2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Külföld :: 2009-01-13. 17:40

Nemzetközi Bíróság elé kerülnek Izrael bűnei

Civilek is tiltakoznak Izrael népirtó háborúja ellen. Több mint kilencven szervezet nyújt be keresetet háborús bűncselekmények címén a hágai Nemzetközi Bírósághoz. A Mozgalom a rasszizmus ellen nevű egyesület vezetője bejelentette, hogy miután több ezres tüntetéseiknek nem lett eredménye, jogi útra terelik az ügyet.
Az első keresetet már szerdán benyújtják, és valószínűleg a Gázai övezetben tevékenykedő nem kormányzati szervezetek is ezt teszik majd. Szerintük Izrael háborús bűncselekményeket követett el a Gázai övezet elleni aránytalan offenzívájával, amely számos civil áldozatot követelt, amely során polgári létesítmények semmisültek meg. A tizenhét napja tartó izraeli támadásoknak már több mint 900 halálos áldozata van.
Egyes emberjogi aktivisták azt állítják, hogy a zsidó állam palesztin területen elkövetett legvéresebb akciójához vezetett az, hogy az izraeli vezetőség parancsba adta: a hadsereg veszteségeit minimalizálni kell, nem számítanak a civil áldozatok. John Ging, az ENSZ gázai biztosa kijelentette: minden olyan esetet ki kell vizsgálni, ahol felmerül annak gyanúja, hogy Izrael megsértette a nemzetközi szabályokat. A brit The Guardian internetes oldala egy listát közöl azokról a cselekményekről, amelyekkel a civil szervezetek vádolják a zsidó államot. Itt szerepel a foszforbomba bevetése, az egészségügyi létesítmények ellen elkövetett támadás, 12, megkülönböztető jelzést viselő egészségügyi dolgozó megölése, illetve számos katonai feladatot nem végző rendőr megölése.
(The Guardian - Lánchíd Rádió)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready