Késő éjszaka, amikor ezeket a sorokat írjuk, szabályos időközökben idehalljuk a Városmajorba az ágyúlövések tompa dörrenését, a pesti lapályra ránehezedő ködtengerbe elvesző ismerős moraját. Egy idő óta szinte megszoktuk már ezt a különös, egyenletes, szabályos dörgést. Ha sokáig nem halljuk, szinte hiányzik is már.
A milliós város mindennapi életén alig látszik, hogy minden idők legnagyobb háborúja már hetek óta itt zajlik, itt morajlik egész közel a városszélekhez. Az emberek szaporán sietnek dolguk után. Az irodákban, hivatalokban zavartalanul megy a munka. A gyárakban és a nagyüzemekben végsőkig fokozott erőfeszítéssel folyik a termelés. Mindenki tudja, mindenki érzi, hogy odakünn az elővárosokban a legjobb, a legbátrabb, legtapasztaltabb harcosok — német és magyar katonák szoros bajtársi közösségben — halált megvető hősiességgel mindent elkövetnek, hogy az ország szívét, az itt felhalmozott anyagi és szellemi javakat, a közel kétmillió embert megvédelmezzék. Ez a tudat, ez a határozott meggyőződés kölcsönöz mindenkinek megingathatatlan biztonságérzetet.
És amikor az éjszaka csendjében hallgatjuk a távoli tompa ágyúdörgést, megint csak feltolul az egyszerű és mégis oly megdöbbentő kérdés: miért? Miért ez a már hatodik éve folyó apokaliptikus mérkőzés? Miért a példátlanul nagy áldozat emberben és anyagban? Miért ez a nekivadult rombolás, ez a fékezhetetlennek látszó pusztítás örök, többé soha nem pótolható értékekben? Miért százezrek és milliók feneketlen szenvedése, a vérfolyamok és a könnytenger? Miközben magunkban újra rendezgetjük a sokféle feleletet erre a kérdésre, az előttünk heverő könyvek és füzetek között egyszer csak megakad a szemünk egy régies külsejű, egyszerű kis szürke füzeten, amelynek címlapján ezt olvashatjuk: „A zsidók világuralma“. Egyszerre úgy érezzük, hogy ebben a címben, ebben a két szóban már meg is kaptuk a legvilágosabb, a leghatározottabb feleletet előbbi töprengéseinkre és gyötrő kérdéseinkre. Ahogy belelapozunk a kis füzetbe, itt is, ott is megdöbbentően korszerű megállapításokat találunk. Nézzük meg közelebbről.
1876-ban jelent meg a könyvecske Budapesten, Tekell Bernát bizományként. Ára egy forint o. é. Kocsi Sándor nyomdájában készült. Országút 39. sz. a. Teljes címe: A zsidók világuralma. Tanulmányvázlat a történet és a jelenkor vívmányai alapján. Írója Kolgyári C. Titusz. Róla nem tudunk közelebbit. Munkáját a szerző illő tisztelettel nyáregyházi báró Nyáry Albertnek, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Történelmi Társulat tagjának ajánlja. Az előszóban azt írja Kolgyári, hogy munkájának egyik legfőbb célja ez irányban is utat törni a magyar történettudomány terén. Tegyük mindjárt hozzá, hogy Kolgyári bátor és tiszteletreméltó kezdeményezése fél évszázad óta sem talált követőkre.
De lássuk csak, miket írt Kolgyári a zsidókról és világuralmukról! Kolgyári szerint a zsidóság magatartását, mióta csak megjelent a történelem színterén, kizárólag az érdek elve határozza meg. Az érdekelv alapján elért hódítás nem az erő győzelme a gyöngeség felett, nem a tudásé a tudatlanság felett, hanem a cselfogás győzelme a bizalom és a gondnélküliség felett. A zsidó nép az egyetlen a történelemben, amely az érdekelvet mint hódítási eszközt használta fel.
A zsidók jellemvonásait elemezve Kolgyári mindenekelőtt arra mutat rá, hogy a zsidó sohasem enged, nem bocsájt meg és nem felejt, kifejezetten anyagiasak és gyakorlatiak, a zsidó a népben is csak a hasznosat nézi, megcsodálja a szépet, de a következő pillanatban már azt kérdi, mit jövedelmezhet, vagy mi hasznot hozhat az neki. A szerzésvágy olyan szenvedélye a zsidónak, amely szinte második természetévé vált, amelynek ösztönszerűen engedelmeskedik. A haszon utáni vonzalom minden más érzést elnyom. Életének egyedüli célja a nyereség, minden egyebet, amely nem e cél felé segíti őt, alig méltat figyelemre. Hogy ez a zsidó szellemiség, ez a magatartás miképp érvényesült évszázadokon át, ezúttal kevésbbé érdekel bennünket. Sokkal inkább az, amit a szerző az újabbkori zsidóság szerepéről elmond. Kolgyári először is feleletet keres arra a kérdésre, miképp lehetséges, hogy kétezeréves szétszóródás után a zsidók ma is azok, ma is olyanok mint aminők a szétvándorlás előtt voltak. Ma is ugyanazok a típusok találhatók meg közöttük, ugyanazok a jellemvonásaik! A zsidók megmaradásában szerepet játszó tényezők a következők: 1. a vallásos és történeti hagyományok köteléke; 2. a vérrokonság köteléke; 3. a kölcsönös szolidaritás érzése; 4. a többi nemzetek gyűlölete. E tényezők együtthatásával magyarázható, hogy a zsidók zsidók maradnak minden körülmények között, átváltozásuk mai nemzetségűvé csak felületes, és legkevésbbé sem változtatja meg benső és zsidó természetüket.
Az újkor kezdetével tehette meg a zsidóság az első döntő lépést a világuralom felé. A középkorban szép csendben összehordták eljövendő hatalmuk nagy építményéhez a nyersanyagot, a gettókban az uzsora fegyverével mérhetetlen kincseket halmoztak fel. Az újkor a szabadság és a felvilágosodás jegyében eltávolított minden akadályt a zsidóság szabad érvényesülése elöl. A zsidók zárt sorokban törtek előre, és szinte akadálytalanul érhették el céljaikat. Materializmus és érdekpolitika, ez volt a zsidóság hatalmi törekvésének két vezéreszméje. Ügyes taktikával a zsidók mindenütt vezetéshez jutottak. Az egyik helyen a forradalmi pártok soraiban lázítottak, a másik helyen a legitim pártokat támogatták „az egyik kézzel államfelforgató utópiák terjesztéséhez járulnak, míg a másikkal monarchiákat állítanak helyre és újdonsült autokratákat juttatnak trónra, a kormányoknak éppúgy mint a forradalmi pártoknak könnyen felfogható okoknál fogva mindig pénzre van szükségük, akik azt kölcsönzik, természetesen zsidók“.
A pénz az a csodaszer, amelyen a zsidók világuralma nyugszik A zsidók már a középkorban hatalmas összegeket harácsoltak össze. Ezeknek a tőkéknek birtokában az ipar, a kereskedelem és a közlekedés általános lendületéből elsősorban ők részesedtek. A zsidók kezében összpontosult nagy vagyonok elkerülhetetlen vonzóerőt gyakoroltak a kisebb vagyonokra, azokat valósággal felszívták, elnyelték. „A pénzügyi hatalom a világ egyik végétől a másikig a zsidók kezében van. A zsidók a leggazdagabb és legbefolyásosabb emberek, és oly nagymérvű hatalmi állást foglaltak el, aminőt a történelemben még egyet nem találunk.“ Roppant tőkéik magaslatáról — melyek súlya a nemzeteket agyonnyomással fenyegeti - az egész világ pénzügye és ipara felett rendelkeznek. „Bátran állíthatjuk, hogy senki sincs közöttünk, aki a zsidó hatalomnak valamilyen módon lekötelezettje ne volna.“ Valamennyien adófizetői vagyunk a zsidóknak, a kenyérért, amelyet eszünk, a ruháért, amelyet hordunk.
 |
A Rothschildokban ez a zsidó pénzhatalom megkapta a maga koronázatlan királyát is. Valamennyi zsidó pénzember meghajolt ez új hatalmasság előtt, s azóta uralma a világ egyik végétől a másikig mindenütt elismertetett. A Bécsben elhalt Rothschild Anzelm vagyona az egymilliárdot is meghaladta. A család három ágának e szerint három milliárd lenne a vagyona. „Ha az ember meggondolja — kiált fel szegény Kolgyári — hogy ez a roppant vagyon a sok millió szerencsétlen véres verejtékének gyümölcse, úgy könnyen eszét vesztheti!“ Mióta a világ áll, ilyen természetfeletti dolgot még nem tapasztalhattunk!
A pénz birtokában kezdte meg a zsidóság a társadalmi hódítást. Lettek orvosok, tanárok, ügyvédek, főleg újságírók. Végül nem maradt el a politikai hódítás sem. Az újítási kórban senyvedő törvényhozók kimondták, hogy a zsidók épp olyan emberek, mint mások. Pedig mennyire meg kellett volna gondolni, hogy bármily ártatlan és jogosult legyen az egyenlőség adományozása egyes személyek számára, éppoly vészthozó és káros lehet, midőn egy egészen idegen és minden országra elágazott fajnak jut osztályrészül.
A zsidók világuralomra irányuló törekvéseikben kettős taktika ismerhető fel:
1. az egész világon elért befolyásukat adott pillanatban egy helyre összpontosítják, hogy az esetleges ellentörekvéseket elnyomják.
2. a nemzsidók egyenetlenségeiből mindenáron hasznot igyekeznek húzni (lásd a mostani háborút!).
A pénz mellett a zsidó hatalom, a zsidó uralom másik eszköze a modern sajtó. Az újságok minden országban három csoportba oszthatók. 1. zsidó zsoldban álló lapok; 2. egy-egy nemzet színei alatt működő lapok; 3. nyíltan zsidó színek alatt szereplő újságok. Ha más szerepben, de valamennyi újság egy célt, a zsidók világuralmának beteljesülését szolgálja. Az eszközök és módok, ahogyan a zsidóság a sajtót fölhasználja, egy titkos és félelmetes hatalom jelenlétét leplezi le előttünk. Mindenki, aki a zsidótól nem hagyja magát kifosztani, e sajtó szerint nem tud vagy nem akar a korszellemmel haladni, aki pedig a zsidók ellen fordul, az barbár.
Tanulmánya befejezéséül ezeket írja Kolgyári:
Izrael fiainak világuralma befejezettnek, ténynek tekinthető, mely fölött vitázni nem lehet. A nemzetek az ármánynak és uzsorának vannak kiszolgáltatva. Mindennek következményeként az emberiséget egy borzalmas kataklizma fenyegeti. Egy roppant ellenmozgalom indul majd meg a tőke és a zsidó hatalmasok ellen. A döntő harc rettenetes leend, mert a legyőzött és kiszipolyozott népek mindenre készek leendenek, hogy a zsidó rabszolgaság jármát magukról lerázzák, és a zsidó kozmopolitizmus ezerfejű hidráját végkép eltiporják.
Ezeket írta fél évszázaddal ezelőtt Kolgyári Titusz. Mi pedig az éjszaka csendjében a távoli tompa ágyúdörgést hallgatjuk, azon töprengünk, milyen csodálatos ösztönös sejtései lehettek ennek az embernek, hogy tíz évvel a zsidó egyenjogúsítás után már látta: elkerülhetetlen a végső harc a világuralomra törő zsidóság és a zsidó rabszolgaságot lerázni akaró nem zsidó népek között.
Bosnyák Zoltán
(Harc, 1944. december 9.)
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:
