A magyarok őseinek gondolkodásában az égitestek kiemelkedő jelentőséggel bírtak, amiket a felső világ jó szellemeivel azonosítottak. A Nap éltető ereje fényt és meleget ad, a fogyó és növekvő Hold a termékenység szimbóluma, a csillagok éjjel útba igazítanak. Egy monda szerint, amikor Mátyás király táltosa, Kampó egy sötét estén eltévedt, az égből alászálló Fiastyúk csillagkép mutatta meg neki az utat. Akit a magyarok különösen tiszteltek, azt az égre helyezték, mint Mátyás király másik táltosát, akiről a Göncölszekeret elnevezték, vagy Csaba királyfit, aki csillagösvényen jön el, hogy a népét megszabadítsa.

A csillagokhoz kapcsolódó mondák és hiedelmek az emberiség legrégebbi történeteihez tartoznak. Ezek egy része megelőzi az írásbeliséget, az őskorból ered (az ókort megelőző történeti korból), régebbről, minthogy az állattenyésztés vagy a növénytermesztés kialakult volna. Némelyik akkor született, amikor még vadászó-gyűjtögető életmódot folytattunk, és csak nagyon kis népsűrűség volt a bolygón. A világ bizonyíthatóan legrégebbi története is egy csillagmonda, amit úgy neveznek: a kozmikus vadászat.

A történet az eurázsiai sztyeppéről ered, de eljutott Észak-Afrikáig és Észak-Amerikába is. Sok változata van kisebb eltérésekkel, amelyekből Julien d'Huy, a Sorbonne Egyetem kutatója negyvennégyet gyűjtött össze és vetett elemzés alá. Nézzünk néhányat, elsőként azt, amelyiket a finnugornak nevezett nyelvcsaládhoz köthető népek ismernek: a hantik és manysik, cseremiszek és udmurtok (akiknek egy nagyobb csoportja él Baskíriában, ahol Julianus barát magyarokat talált).

A történet szerint a napnyugtához közeledve három vadász egy patakhoz érkezik, hogy a szomját oltsa. Ahogy az egyik a patak vízéből iszik, egyszer csak megpillant egy szarvast. Nosza, üldözőbe veszik, szaladnak utána. Hosszan üldözik, amikor a szarvas felfut egy magaslatra. Ahogy a nap lenyugszik, az egyik vadász éppen elhajítaná a lándzsáját, amikor a szarvas a levegőbe szökell. Ebben a pillanatban a lenyugvó nap mágikus ereje kiárad, és csillaggá változtatja a szarvast és az üldözőit is. Onnantól kezdve, üldözött és üldöző, minden éjjel az égen folytatják tovább a kozmikus vadászatot. A monda szerint a Göncölszekér csillagképe jelképezi a vadászatot, a kocsi részének négy csillaga a szarvast, a rúd részének három csillaga pedig a vadászokat.

Az Egyesült Államok északkeleti részén élő irokéz indiánok elbeszélése szerint három vadász üldöz egy medvét; a sebesült állat vére az őszi erdő leveleit színezi. A medve az üldözők elől felmászik egy hegyre, és az égbe ugrik. A vadászok és az állat a Nagy Medve csillagképpé válnak. (A Nagy Medve 7 legfényesebb csillaga a Göncölszekér.)

Az összegyűjtött történetek között van a mítosz görög változata is. Ebben Artemisz, a vadászat istennője és az ártatlan nők védelmezője, azt követeli a legszebbnek tartott Kallisztó nimfától és szolgálóleányaitól, hogy tegyenek szüzességi fogadalmat. Zeusz azonban megtévesztéssel rászedi Kallisztót, és a nimfa fiút szül neki, akit Arkasznak neveznek el. Amikor Héra, Zeusz féltékeny felesége ezt megtudja, medvévé változtatja Kallisztót, és a hegyekbe száműzi. Arkasz felnőve vadász lesz, és egy nap véletlenül egy medvére bukkan, amely kinyújtott karokkal üdvözli őt. Mivel nem ismeri fel az anyját, célba veszi a lándzsájával. Zeusz ekkor a segítségére siet, hogy a tragédiát megakadályozza. Kallisztót a Nagy Medve csillagképében az égre helyezi, Arkaszt pedig mellé emeli a Kis Medve képében, hogy mindig együtt legyenek.

