, el sem akarta hinni, hogy ilyen szerencsés "fickó".
Zoom
A dátum azért esett pont péntek 13-ra, mert a "pár" 2008-ban ekkor találkozott először, így nem is volt kérdés mikor esküdjenek. A vendégek száma is 13 volt, a genetikai hulladékok ugyanis csak azokat hívta meg, akiktől a "nehéz időkben" támogatást kaptak.
Helennek három, Felixnek korábban egy házassága volt. Mindketten érezték, hogy valami nem stimmel, Felix például egy ideig leszbikus is volt, mielőtt "rájött", hogy valójában az a baja: rossz testbe született. Helen egyik fia nem fogadta el, hogy apja nő lett, így vele nem tudja tartani a kapcsolatot, de másik fia mellette áll, sőt az esküvőre is eljött.

Mivel nemváltó műtét után mindketten új személyit kaptak, a házasságkötésük teljesen legális volt.
(Borsonline - Mirror nyomán)