(…)

Elnök: Napirend szerint következik a földmívelésügyi, igazságügyi, iparügyi, kereskedelemügyi és közlekedési, közjogi, közoktatásügyi s pénzügyi bizottságok együttes jelentése alapján a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása.

Jelentem a t. Felsőháznak, hogy az együttes bizottság vitéz Görgey László ő méltóságát a törvényjavaslat előadójává választotta, tehát ő méltóságát illeti a szó.

vitéz Görgey László előadó: Nagyméltóságú Elnök Úr! Mélyen tisztelt Felsőház! Egy vonatkozásaiban és hatásaiban nagyjelentőségű törvényjavaslatot van szerencsém a felsőház együttes bizottságai nevében előterjeszteni, amely törvényjavaslat a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának a korlátozásáról szól.

A kérdés, amelyet ez a törvényjavaslat felvet, nem új, hanem rendezése szinte egészen az elfajulásig megérett nehéz probléma, amely nemcsak bennünket, hanem más európai országokat is már cselekvésre kényszerített. Az úgynevezett zsidókérdés gyökeres rendezésének szükségszerűsége egy megakadályozhatatlan történelmi folyamat. A történelemnek a korszellem által megszabott útja ez. Azok a korlátozások, amelyeket a legrégibb időktől kezdve hazánkban a zsidóság ellen a magyar nemzeti érdekek védelmére felállítottak, már Árpád-házi királyainktól kezdve Kálmán király törvényein keresztül mindig ismétlődő és visszatérő rendelkezései voltak jogrendszerünknek.

A zsidó térfoglalás korlátozásáról a magyar parlament az elmúlt esztendőben hozott törvényt, az 1938:XV. tc.-et, amelyet már a legkényszerítőbb szükséghelyzetben hozott a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának helyreállítására, s amelynek célja az volt, hogy a zsidóságnak az ország gazdasági és kulturális életében számarányát messze meghaladó túlsúlyát a megfelelő mértékre csökkentse.

Az 1938:XV. tc. parlamenti vitája alkalmával leginkább arról volt szó, hogy van-e Magyarországon egyáltalában zsidókérdés, vagy nincs. Ma már, alig egy évvel ezek után a viták után, még ennek a kérdésnek felvetői sem vitatkoznak többé e felett a kérdés felett, ma már ez a kérdés elintézett ügy. Hiszen abban az országban, ahol a 6% zsidóságnak a szellemi téren való szerepéről a képviselőházi vita alkalmával felolvasott statisztikai adatok alapján azt állapították meg, hogy Magyarországon az ügyvédek 52%-a, az orvosok 38%-a, a mérnökök 30%-a, hírlapírók 35%-a, a gyógyszerészek 30%-a, a kereskedelmi tisztviselőknek pedig 40%-a zsidó, de a bányamunkások és a kubikusok arányszámában 0%-kal szerepelnek a zsidók, abban az országban, ahol gazdasági téren a vállalatok 51%-a, a földbirtokvagyonnak – a bérleteket is beleszámítva – 25%-a és az egész nemzeti jövedelemnek 25%-a zsidók kezében van, ott igenis van zsidókérdés, (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) amely problémát sem megkerülni, sem elposványosítani többé nem lehet, (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) hanem ezeket a nagy aránytalanságokat nemcsak korlátozni, hanem megszüntetni is felelősségteljes kötelesség. (Úgy van! Úgy van! – Taps a jobboldalon.)

Az első zsidótörvénynek, az 1938:XV. tc.-nek már kezdeti végrehajtási stádiumában kiderült, hogy azok a rendelkezések, amelyek a zsidóság térfoglalása ellen ebben a törvényjavaslatban bennfoglaltatnak, nem elég hatályosak, nem elegendők a kitűzött cél elérésére. Különösen azért nem lehettek elegendők, mert a zsidóság 6%-os országos számarányához képest a tavalyi törvény a zsidóságnak bizonyos foglalkozási ágakban 20%-ot engedélyezett, amely 20% a kivételekkel együtt majdnem a duplájára emelkedett.

De ezenkívül vannak más indokok is, amelyeket ennek a javaslatnak általános indokolása hoz fel és amelyek közismertek, ezek felsorolásával és ismétlésével tehát nem akarom a mélyen t. felsőház tagjait untatni. Kétségtelenül meg kell azonban állapítanom, hogy ezeknek az indokoknak sürgető kényszere elől kitérni nem lehet, hacsak nem akarjuk azt, hogy a más országokból menekülő zsidóság ellepjen bennünket és ha nem akarjuk kockára tenni a magyar nemzeti élet nyugodt fejlődését.
A szőnyegen forgó törvényjavaslatnak, amelynek vannak társadalmi, gazdasági, nemzeti és szociális vonatkozásai, alapelve ugyanaz, amelyen az 1938:XV. törvény felépül: azt az egyenlőtlenséget kívánja alkotmányos úton törvényhozásilag megszüntetni, amely abban nyilvánul meg, hogy a kapitalista rend előnyeit egy, a népesség arányához viszonyítva csekély töredék, egy faji életet élő külön népcsoport, a zsidóság élvezi.

A törvényjavaslat megállapítja elsősorban azt, hogy kiket kell a korlátozások tekintetében zsidóknak tekinteni, továbbá, hogy kik azok, akikre a korlátozások nem állnak fenn, vagy akikre a korlátozásokat mérsékeltebb arányban kell alkalmazni. Nevezetes a törvényjavaslatnak közjogi vonatkozása, végül pedig a zsidóság elé a szellemi élet terén és a gazdasági életben emelt korlátok.

Abban a meghatározásban, hogy kit kell zsidónak tekinteni, a törvényjavaslat szakít a felekezeti teória elvével és leszármazási alapon oldja meg a kérdést. Nem követi a vérmítosz tanát, nem kutat vérsejtek után, hanem leszármazási alapon von korlátokat a legkevésbé asszimilálódni tudó népfaj, a zsidóság ellen, amely a maga idegen, a magyartól teljesen távoleső bélyegét már rányomta a magyar élet minden vonatkozására. Kétségtelen, hogy akit megkereszteltek, az keresztény. Ezt az elvitathatatlan elvet azonban a törvényjavaslat a szellemi és gazdasági életre vonatkozólag minden vonalon abszolút konzekvenciával nem viheti keresztül, mert akkor sokezrével fognak akadni, akik nem lelki meggyőződésből, hanem személyi és anyagi érdekből fognak tódulni a megkeresztelkedéshez.
A megkeresztelkedett zsidóknál a törvényjavaslat nem magát a megkeresztelkedés tényét, hanem a vegyesházasságoknak bizonyos méltánylásával a lelkiséget teszi a legfontosabb tényezővé, vagyis mindazoknál az eseteknél, ahol a korlátozások alól kivételeket statuál, mindig az asszimilálódás valószínűségét tételezi fel.

A kivételeknél a törvényjavaslat készítői legelsősorban a hadiérdemeket vették tekintetbe. A törvényjavaslatnak ellenzői különösen azt kifogásolják, hogy nem minden tűzharcos mentesül egyedül a Károly-csapatkereszt jogán minden korlátozás alól. Mélyen t. Felsőház, én a vitézi rend tagja vagyok, tehát minden gátlás nélkül beszélhetek a tűzharcos érdekekről. 1848/49-ben, a szabadságharcban érdem volt katonának lenni és katonai szolgálatot teljesíteni, mert akkor toborzott hadsereg harcolt a magyar szabadságért, aki katona nem akart lenni, az nem lett katona. De 1914-től 1918-ig az általános védkötelezettség idején, amikor a katonai szolgálat törvényben előírt kötelesség volt, egyedül maga a katonai szolgálat még nem lehet olyan érdem, amely kiváltságos jogokat biztosít. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon és a középen.) Ebből az elvből kiindulva a törvényjavaslat megkívánja a tűzharcostól, a hadifogságba-esettől és a rokkanttól is, hogy e mellett a minőség mellett még legalább kitüntetéssel is rendelkezzék. Kivételt képeznek a hadirokkantak, ha hadirokkantságuk 50%-os vagy azon felüli.

A korlátozások alóli mentesség kiterjed a hősi halottakra, az 1919. évi ellenforradalmárok özvegyeire és gyermekeire, továbbá személy szerint a valóságos belső titkos tanácsosokra, a magyar királyi titkos tanácsosokra, valamint az egyetemi nyilvános rendes tanárokra, a keresztény hitfelekezetek lelkipásztoraira és az olimpiai bajnokokra. A felsőház egyesített bizottsága még két kategóriát javasol bevenni ezek közé a korlátozásokkal szemben való mentesítések közé, ezekről azonban a részletes tárgyalás során lesz szó.

A törvényjavaslat általánosságban megvonja a zsidóktól a közhivatali képességet, ezen a téren azonban eddig is igen csekély számban volt képviselve a zsidóság, de kizárja a zsidókat a királyi közjegyzői, a hiteles tolmácsi, a hites szakértői és a szabadalmi ügyvivői tisztségekből is, a nélkül azonban, hogy ezzel szerzett jogokat sértene.

A törvényjavaslat a húsz év előtt már gyakorlati alkalmazásban volt numerus clausust a zsidókra nézve országos számarányuknak megfelelően 6%-ban állapítja meg, és ugyanezt a számarányt állapítja meg az ügyvédi, orvosi és mérnöki kamarák zsidó tagjaira nézve is, ahol különösen ennek szigorú végrehajtásával szellemi téren korlátozva lesz az a magyarság és zsidóság közötti óriási aránytalanság, amely eddig fennállott.

A törvényjavaslatnak nagyon fontos rendelkezése az a korlátozás, amelyet a sajtóra, a színművészetre és a filmművészetre kíván gyakorolni. A zsidó túlbefolyás szellemi téren talán még rombolóbb hatású, mint gazdasági téren. (Úgy van! Úgy van!) A magyar lélektől merőben idegen szellemiség lett úrrá a sajtóban, a színházakban és a filmművészetben. A zsidó szellem sivár racionalizmusa, mindent kikezdő cinizmusa, túlzott kritikai szelleme, saját érdekeinek lehetőleg tendenciózus beállítása tölti meg újságjaink hasábjait. Ez a szellem lett úrrá Magyarországon, amely különösen alkalmas a nemzetközi antinacionalista tanok befogadására. Ez a szellem harsog különösen Budapest utcáin, (Úgy van! Úgy van!) színházaiban és mulatóhelyein. (Úgy van! Úgy van!) Ez a szellem hozza létre a magyar lelket torz tükörben bemutató magyartalan magyar filmeket, ezt a humort képviseli Radó, Salamon, Hacsek és Sajó. (Úgy van! Úgy van!)

Ez a törvényjavaslat, amint törvénnyé válik, kétségtelenül eltolhatatlan tilalomfákat fog állítani a zsidóság további terjeszkedése elé, sőt eddig betöltött fontos pozíciók elhagyására készteti őket. Teljesen érthető tehát, hogy a zsidóság ez ellen a törvényjavaslat ellen erős küzdelmet indított. Röpiratok, brosúrák, emlékiratok, védiratok tömegei és a liberális sajtó egész nagy apparátusa hónapok óta egy témáról harsog, amely mellett eltűnik szlovenszkói országgyarapodásunk, a fontos szlovákkérdés és eltűnnek a külpolitikának nemzetek léte felett határozó nagy eseményei is. (Úgy van! Úgy van!) A zsidóságnak ez az akciója ebben a kérdésben is szertelen, nagyzoló és agresszív. (Úgy van! Úgy van!) Nagyzolóan hirdeti a zsidók nemzetfejlesztésének nagy érdemeit, szerinte az 1848/49-iki szabadságharc és a világháború hősei, az ellenforradalmak mártírjai elsősorban mind zsidó dicsőséget hirdetnek, holott a Hadilevéltár statisztikai adatai ennek az ellenkezőjét bizonyíthatják. Ezek alapján tehát hálátlansággal vádolják meg a magyarságot, sőt az egyik liberális újságban a múlt napokban egy levélíró egész lemondóan nyugszik bele abba, hogy a magyar parlament meg fogja szavazni ezt a második zsidótörvény-javaslatot is, amint megszavazta Rákóczi és Kossuth hontalanítását is. (Derültség.)

Mélyen t. Felsőház! Mindez maga eléggé bizonyítja azt, hogy a zsidóság, amikor a maga érdekeiről van szó, nem bír elfogulatlan tárgyilagossággal, és ezek, amiket elmondtam, igenis, teljesen igazolják a törvényjavaslatnak azt a szakaszát, amely a sajtóban, a filmművészetben és a színművészetben a zsidóság arányát 6%-ra korlátozza, sőt tovább megy: a sajtónál a szellemi vezetésből, a színházaknál és a filmművészetben pedig a szellemi és a művészi vezetésből teljesen kizárja a zsidókat. (Helyeslés. – Farkas István: Minek tűrik?)

Megszünteti a törvényjavaslat az egyedáruságnak a zsidók által való majdnem monopolizálását, amikor kizárja őket a közhatósági engedélytől függő jogosítványokból és logikus folyománya a törvényjavaslat alapelgondolásának az, hogy a zsidóság részesedését a közszállításokban fokozatosan az országos arányszámra, 6%-ra nyomja le. A közszállítások a gazdasági funkcióknak igen fontos terrénuma, ahol igenis, szükséges a rendezés, és bár a szakasz a strohmann-rendszer lehetősége ellen is rendelkezik, ezt olyképpen teszi, hogy még mindig elég lehetőség marad a méltányos zsidó érdekek kielégítésére is.

Általánosságban megtiltja a törvényjavaslat az ipar gyakorlására jogosító iparengedélyek és iparigazolványok kiadását mindaddig, amíg ezek száma községenként 6%-ra le nem száll, közérdekből azonban az illetékes miniszter mindig kivételt tehet.

Nagy nemzetpolitikai kérdés az is, hogy kinek jusson a magyar föld. (Úgy van! Úgy van!) A föld létfeltétele a nemzeti életnek: akié a föld, azé az ország. Ez pedig a magyarságot illeti meg, (Úgy van! Úgy van!) azt a magyarságot, amelynek ősei dolgoztak, harcoltak és meghaltak érte. Ne csak a magyar föld, hanem a magyar föld áldása is legyen a magyarságé. (Úgy van! Úgy van!) Ezt kívánja intézményesen biztosítani a törvényjavaslatnak az a szakasza, amely korlátozó rendelkezéseket állít fel a zsidósággal szemben a földtulajdon megszerzésében és birtoklásában, anélkül azonban, hogy ez vagyoni elkobzássá válnék, mert a földbirtokától megválni kényszerített zsidó megfelelő térítést és ellenértéket kap.

A zsidók országos arányszámának kétszeresét biztosítja a törvényjavaslat a zsidók számára a gazdasági vállalatokban és más foglalkozási keretekben is, bár ott kivételeket is engedélyez; viszont annak az érdeknek belátása mellett, hogy a munkásszervezetekben lévő nagy keresztény tömegek vezetői keresztények legyenek, a munkásszervezetek éléről a zsidókat eltávolítja.

A törvényjavaslat felhatalmazást ad a magyar királyi minisztériumnak arra, hogy tárgyalásokat folytathasson a kivándorlás kérdésében. Ez tulajdonképpen engedély a tárgyalások megindítására és lefolytatására, amiről azután a minisztérium jelentést tartozik tenni az országgyűlésnek.

Mélyen t. Felsőház! Ez a törvényjavaslat a nemzeti erők kifejlődését, a magyarság kulturális és gazdasági felemelkedését van hivatva biztosítani. Nem alkotmányellenes, mert a magyar alkotmány nem egy a zsidó érdekek védelmével. A magyar nemzetnek joga van a saját sorsát úgy biztosítani, ahogy azt a legjobbnak látja és a saját érvényesülését minden téren a maximumra emelni. Joga van a magyar lelkiség szupremáciáját biztosítani és a zsidóság bizonyos rétegeit más munkakörökbe és más munkafeladatokra osztani be, mert annak a gyakorlati életben következetesen keresztülvitt elvnek meg kell dőlnie, hogy a zsidó nehéz testi munkát nem végez, mert az a magyar paraszt és a magyar munkás kötelessége.

Kétségtelen, hogy ennek a törvénynek végrehajtása során átmenetileg gazdasági nehézségek fognak beállani, de mi, akik túléltük a vesztett világháborút, a kommunizmus gazdasági rombolásait, akik kihevertük a cseh és oláh megszállók rablásait, meg vagyunk arról győződve, hogy ezeket a gazdasági átmeneti nehézségeket a magyar fajta ki fogja heverni. Nem bíznánk fajtánk életrevalóságában, ha kételkednénk abban, hogy a magyar erő és a magyar munka ezeken a nehézségeken diadalmaskodni fog. Nemcsak engem, hanem, azt hiszem, velem együtt igen sokunkat meggyőzött ebben a tekintetben az igazságügy-miniszter úr ő excellenciájának (Éljenzés.) az az öntudattal teli felvetett kérdése, hogy kilenc és félmillió magyar nem tud megállni a lábán félmillió zsidó mankója nélkül? (Farkas István: Ez a múlt mulasztása.)

A törvényjavaslat nem a gyűlölet és nem a bosszú műve, nem büntetés és nem megtorlás, nem politikai divatoknak hódol, nem a demagógia által felszított népszerűség-hajhászat eredménye, még csak nem is akar egyeseknek zsákmánylehetőséget biztosítani, hanem törvényhozásilag megtett korlátozás a zsidóság túlzott befolyása ellen és annak a megfontolt belátásnak eredménye, hogy magyar földön magyar életnek kell lennie. (Éljenzés.) Az is kétségtelen, hogy ez a törvényjavaslat személyi áldozatokat is fog követelni. De minden személyi áldozat, minden egyéni érdek felett áll a klasszikus elv: salus rei publicae suprema lex esto. Ebben a törvényjavaslatban, mélyen t. Felsőház, a magyar fajvédelem szelleme él. Megoldja a magyarság egyik legfontosabb életproblémáját, új fejezetet nyit a magyarság és a zsidóság közötti eddigi viszonyban, keresztény nemzeti életstílust biztosít. Ebben a meggyőződésben kérem a mélyen t. Felsőházat, hogy a törvényjavaslatot az együttes bizottság módosításaival együtt elfogadni méltóztassék. (Hosszantartó élénk éljenzés és taps. – A szónokot üdvözlik.)

(Folytatjuk)

Kapcsolódó: "A bevándorolt zsidók közrend és közegészségügy szempontjából nem sokkal különböznek az állatoktól"