A Jobbik felháborítónak tartja, hogy a miskolci Fidesz és az MSZP kéz a kézben megszavazta, hogy 1,7 milliárd forintért Roma Kulturális Központ épüljön Miskolcon.
A nagykoalíció Miskolcon is összeállt, hangsúlyozta Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselő hétfői sajtótájékoztatóján. Utalt arra, a legutóbbi közgyűlésen a Fidesz és az MSZP képviselői egymásra licitálva fejezték ki örömüket, hogy a kormány Miskolcra hozná a Világsátor nevű projektet. A vitában és a szavazásnál egyedül a Jobbik mondott nemet a cigányközpontra, vagyis Jakab szerint egyedül a Jobbik képviselte a miskolciak érdekeit.
Hozzátette, a felzárkóztatásra elköltött milliárdok eddig semmilyen pozitív eredményt nem produkáltak, ellenben szerinte van olyan település Magyarországon, ahol pénz nélkül, pusztán a törvények következetes betartatásával megoldották a cigánykérdést. „Az egykor vérpataknak nevezett Érpatakon ma törvényesség és rend honol.” „Sajnálatos, hogy Miskolc egykori és jelenlegi vezetői döntésükkel nem a rend, hanem az újabb pénzköltés útját választották”, fogalmazott a radikális politikus. Ráadásul - mint mondta - egy olyan projekt kapcsán tették mindezt, ami újfent az üzeni a magyar embereknek, a jövőt itt már nem nekik építik.
A Jobbik követeli, mielőtt Kriza Ákos ünnepélyesen letenné az alapkövet, kérdezze meg a miskolciakat: akarják-e vagy sem, hogy városuk a "roma kultúra" központjaként kerüljön fel Európa térképére. Ha a villamos színéről fontosnak tartotta kikérni a lakosság véleményét, akkor most se mulassza el ezt megtenni, még akkor sem, ha fél a választól!” – zárta gondolatait a képviselő.