Azóta nincs nemzeti ünnep, ahol hazánk kifosztói békében mutatkozhatnak az utcán maroknyi híveik előtt. Azóta nem tudják karnevállá változtatni a buzifelvonulást, s nem tudnak megállítani minket. A Nemzeti Ellenállásnak, mint intézménynek, kialakult a saját sajtója (szerénytelenségnek tűnhetne az egyes számú, így nem írjuk le, hogy melyik, továbbá Szent Korona Rádió - TV, Magyar Jelen stb.), van politikai ereje (Jobbik), rendfenntartó szervezete (Magyar Gárda, Betyársereg) és az utcai csaták mindenkori győzelmét biztosító futballszurkolók, vármegyések, magyar harcosok. Összefogja ezeket a HVIM, s születtek saját vezéreink, mint a hatalom által bebörtönzött Budaházy György.

Összességében – ha nem is sikerült a három évvel ezelőtt forró ősz idején kormányt váltanunk – kialakítottuk azt az intézményrendszert – minden hiányossága és hibája ellenére –, amely már nemcsak egy kormányt, de az egész cionista rendszert és az azt fenntartó hazaáruló parlamenti pártokat is képes leváltani és alternatívát nyújtani helyette.

Tény s való, mindez nem három évvel ezelőtt kezdődött el, csírájában már élt a rendszerrel (és hangsúlyozzuk ismét, nem CSAK a kormánnyal) szemben álló mozgalom, aminek Budaházy György, Toroczkai László voltak a vezéralakjai és formálódott már a Jobbik is. Azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy a Gyurcsány-féle hazugságbeszéd és a tévéostrom nélkül hogyan alakult volna a nemzeti radikalizmus sorsa, de nem is érdekes. Egy valamiben biztosak lehetünk, ennyire erősek nem lehetnénk ma.

Emlékezzünk hát a három évvel ezelőtti eseményekre, s mint azok aktív résztvevője, nézzék el nekem a kedves olvasók, hogy nem tudok objektív lenni. A mai napig, ha bárki megkérdi tőlem, hogy mit jelentett számomra a tévéostrom, csak azt tudom mondani: életem legszebb éjszakája. Mondhat bárki bármit, írhatnak a Zsidesz bértollnokai fizetett provokátorokról, sírhat Lendvai őrjöngő fasisztákról, nem érdekel. Számomra akkor is, életem legszebb éjszakája.

Mondhatni, egy évtizednyi elfojtott düh és undor tört fel belőlem. A hazugságbeszéd nyilvánosságra kerülésének első estéjén már ott voltam a Kossuth téren. Egész egyszerűen nem akartam elhinni, hogy egy ekkora botrány után minden változatlan formában folytatódhat tovább. Másnap, mikor ismét a térre mentem bajtársaimmal, csodálkozva láttuk, hogy legalább 10 ezer fő lengeti zászlóját békében, mintha ez vezetne is valamire. Többször próbáltuk megrángatni a kordonokat, de általunk addig a radikális oldalon soha nem látott idióták jöttek oda, hogy viselkedjünk „kulturáltan”. Anyád!

Emlékszem egy zsideszes fiatal párra, úgy harminc tájékán lehettek, akik folyton rám szóltak: ne rángassam a kordont, ne másszak fel rá, ne provokáljam a rendőröket. A cérna akkor szakadt el, amikor azt a Kerényi nevű gőzlevezető zsidó idiótát engedték fel a sebtében felállított színpadra, s mivel kifütyültem őt, ismét rám szóltak. Ekkor már én sem türtőztettem magam, s elküldtem őket az anyjukba. Megsértődtek, arrébb mentek.

Mindezt csak azért mesélem el, hogy a többi zsideszes is, aki akkor – némelyek még ma is – hasonlóan gondolkodtak, megértsék a kérdésem. Ugyanazt kérdem, csak fordított előjellel: megérte? Mert ti, zsideszes köcsögök, azóta is azzal nyaggattok minket, hogy megérte-e nekünk, hogy..., és itt jön ilyenkor egy halom semmivel sem igazolható feltételezés, ami a narancsseggűek szerint azért következett be, mert mi radikálisok és provokátorok, ugye... Nem is folytatom, aki radikális, az úgyis tudja mire értem.