A kutatók szerint a fenti elbeszélések és a 44 gyűjtés ugyanabból az őstörténetből erednek, még ha úgy is tűnhet, hogy például a görög változat már jelentősen módosult. A történet egyes eurázsiai és észak-amerikai (indián) verzióiban olyan egyezés van, ami csak azzal magyarázható, ha még a jégkorszak idején került Eurázsiából Amerikába. Amellett, hogy mindkét történetben a vadászok egy nagyvadat üldöznek és csillaggá változnak, mindkét helyen létezik olyan változata a mondának, ahol a középső vadászt szimbolizáló Mizar nevű csillag melletti Alcor csillag (ami szabad szemmel ugyan alig látható, de a régieknek jó volt a szeme) egy kutyát jelképez.

A Bering-szoros utoljára nagyjából 15.000 éve volt víz felett, amikor a történet az egyik kontinensről a másikra átkerülhetett. Ebből lehet megállapítani, hogy ez a csillagmonda legalább 15.000 éves, így a világ bizonyíthatóan legrégebbi története.

Julien d'Huy a 44 mondát filogenetika elemzésnek vetette alá, ami a genetikából ismert fejlődéstani módszer. Ez úgy nézett ki, hogy a génekhez hasonlóan mindegyik mítoszt a legkisebb alkotóelemeire bontotta, amelyeket mythemeknek nevezett el. Ha például egyetlen állatot üldöznek a történetben, az egy mytheme. Ha növényevőt üldöznek, ha egy vagy három vadász van, ha az Alcor csillag egy kutya, ezek mind mythemek, legkisebb oszthatatlan részek. Ezután számítógéppel a mythemek előfordulási gyakoriságát elemezte a különböző történetekben, hogy megállapítsa melyek a legrégebbi elemei, és mi lehetett az őstörténet.

Ez alapján a monda legrégebbi elemei, hogy: egy vadász egy patás állatot üldöz, a vadászat az égben ér véget, az állat él, amikor csillagképpé alakul (transzcendál), és ez a csillagkép a Nagy Medve. A mytheme elemzéssel azt is megállapította, hogy kitől ered legrégebben a történet. Az első helyen az ősszibériai evenkik állnak, mellettük pedig a hanti-manysik (akik egyébként az evenkikkel rokonok).

“Pegte lau lasinen menl tou szilna” - mondja a hanti (fekete ló lassan megy a tó szélén). “Húrum né vitnil húlupil húsz hul puvi” manysi nyelven azt jelenti “három nő a vízből hálóval húsz halat fog”. Ha nagyon gondolkodunk, ezeket a mondatokat akár még ma is megérthetjük, bár 2.500 éve elváltunk egymástól. A kapcsolat a hanti-manysikkal azonban több nyelvi egyezésnél.

Dr. Török Tibor, a Magyarságkutató Intézet archeogenetikusa szerint a Kárpát-Medencébe betelepülő népek fokozatosan rétegződtek egymásra (7:27-nél). Már a rézkorban megjelennek a yamnaya kultúrához köthető kurgánok, a vaskorban a preszkíták és a szkíták, az ókorban az ászik, szarmaták, alánok, hunok, majd a korai középkorban az avarok és Árpád vezér magyarjai. Amikor a magyarok megjelentek, már sztyeppei kultúrát találtak itt, és Török szerint feltételezhető, hogy már akkor is voltak nálunk magyarul beszélő népelemek, mivel egyébként nehéz lenne megmagyarázni, miért vették volna át egy honfoglaló kisebbség nyelvét, ráadásul ilyen hamar. A kutató arról is beszámol, hogy ha a honfoglaláskor itt élő népességből kifejezetten a honfoglaló magyarokat nézzük, (akik genetikája a baskírokhoz hasonlít a legjobban), akkor ezek 50% manysi, 35% szarmata és 15% hun és elhunosodott szkíta génnel rendelkeztek (30:46-nál). Ez rámutat, hogy a manysik a magyaroknak egyértelműen rokonai, a világ legrégebbi történetét tehát nyugodtan a sajátunknak is tekinthetjük.

Jon White folklorista, egyetemi tanár, a mítoszokkal foglalkozó népszerű Crecganford YouTube csatorna tulajdonosa is készített videót a kozmikus vadászatról. Ebben beszámol arról, hogy az evenkiknél (akikről Diószegi Vilmos, a sámánizmus híres kutatója írja, hogy az eredetmítoszukban is mamut szerepel) létezik egy olyan változata a történetnek, amiben még mamut van (33:04-nél). Az evenki történet szerint a mamut télen elbújik a vadászok elől egy folyóban.

A fenti azért érdekes, mert a tudósok nem értették, mit jelenthet az, hogy “elbújik a folyóban”?! Azt persze tudták, hogy régen a horizonton túli részre, mint vízre gondoltak. Az Odüsszeia például azt mondja a Nagy Medvéről, hogy ez az egyetlen csillagkép, ami nem süllyed a horizont alá, és nem fürdik meg az óceán hullámaiban, ezért tájékozódásra használják. Felmerült, hogy a monda talán olyan régi lehet, hogy akkor még máshogy álltak a csillagok. Végül valóban azt a meglepő felfedezést tették, hogy 30.000 éve a Göncölszekér télen olyan közel volt a horizonthoz, amit lehetett úgy értelmezni, hogy a mamut elbújik a folyóban. A fentiek alapján, és mert az első barlangrajzok, mint a szimbolikus kultúra kezdeti elemei, kb. 40.000 éve jelentek meg, Jon White szerint a történet 30-40.000 éves lehet. Ez olyan régen volt, hogy akkor még neandervölgyi emberek is éltek a földön.

Túllépve a kozmikus vadászaton, foglalkozzunk egy kicsit azzal a letűnt világgal, amely hiedelmeinek egy része még a vadászó-gyűjtögető időkből ered, és amelynek emléktöredékei ma is velünk élnek.

Ahogy fentebb írtam, a történelem előtti emberek mágikus világképének meghatározó elemei voltak a bolygók és a csillagok. Tudták, hogy ezek közvetlen hatással vannak az életre, a növények növekedése függ a napfénytől, a hold állása összefügg az árapállyal, stb. A bolygókhoz kapcsolódik a népmesei hetes szám is, az ókorban ismert hét bolygó alapján. Ami a csillagokat illeti, a három legjobban látható csillagkép a Göncölszekér, a Fiastyúk és az Orion, ezért a legrégebbi csillagmondák hozzájuk kapcsolódnak. Afanasin Nikitin orosz utazó (születési ideje ismeretlen, halála: 1474) írja, hogy Oroszország északi részén a Göncölszekeret szarvasnak hívják, a déli részén szekérnek. Bezerkin orosz kutató tanulmányában szerepel, hogy a Fiastyúkot több helyen is csirkéknek nevezik (mint nálunk), például az afrikai temnék Sierra Leonéban, de a név hozzájuk is csak Ázsiából kerülhetett, mert először ott háziasították a szárnyasokat.

Az eurázsiai nomádok életében a legfontosabb állatot, a rénszarvast sziklarajzok gyakran ábrázolják Nappal az agancsai között. A csodaszarvas mondán érződik, hogy abból a kultúrkörből ered, amelyikből ez az ábrázolás és a kozmikus vadászat. A csodaszarvast is vadászok üldözik, és úgy tűnik, hogy végül az égbe kerül, a rege szerint a homlokán van a fölkelő fényes nap, oldalán a szép hold, jobb veséjén az égi csillagok. A Nap és a szarvas együttes ábrázolása kifejezi a természet, az állatok és a kozmikus erők (a felső világ jó szellemeinek) harmonikus kapcsolatát, amely ha megbomlott, a sámán közvetített a közösség és a szellemvilág között.

Egy tanulmány szerint az állatokat ábrázoló barlangrajzok 66%-án láthatók pettyek és vonalak. A lascaux-i barlang őstulok ábrázolásán például négy szándékosan elhelyezett petty található. A tudósok szerint ez a párzási időszakot jelöli holdhónapokban a tavasz kezdetétől számítva, ami azért fontos, mert ilyenkor megszaporodik az állatmennyiség, ezért ekkorra időzítették a vadászatot. A holdhónapot azért használták, mert könnyű követni, a Hold pedig már ekkor összekapcsolódott a termékenységgel.

Most hétfőn éppen telihold lesz, a Gyümölcsoltó Boldogasszony napja. A gyümölcsoltás is egy szaporítási mód, arról szól, hogy két növényből egyet készítünk. A gazdák szerint, ha a gyümölcsoltást ezen a napon végezzük, akkor a növény meg fog maradni és jó termést hoz a jövőben. A hiedelem továbbá azt is mondja, hogy az az asszony, aki ezen a napon érintkezik a férjével, biztosan áldott állapotba kerül.

Augusztus teliholdja a Nagyboldogasszony napja, és érezzük, hogy ennek valami különleges jelentősége van. A néphagyomány szerint ezen a napon történt a vérszerződés, ezért a magyarság születésnapja. A magyar állam fogantatását is ugyanekkor ünnepeljük, augusztus 20-án. De mi lehet ez a nagyon erős nap, ami úgy tűnik, hogy a kereszténység előtti magyarság számára még a karácsonynál is fontosabb volt?! Miért akartak régen mindent erre a dátumra tenni? Más természetvallásokat is tanulmányozva, biztosra vehetjük, hogy nem véletlen, valamilyen természeti eseménynek vagy égi együttállásnak kell hozzá kapcsolódnia.

