Közéleti személyiségek által gyaníthatóan évtizedekkel ezelőtt elkövetett pedofil bűncselekmények és azok feltételezett elleplezése ügyében indított nagyszabású párhuzamos vizsgálatokat hétfőn a brit kormány.
Theresa May belügyminiszter a londoni alsóházban két vizsgálat elkezdését jelentette be.
Az egyik azt hivatott feltárni, hogy igazak-e azok a mind több forrásból elhangzó állítások, amelyek szerint az 1980-as években egyes brit politikusok és a közélet más szereplői szervezett módon szexuális bűncselekményeket követtek el gyermekek sérelmére. A másik vizsgálat feladata annak kiderítése, hogy e bűncselekmények bizonyítékait ugyancsak szervezett módon nem tüntették-e el annak idején.
A súlyos belpolitikai botránnyal fenyegető ügy központi eleme az az aktacsomag, amelyet egy azóta elhunyt konzervatív képviselő, Geoffrey Dickens adott át Leon Brittannek, Margaret Thatcher néhai brit miniszterelnök egykori belügyminiszterének valamikor az 1980-as években, állítólag a politika és a közélet befolyásos szereplőinek gyanítható pedofil bűncselekményeiről. Egy belső kormányzati vizsgálat már tavaly megállapította, hogy a Brittannek átadott vaskos aktacsomagok közül 114 azóta eltűnt; többet közülük valószínűleg megsemmisítettek.
Cionista és filoszemita aberráltak
Nagy-Britanniában az elmúlt időszakban egyre-másra derül fény súlyosnál súlyosabb pedofil bűncselekményekre, amelyeket az elmúlt évtizedek legismertebb és legbefolyásosabb közéleti személyiségei követtek el.
Néhány hete ítélték nyolc év börtönre a brit celebvilág első számú PR-menedzserét, a 71 éves, filoszemita Max Cliffordot fiatalkorú lányok és fiatal nők sérelmére évtizedekkel ezelőtt elkövetett sorozatos szexuális bűncselekmények miatt. Clifford legfiatalabb áldozata a beterjesztett bizonyítékok alapján egy 12 éves kislány volt.
Nem sokkal korábban kiderült az is, hogy a BBC valaha legnépszerűbb könnyűzenei műsorvezetője, a 2011 októberében 84 évesen elhunyt cionista Sir Jimmy Savile évtizedeken keresztül szintén súlyos szexuális bűncselekményeket követett el gyermekek ellen. Savile bűncselekményeinek legfiatalabb sértettje 5 éves volt.
A néhai műsorvezető dokumentálható bűncselekményeinek sorozata 54 évet ívelt át, és Savile-t többen fel is jelentették, annak idején azonban egyik bejelentést sem vizsgálták ki részletesen a hatóságok; az áldozatok szerint azért, mert egyszerűen nem hittek nekik.
A múlt héten a brit szórakoztatóipar egy másik veteránját, az ausztráliai születésű, 84 éves Rolf Harrist ítélték öt év és kilenc hónap szabadságvesztésre, ugyancsak gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények vádjával. Harris bűncselekményeinek legfiatalabb sértettje egy hétéves kislány volt.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: