Az UNESCO a közeli jövőben konferenciát szervez arról a kiemelten fontos kérdésről, hogy milyen nehézségekkel szembesülnek a tanárok a holokauszt oktatása során az általános iskolákban. Adeline Salmon, a párizsi Shoah Memorial templom egyik lelkésze a konferenciát megelőzően adott nyilatkozatában viszont meglepő kijelentést tett: „a Shoah-t nem azonosítjuk a halállal”. Mint mondta, „inkább eltűnésről vagy kiirtásról beszélünk, és igyekszünk bemutatni a kísérletet, melynek során egy saját kultúrával és hitrendszerrel rendelkező embercsoportot el akartak tüntetni a Föld színéről”. „A kulcskérdés a kirekesztés” – szögezte le Adeline Salmon a legfőbb tanulságot. Mindez kissé zavarosan hangzik ugyan, de mint az interjúból kiderül, az intézményben arra törekszenek, hogy „ne mutassanak be erőszakos jellegű képeket”, sőt a táborokról sem láthatnak a gyerekek fotókat. Az egyes kiállítótermekben meg lehetne ugyan nézni a „szörnyűségeket” bemutató filmfelvételeket, csakhogy amikor a gyerekek az adott helyiségbe érnek, egy távkapcsolóval kikapcsolják a készüléket. Így óvják a gyerekeket azoktól a lelki sérülésektől, melyeket a holokauszt még így utólagosan is okozni képes.

Ami pedig a szülőket illeti, velük sincsen gond, mert a tanárok jó előre felkészítik őket arra, mit fognak látni a gyerekeik az emlékhelyen. De azért sok anyuka és apuka még így sem meri elengedni csemetéjét a párizsi holokauszt-templomba, ezért inkább maga is elmegy a szent a helyre, pedig nem kellene, mert a holokauszt horrorisztikus részleteitől megkímélik a gyermekeket. De ha mondjuk a szülőnek nincs idejük eljönni, akkor sem kell otthon halálra aggódniuk magukat, ugyanis Adeline Salmon felhatalmazta a programban részt vevő tanárokat, hogy adják meg telefonszámát a szülőknek, akik aztán, ha nagyon idegesek, felhívhatják őt. Adeline pedig megnyugtatja a gyermekeikért aggódó szülőket, és elmondja nekik, hogy gyermekeik lelki világát semmi veszély nem fenyegeti.

A holokauszt-papnő elárulja a nagy titkot is: azt nevezetesen, hogy a holokauszt oktatását a végén kell kezdeni, a gázkamrákkal és a hatmillióval, és visszafelé kell haladni az időben. Mert a "csattanó" a holotörténet elején van, amikor is a gaz gójok érthetetlen okból szidalmazni kezdték a szegény zsidókat.

Mint a legtöbb holokauszt-templomban, a párizsi létesítményben is van egy „fal”, melyen 76 ezer Franciaországból deportált zsidó neve szerepel. Közülük 11 ezer a gyermekek száma, ezen kívül idős embereket és nőket is elhurcoltak a gaz nácik.

Mi a gyermekek leggyakoribb reakciója a látottakra? „Ez borzasztó” – mondják legtöbbször, de sokan feltesznek olyan mélyen szántó kérdéseket is, mint például, hogy „miért utálta Hitler a zsidókat”? Megkérdezik azt is, „miért nem tett a többi ember semmit?”, illetve az is sokakat érdekel, vajon „miért nem álltak ellen a zsidók”. Csakhogy Adeline Salmon elárul egy titkot: a kérdezők tévedésben vannak, mert ha valaki megnézi az egész kiállítást, rájön, hogy igenis szép számmal akadtak franciák, akik „tettek valamit a zsidók érdekében”, sőt zsidó ellenállás is volt.

Adeline Salmon elmondja még, hogy életre hívtak egy „Különös idegenek” elnevezésű programot is, melynek keretében a „különbözőség és a sokféleség” értékeit mutatják be a látogatóknak. A lényeg, hogy mindenki megértse: a második világháború előtt nagyon sokan voltak, akik „nem tisztelték a másságot”, amelynek a következménye lett mindaz, ami a zsidókkal történt. Mert igenis hangsúlyozni kell azoknak a franciáknak a „mindennapi hősiességét”, akik bújtatták a gyerekeket – szögezi le Adeline Salmon..

A holokauszt-papnő beszámolójából még az is kiderül, hogy arra ösztönzik a diákokat, hogy „szavakkal”, esetleg „rajzzal” fejezzék ki érzelmeiket és gondolataikat. A tanárok felkészítésére is gondoltak, mert nem lehet csak úgy, hipp-hopp behozni a gyerekeket ilyen szentséges helyre. Célszerű például előzőleg az intézmény honlapján található segédanyagok alapján alaposabban megismerkedni a zsidó kultúrával – azzal, amit a nácik el akartak pusztítani. De nem sikerült nekik.

Perge Ottó - www.unesco.org nyomán