Ahogyan láthattuk, a telihold nem a születés, hanem a fogantatás szimbóluma, ami így van a barlangrajzokon és a gyümölcsoltásnál is, a kérdés csak az, hogy kinek kellene megfogannia Nagyboldogasszony napján, az augusztusi telihold alatt? A válasz pedig innen már sejthető: a magyarnak.

Hogy a tavaszi születés előnyös, az köztudott, az újszülött több fényt kap, több a táplálék, stb. A rénszarvas párzási szezonja szeptember eleje, 3-4 hétig tart, majd a vemhesség 7,5 hónap, 220-228 nap, a borjú tavasszal születik meg, valamikor áprilisban vagy májusban. Az emberi várandósság általában 38 hét, 255-266 nap, ha valaki az augusztus 19-i teliholdkor fogan meg, nagyjából ugyanarra jön ki. Az ember ugyan nem szezonális szaporodó (lásd: afrikai származás, nincs négy évszak, ezért nincs biológiai alkalmazkodás), de környezeti és kulturális alkalmazkodás lehetséges. Vagyis nem arról van szó, hogy régen mindenki ezen a napon fogant volna, hanem inkább egy kulturális szempontból jelentős napról, ami a legkiválóbb a fogantatásra.

A magyar kultúra ezeket az ősi hagyományokat őrzi, olyan történelem előtti elképzeléseket, amelyek ott vannak a népi kalendáriumban, a népmesékben és a regékben: táltosok, beszélő állatok, a csodaszarvas, a világfa, Nap, Hold, csillagok.

Amikor egy nép elveszíti a konkrét ismeretet a saját múltjáról, a néplélekben a régi tudás akkor is tovább él, a művészetekben pedig megjelenik. Ilyen az a meggyőződés is, hogy a magyar valamilyen nagyon régi nép, egy folytonos kultúrával és elfeledett múlttal.

"Magyar vagyok, tudom és hiszem, /múltam titkát, tovább viszem" – énekli a Romantikus Erőszak a Tovább viszem című dalukban A Ballagó Idő - Ó Magyarország című száma az alábbi idézettel kezdődik: “A történelem kezdetétől jöttünk, évszázadokon át lassan mozogtunk. Gyakran titkos életet élve, küzdve azért, hogy a gyülekezés idejét elérjük..”

Mindkét ikonikus számban megjelenik az ősmúlt, ami bár homályba vész, a művészet mégis tud róla. Meggyőződésem, hogy amikor időről időre egyes körökben, Facebook csoportokban felbukkan a sumér-magyar közös eredet, erre vezethető vissza. Mivel a sumér a világ legrégebbi írásos civilizációja, azt gondolják, hogy akkor biztosan tőlük származunk. Arra viszont nem gondolnak, hogy léteznek a sumérnál jóval régebbi kultúrájú, egykori vadászó-gyűjtögető népek, amelyek tudását a szájhagyomány őrizte meg, és ami ma is ott van a néprajzi emlékekben. Ha a saját gyökereinket keressük, ezt a hagyományt kellene ismét felkutatni, feleleveníteni.

Valamikor, sok ezer évvel ezelőtt, egy távoli ősünk a végtelen sztyeppén a végtelen eget nézte, és az élet nagy rejtélyeiről gondolkodott. Ha egy kellemes nyári éjszakán a természetben találjuk magunkat, előfordul, hogy ugyanúgy megbabonázva kémleljük az eget, ahogyan ők egykoron. Köztünk ezer évek és az ősök ezer generációjának távolsága, de a rejtélyek száma ma sem kevesebb, mint akkoriban.

A világ legrégebbi történetét nem felejtettük el, és talán el kellene kezdeni ismét megtanulni a csillagok neveit.

Felhasznált tanulmányok:

- Bacon, Khatiri, Palmer, Freeth, Pettitt, Kentridge: An Upper Palaeolithic Proto-writing System and Phenological Calendar
- Julien d'Huy: A Cosmic Hunt in the Berber sky: a phylogenetic reconstruction of a Palaeolithic mythology.
- Yuri Bezerkin: The Cosmic Hunt: Variants of Siberian-North American Myth
- Yuri Bezerkin: Seven brothers and the cosmic hunt: European sky in the past