Az egyik legkomolyabb, tudományos beszélgetőfórum, a tiede.fi (tudomány.fi) Második Világháborúval kapcsolatos szavazása a következő eredményt hozta: a válaszoló finnek 80%-a szerint Hitler szövetsége a lehető legjobb választás volt Finnország számára.

Múltkori cikkünkben már említettük, hogy Hitler személy szerint csodálta a finneket azok Téli Háborúban kifejtett hősiessége miatt. (Ha esetleg valaki nem olvasta volna: ebből, valamint az észtek világháborús szerepvállalásából levezettük azt is, hogy a magyarokhoz egy ujjal sem nyúlt volna Hitler, ha megnyeri a háborút. Szemben az általános balliberális hazugsággal, mely szerint Hitler kitelepítette, elűzte vagy egyenesen kiirtotta volna a magyarokat.) A témával kapcsolatos kutakodásaink kapcsán tévedtünk a Tudomány.fi nevezett szavaztatására.

Ez a szavazás is jól mutatja, hogy a szinte teljesen zsidómentes Finnországban az emberek nincsenek a média által elhülyítve - szemben Magyarországgal. Most próbáljuk elképzelni, micsoda médiahiszti, Tom Lantos-ig elhallatszódó vernyákolás lett volna abból, ha Magyarországon egy hasonló szavazási eredményt publikálnak! Vagy, ha mondjuk Magyarországon árusítanának - például a MOL, a Szerencsejáték Rt. és más, vezető magyar(?) cég által támogatottan - horogkeresztes gyűrűt. Ahogy a finnek teszik. Nekik szabad – nekünk nem. Pedig mindketten ugyanúgy bűnös nép vagyunk. Vagy mégsem?

Kuruc.info - Arppi S.