Az index cigánytopicjában  az ottani talán egyedüli valamirevaló, vitaképes balliberális vitapartner, Eman Seruval vitába keveredett egy ottani "rasszer", dreiick. A vita tárgya az volt, hogy Finnországban, ill. tágabb értelemben Skandináviában miért adják meg szinte minden cigánynak automatikusan a rokkantnyugdíjasi státuszt, mihelyt betöltik a 18. életévüket.
Dreiick természetesen utána járt a témának, amely kutatás eredményével aztán bennünket is megörvendeztetett. Forrása az ezen cím alatt található pár száz hozzászólás (a témával különösen a topic kezdete és a 21.11.2002 közötti hozzászólások foglalkoznak) volt.
Megfenyegetik az orvost
Ezekből egyértelműen kiderül, hogy a fent vázolt jelenség legfőbb oka, természetesen a Magyarországról is jól ismert “megfenyegetjük az orvost, így az, ha nem akarja, hogy kiirtsuk a családját, megadja a rokkantsági státuszt” mellett az, hogy a finnek gazdasági helyzetük, ill. a cigányok (még) relative kis száma (2 ezrelék, azaz kb. ötvenszer kisebb arány, mint Mo-n) megengedhetik maguknak azt, hogy ezzel is megkönnyítsék a munkaadók dolgát, elősegítsék / megtartsák (világelső) versenyképességüket, hiszen ki akarna lusta tolvajokat felvenni.
Idézzük például “Fläppis” 09.11.2002, 12:48 alatti hozzászólását:
“Mondjuk ki nyíltan, hogy kurvára idegesít, hogy állandóan azt olvasom az újságban, hogy a pizzázók [akik Finnországban gyak. teljesen törökök] ellen rasszista támadások vannak. Azok ellen, akik napi 20 órát dolgoznak a hét minden napján, és azzal vádolják őket, hogy lenyelik a finnek pénzét. Miközben a cigányokat eltartjuk, azokat a cigányokat, akiknek a fő tevékenysége az, hogy lopnak, a lopott szajrét eladják, sarokba szorítják és fenyegetik az átlagembert, verekedik, fenyeget, garázdálkodik és minden más módon zavarják mások életét. Ez a rokkantnyugdíjasság-szerzés pedig a legnevetségesebb dolog, amit valaha is hallottam. Bár, érthető, ha azt számításba vesszük, hogy ki a francnak van szüksége olyan munkaerőre, amely nem dolgozik, megmérgezi a munkahelyi légkört, minden mozdíthatót ellop a munkaadójától és még emellett azt is beígéri annak, hogy elbánik a feleségével. (“Sanotaan nyt suoraan, että vituttaa todella rankasti, kun koko ajan saa lehdestä lukea kuinka turkkilaisia pizzapaikan pitäjiä kohtaan tehdään rasistisia iskuja. Näitä, joista suurin osa yrittää ansaita elantoaan tekemällä 20 tuntisia päiviä 7 päivää viikossa ja syytetään, että he vievät suomalaisten rahat. Samalla elätetään mukisematta manneja, joiden pääasiallinen tehtävä varastaa tavaraa, myydä sitä, ahdistella tavallisia henkilöitä, lorvia, tapella, uhota, rähistä ja kaikin tavoin häiritä muiden oloa. Tuo eläkkeelle pääsy on naurettavin asia mitä olen kuullut. Toisaalta kukapa ottaisi työntekijää, joka ei tee työtä, tappaa työilmapiirin, varastaa kaiken irtilähtevän työnantajalta ja päälle lupaa viillellä pomon vaimon sentin nötköt-kuutioiksi.”)
Nézzük meg “Hamraan” 09.11.2002, 00:06 alatt hsz-át is: “Apám építésvezető. Pár éve a munkaközvetítő által odaküldött cigány érkezett hozzá. Az rögtön megmondta neki a szokott cigánystílusban: “ídes mester! Ugyán írja mán ide erre a lapra, hogy nem való nékém éz a munká!” Persze hogy szívest-örömest odaírta az apám." (“Isä on rakennusmestari ja joskus vuosia sitten oli tullut työvoimatoimiston lähettämä mustalaismies. Tämä oli heti sanonut tuttuun mustalaistyyliin: "Hai sie mestari! Kirjota sie tähän lappuun etten mie tänne sovellu". Kyllähän isäni sen lapun kirjoitti ilomielin.”)
Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz.
A fent említett topicot mellesleg mindenkinek ajánljuk, aki valamennyire is ért finnül (ha meg nem, akkor ajánljuk a nyelv elsajátítását – sokkal könnyebb, mint a legtöbben gondolják). Talán mondanunk sem kell, hogy ez SEM rasszista portálon van, hanem egy teljesen átlagoson, a(z egyik) finn nemzeti sportot, a jéghokit tárgyaló, minden társadalmi rétegben és csoportban (a nőknél is – a finn nők is nagy hokirajongók) Jatkoaika.com-on.
Munkát adtak volna a cigányoknak, inkább elhúztak
Egy jó beszólás még cigánytémában, amihez nem kell sok kommentár (hej, de sok hasonló esetről hallottunk Mo-n is!): „Kilgore Trout“ 11.06.2006 14:11 alatti hsz-a a következőt mondja: „Még emlékszem rá, amikor Mikkeli [finn város] városa a 70-es és 80-as évek fordulóján elhatározta, hogy a városban élő munkanélküli cigányok számára munkát biztosít. A gond egy pillanat alatt megoldódott, ugyanis az érintett cigányok mind egy szálig máshova költöztek!“ („Muistelen muuten että Mikkelin kaupunki päätti joskus 70/80 -lukujen vaihteessa järjestää työpaikan kaikille kortistossa oleville romaneille. Ongelma ratkesi joksikin aikaa, kaikki kun muuttivat naapurikuntiin!“)
Végezetül, "Mr_Blonde" 07.06.2006 12:15 alatti hsz-a igényel még kitüntetett figyelmet; ő is levezeti ugyanazt, amit mi a Finnországban származás szerint is nyilvántartják a (cigány és más)bűnözőket - FRISSÍTVE!  cikkünkben: azaz azt, hogy a teljes országra kiterjedően a cigányok bűnelkövetési aránya a fehér finnekének több, mint huszonkettőszöröse.
A.S.
Ajánlott linkek