Az utóbbi évek során hihetetlen gyorsasággal növekszik a parazitológiai tárgyú elemzések száma. Arról a most már igen széles tudománycsoportról van szó, amelyik azt kutatja, hogy hogyan alakul ki, hogyan működik, és hogyan terjed-bővül az a valami, amit élősdiségnek, parazitizmusnak nevezünk. A kérdéskör korántsem csupán biológiai természetű, mert legalább ennyire fontos a társadalmi-gazdasági vetülete, sőt a filozófiai, lételméleti dimenziója is. Ez utóbbi megértéséhez azt kell tudnunk, hogy az élősdiség sem az evolúció, sem a Teremtés szemszögéből, ontológiai logikájából nem vezethető le. Az evolúció létrehozta ugyan az egymásra épülő élőlényegyüttesek táplálkozási piramisát, ahol a növények a szervetlen világot fogyasztják, a növényeket a növényevők, őket pedig a ragadozók – a piramis csúcsán a "csúcsragadozóval" –, de ebben a logikus rendszerben nincs helye a parazitának. Mi több, nem is igazán megmagyarázható, hogy egyáltalán hogyan jött létre.

Ezt azzal a paradoxonnal lehet szemléltetni, hogy a parazita csak "következmény", tehát akkor jöhetett létre, amikor már voltak "normális" élőlények, akiken aztán élősködhetett. De ha ez így van, s ha már létezett a piramis szintjeinek egymásra épülése, akkor mitől és hogyan jelent meg "valaki", aki tökéletesen "rendszeridegen"? Ez különösen a vírus esetében szembetűnő, mert a vitathatatlanul legprimitívebb élőlény semmiképp nem alakulhatott ki először, mert csak bonyolultabb szervezeteken élősködve képes létezni.

Minden törekvés ellenére változatlanul talány filozófiai, társadalmi-gazdasági és biológiai értelemben egyaránt, hogy az életszintek egymásra épülő rendszerében miként jelenik meg valami, ami szembemegy az ökoszisztéma ontológiai logikájával. És ez a szakrális megközelítés teremtéselméletei esetében is így van. A Genezis értelemszerűen sehol sem szól a parazitáról, mert az élőlények között kíméletlen küzdelem zajlik ugyan, de az egész rendszer mégiscsak egy univerzális "erkölcsiségre" épül, ahol az a lényeg, hogy minden élőlény "vérrel, verítékkel" harcol meg az életben maradásért, többnyire más élőlények élete árán. A parazita épp arról ismerszik meg, hogy rátelepedve a gazdaállatra nem küzd és nem verítékezik, hanem kényelmesen megvárja, amíg a gazdaállat megszerzi a táplálékot, amit aztán ő egyszerűen elszív előle. Vagy úgy, hogy visszahagy kis erőforrást a gazdaállat életben maradásáért, hogy továbbra is élősködni lehessen rajta, vagy úgy, hogy a gazdaállat bele is pusztul, bár ekkor idejében kell megteremteni az újabb gazdaállatra való átjutás feltételeit. Ellenkező esetben az élősdi is vele pusztul. Az élősdiség egyszerűbb formáját azok a paraziták jelentik, amelyek fogyasztják a gazdaállat erőforrásait és anyagcsere végtermékeiket beleürítik. Komplikáltabb és veszélyesebb a vírus stratégiája, amely átalakítja a gazdaállat genetikai kódjait, így annak sejtjei ezt követően szervezetükkel szembefordulva "vírusgyárakká" válnak.

A nyugatias modernitás szerveződési elve fél évezrede az élősködés. A spanyol konkvisztádor, a "bekerítéseket" szervező angol földesúr, a Kelet-Indiai Társaság kereskedőnek álcázott haramiája, a 19. század "biznicet gründoló" vadkapitalistája, a mai neoliberális globálnyikig bezárólag ugyanennek a szerveződési elvnek a "termékei". Sőt a bolsevik brutális politikai kapitalizmusa is csupán egy elvadult leágazása a szerveződés "főáramának".

A történelmi előkép pedig a császárkori Római Birodalom, amely a globális kapitalizmus létszerveződési formájának első grandiózus megnyilvánulása volt, és amely azért bukott meg viszonylag rövid idő alatt, mert pusztító terjeszkedésének koordinálásához még nem rendelkezett azokkal a technológiai, szociotechnikai "fegyverekkel", amelyekkel legyűrhette volna az egyre elemibb erejű lázadásokat. Rómának a történelmi mintát azonban a mediterrán "föníciai" népek adták, amelyek már háromezer évvel ezelőtt virtuóz módon alkalmazták a "the business of the business is the business" elvét, amely az élősdi létfelélés alapfilozófiája. Ezek a népek irigyen figyelték a két hatalmas létharmóniára épülő birodalmat, Egyiptomot és Mezopotámiát, és szerették volna elsajátítani ennek létszerveződési módját, megszerezni a beavatás "titkát". Ehelyett azonban vírusként behatoltak ezekbe a gigantikus "szervezetekbe", és átállítva "genetikai kódjaikat" kifosztották és szétroncsolták őket.

Az előttünk álló történelem globális kapitalizmusainak "genezisét" ez az ősi történet adja, és valószínűnek látszik, hogy ez a legmélyebb talapzata az "ember(iség) tragédiájának" is. Annak a tragédiának, amelynek lényege épp az, hogy az élősdiség létszerveződési módja rászabadult az emberi létezésre. Tán e történet mélyszerkezetének kíméletlenül őszinte feltárása segíthetné az emberiséget, hogy élősdijeitől megszabadulhasson.