A kérdésem a narancsseggűek felé viszont változatlan: megérte? Megérte nektek akkor a seggeteken ülni, zászlólengetéssel gőzt levezetni s bízni Orbánban, hogy majd az önkormányzati után, majd 72 óra után, majd október 23-án, majd a népszavazás után, majd az EP-választások után elkergeti Gyurcsányt? Megérte nektek ez a három év Gyurcsány-Libajnai kormányzás, hogy akkor a seggeteken maradtatok, ti gyáva szarok? Kérdem, de vádollak is benneteket.

Bizony, narancsseggűek, csak és kizárólag a ti hibátok, hogy nyakunkon maradt ez a rablóbanda. Ha feleannyin jöttetek volna ki a térre, s maradtok is ott, mint ahányan tapsoltatok 2002-ben, a két forduló között Viktorkának, akkor Gyurcsány Ferenc már csak egy rossz emlék lenne, Bajnai meg nem lehetne ma a kormányrúdnál. Ti ennyi tudtatok, s ahelyett, hogy szégyenkezve félreállnátok előlünk, mai napig minket szidtok, ellenünk szervezkedtek. És ti, akkor harmincas fiatal pár, aki az én szarvamat próbáltátok akkor letörni, hogy érzitek magatokat most? Tudtatok lakást venni magatoknak, gyereket vállalni? Vagy elmentetek külföldre? A ti hibátok is, hogy így alakult! Isten irgalmazzon nektek ezért, én nem fogok!

Bizony, bajtársak, három éve tört ki belőlünk az a düh és undor, ami talán az Antall József-féle, cinizmusában utolérhetetlen „tetszettek volna forradalmat csinálni” miatt kezdődött, folytatódott a Horn Gyula-féle „na és?”-el, majd jött Orbán, aki szerint a Fidesztől jobbra nincs élet.

Frappáns választ adtunk Antallnak és Orbánnak azon az estén. Mi tetszettünk forradalmat csinálni, ez meg nekik nem tetszett. Horn Gyula meg a saját elvtársait sem ismeri már meg, Isten megverte őt. Most mi is a képükbe vágjuk, amikor a cionista szennymédia sajnáltatni próbálja velünk a vén pufajkást: na és?

Igen, három évvel ezelőtt, ama bizonyos estén végképp elkeseredtem. Az üres, cselekvésmentes zászlólengetés, a konzumidióták szónoklatai elvették minden kedvem, s nemcsak nekem, hanem bajtársaimnak is. Elindultunk hazafele, vagyis majdnem. Égi szerencse, hogy beültünk egy közeli kocsmába, ahol televízió is volt. Nem is olyan sok időre rá értesültünk a Hír tévéből, hogy a tömeg átvonult a TV székháza elé. Sörünket, kávénkat otthagyva rohantunk vissza a Szabadság térre. Az elkeseredettségünk elmúlt, az évek óta várt leszámolás pillanatát láttuk elérkezettnek. Azóta sokan „láttak” fizetett provokátorokat. Én nem láttam, engem sem fizetett senki, de tény: úgy dobáltam a mocskos zsarukat, ahogy csak értem. Minden kőben, amit elhajítottam, benne volt az Erzsébet hídi blokád idején tanúsított rendőri magatartás miatti bosszúm. Emlékszünk, nem? Amikor pisztolyt rántott a zsidó hülyegyerek, vagy a tüntetők Dunába dobásáról elmélkedett hangosan az elősün? Benne volt Simon Tibor minden eldobott kockakövemben, ahogy az egyenruhások dölyfös arroganciájával szemben érzett undorom is. Azóta a szemkilövő aljadék testület is bebizonyította: igenis, megérdemelték.

Három évvel ezelőtt csatát nyertünk, de nem nyertük meg a háborút. Ez tanulságként kell szolgáljon a továbbiakban is. Csak és kizárólag utcai harcokkal nem győzhetjük le a rezsimet. Ennek az ellenkezője is igaz: utcai harcok nélkül nem győzhetjük le a rezsimet. Az élet minden terén támadnak minket, hát akkor csapjunk vissza mi is, az élet minden területén. Ha kultúra címén zsidószennyet öntenek a nyakunkba? A kultúra területén támadjunk vissza! Ha a közbiztonság felszámolásával akarnak védtelenebbé, s ezáltal könnyen irányíthatóvá tenni minket? Akkor védjük meg magunkat és szerveződjünk! Ha a jog eszközeivel akarnak elnémítani? Akkor a fiataljaink menjenek jogásznak, a jogot végzett harcostársaink pedig védjenek meg. Ha pedig azt gondolják, hogy a törvényhozásban csak ők ülhetnek, s majd olyan törvényeket hoznak, amivel megtörhetik ellenállásunk, akkor válaszoljunk nekik a magunk módján: juttassuk be politikai erőnket, a Jobbikot a Parlamentbe! Amely 1 százalékról 15-re, majd lassan trónkövetelővé lép elő, de arra mindenképpen nagy esélye van, hogy megverje az MSZP-t.

És mindez idő alatt, folyamatosan legyünk jelen nagyobb ünnepekkor az utcán. Hadd érezzék a tarkójukon a jeges leheletünket, ne legyen bátorságuk arra sem, hogy egyedül menjenek a vécére! Akkor félni fognak, aki pedig fél, az kapkod, aki kapkod, az meg hibázik. Lássuk be őszintén: nagy esély előtt állunk, mert az elmúlt húsz év mutyijaira felépített rendszer recseg-ropog, alig bír már állni a lábán. Viszont ellenségeinek van annyi ereje (és eszközeik is vannak hozzá), hogy egy sima átfestés leple alatt megerősítsék nyílt diktatúrájukat.

Ezt kell nekünk megakadályozni, s azért sem adhatjuk fel pont most és pont mi, mert ők azt nagyon jól tudják, amit a nemzeti oldalon sajnos kevesen látnak be, ha mi elbukunk, feladjuk, akkor egyhamar nem fognak jönni mások utánunk, a kezünkből elejtett zászlót nem lesz, aki felvegye!

Ha néha-néha meginognátok hitetekben, akkor nézzétek vissza az alábbi, gyönyörű felvételeket. Egyszer már sikerült, miért ne lehetne többször is ezt megismételni?

Összevágott képkockák a kezdettől a végéig. Arról, hogy miért is mentünk oda és mi történt végül. A felvételen látszik, ahogy az MTV biztonsági őre nagyképűen, arrogánsan lekezeli a petíciót beolvastatni szándékozó Toroczkaiékat. Azóta, remélem, rémálmok gyötrik a csicskát. Ha másért nem, hát ezért biztosan megérte, hisz ma már nem fordulhatna elő, ha odamegyünk megkérni valamely "elöljárót" vagy csicskását, hogy nemet mondjon, főleg úgy, hogy tízezer ember van a hátunk mögött. Megszokták, hogy a magyar csak tüntetget, aztán hazamegy. Három évvel ezelőtt bebizonyítottuk, nem így van!
 

 

 

 

 

Az MTV összeállítása saját székházának ostromáról, kommentárok nélkül. Nagyszerű felvételek, köztük eddig még soha nem látottak a tüntetésről. Kérem, mindenki vegye figyelembe, az is aki ott volt, vagy akkoriban látta valamelyik csatornán, hogy bizony az utólagos vágás, illetőleg a felvételek néhol messze vannak az objektivitás fogalmától, de hát ez érthető (a feltöltő megjegyzése). A felvételeken jól látszik, hogy maguk a zsaruk zúzták rommá a TV-székház auláját, hogy barikádot emeljenek a forradalmárok elé. Mint tudjuk, ez nem sikerült nekik. Rudi Zoltán, az akkori elnök később telesírta a sajtót, hogy mekkora rombolást végeztünk mi az épületben. Na ja... Amúgy, ha van felelőse az aznapi eseménynek, akkor az egyértelműen a televízió akkori elnöke, az előbb említett Rudi Zoltán. Ha beolvastatja a tüntetők petícióját – az én véleményem szerint, de ebben biztos sokan egyetértenek velem –, mindez nem történik meg. De ő nem törődött a tízezer ember véleményének a hírértékével, mi pedig válaszul történelmet írtunk. Az MTV ostroma, ahogy azt a cionisták kamerái látták, I. rész:

 

 

 

 

És egy remek videó, hogy miért történt mindez. A hazugság korának kegyetlenül egyenes összefoglalója:

 

 

A tévéostromlók nem hivatalos "himnusza": Avanti ragazzi di Buda: