Történelmi győzelmet arattak a Zöldek a vasárnapi németországi tartományi parlamenti választásokon.
Az első értékelések szerint mindenekelőtt a japán atomkatasztrófa hatására, illetve a németországi atomerőművek jövőjéről ennek kapcsán kibontakozott vita nyomán a környezetvédők több mint kétszeresét szerezték meg korábbi szavazataiknak mind Baden-Württemberg, mind Rajna-Pfalz tartományban. A két délnyugati tartományban tartott párhuzamos szavazás fő vesztesei a liberálisok. A szabad demokrata FDP a legelső részeredmények szerint egyértelműen kiesett a rajna-pfalzi parlamentből, és a baden-württembergibe is csak egy hajszállal jutott be, ráadásul a végeredmény alapján ez még módosulhat.
A másik nagy vesztes az Angela Merkel kancellár vezette Német Kereszténydemokrata Unió. A konzervatív CDU Baden-Württembergben elvesztette csaknem 6 évtizedes uralmát, és 58 évi kormányzás után Németország legfejlettebb tartományában kiszorult a hatalomból. Az eredmények és az első nyilatkozatok alapján bizonyosra vehető, hogy Stuttgartban az eddig ellenzékben lévő Zöldek és a szociáldemokraták alakítanak kormányt, és könnyen lehet, hogy a szövetségi köztársaság történetében először egy németországi tartománynak környezetvédő miniszterelnöke lehet a Zöldek helyi pártszervezetének vezetője, Winnfried Kretschmann személyében.
Bár a helyi parlament legerősebb pártja a CDU maradt, a kormányalakításhoz szükséges többségét végérvényesen elveszítette. A Zöldek viszont a szociáldemokratáknál több szavazatot szereztek, ezért igényt formálhatnak a kormányfői székre. Ezt az igényt azonban hivatalosan egyelőre még nem erősítették meg.
Rajna-Pfalzban - ahol az elmúlt öt évben a szociáldemokraták egyedül kormányoztak - szintén a környezetvédők szárnyaltak, és egy csapásra a szavazatok 15,3 százalékát megszerezve jutottak be a mainzi parlamentbe. A szociáldemokrata SPD az öt évvel ezelőttinél jóval kevesebb szavazatot szerzett, de továbbra is a kis tartomány legerősebb pártja maradt, csekély fölénnyel előzve meg a konzervatívokat. A tartományban szinte bizonyosan szociáldemokrata-zöld kormány alakul, és bizonyos az is, hogy a rajna-pfalzi miniszterelnök az SPD korábbi pártelnöke, Kurt Beck marad, aki 17 éve a tartomány kormányfője.
A vasárnapi szavazások kimenetele keserű csapást jelent az Angela Merkel vezette szövetségi - konzervatív-liberális - kormánykoalíció számára. Az eredmények ugyanis egyértelműen azt igazolták: a választók hiteltelennek tartják a kormánykoalíció energiapolitikájában a japán katasztrófa nyomán elhatározott radikális fordulatot, nem felejtve, hogy az a koalíció, amely kevesebb mint fél évvel ezelőtt a németországi atomerőművek működését átlagban 12 évvel meghosszabbította, a Fukusimában történtek után átmeneti visszavonulót fújt, és a 7 legidősebb erőmű működésére azonnali hatállyal 90 napos moratóriumot rendelt el.
A kormánykoalícióval szembeni bizalmatlanságot, illetve a környezetvédő Zöldek támogatottságának ugrásszerű megnövekedését egyértelműen alátámasztotta az a vasárnap esti felmérés, amelyből kitűnt: a választók csaknem 50 százalékát mindenekelőtt a környezetvédelem és az energiapolitika foglalkoztatja, miközben a konkrét gazdasági és szociális kérdések, valamint az oktatás helyzete jóval csekélyebb mértékben befolyásolta véleménynyilvánításukat.
Az előrejelzések szerint a részvétel mindkét tartományban magasabb volt az 5 évvel ezelőttinél. Szakértők szerint ez szintén azt jelzi, hogy a német választók a japán események hatására nagyobb számban kívántak véleményt mondani az atomerőművekről, illetve az atomenergia jövőjéről. A baden-württembergi és a rajna-pfalzi választások hivatalos végeredménye hétfő hajnalra várható.
(MTI)