Kedves Kuruc Info Szerkesztősége! Jelenleg Izlandon élek és a Kuruc.info rendszeres olvasója vagyok. Nagyon érdekesnek tartom a cigányokkal kapcsolatos cikkeket. Azt azonban nem gondoltam, hogy itteni életemben is képesek lesznek a cigányok megjelenni. De azt sem, hogy az izlandi kormány és az izlandi közösség ilyen határozott módon fog fellépni ellenük.

A történet alig több mint egy hete úgy kezdődött, hogy egyszercsak harmonikázó utcai zenészek jelentek meg a belvárosban. Mivel egy közeli üzletben dolgozom, volt szerencsém személyesen is találkozni az egyikkel. Ekkor döbbentem rá, hogy ezek cigányok és a kirakatból azt is jól láthattam, hogy nem csak páran vannak, hanem egész sokan.

Már előttem volt a képe annak a jövőnek, hogy miként borzolják fel az izlandiak idegeit és miként rombolják le békés és biztonságos életüket.

Békés és biztonságos, mert az emberek itt nem féltik a gyermekeiket semmi mástól, kizárólag a tengerbe eséstől (a víz jeges és 4-5 mp után szívgörcsöt lehet kapni). Kint merik és lehet hagyni a bébiket az utcán, senkinek egy pillanatra sem jut az eszébe, hogy akár hozzájuk nyúljon.

Ugyanígy van ez bármilyen egyéb dologgal. Itt a büntetőjog, mondhatni, alig létezik.

Azzal tisztában voltam, hogy nem kedvelik itt az olyan elemeket, akik nem dolgoznak és nem akarnak beleilleszkedni a társadalomba, de arra nem számítottam, hogy ilyen gyorsan intézkedni is fognak...

Ugyanis tegnap és tegnapelőtt a híradások arról számoltak be, hogy az állam saját költségén hazarepteti a romániai cigányokat. Az ok pedig nem is volt rasszista. Egyszerűen, mivel nem volt munkavállalási
engedélyük és elkezdtek kéregetni az utcán, nem voltak a továbbiakban kívánatos személyek a szigeten.

Nagyon pontosan le van szabályozva a munkavállalás ezen része. Egyszerű megérdeklödni, egy jól működő rendszerbe kell beilleszkedni, ami nem igényel hosszabb utánajárást. Nyilván különbözö államok állampolgáraira más-más feltételek vonatkoznak.

Ezen kívul a társadalom véleménye és igényei hatással vannak szinte minden esetben a kormányra, a parlamentre, bármilyen szervezetre vagy magánjellegű egyesülésekre. Ha valami nem szimpatikus és nem felel meg a szabályoknak, akkor azt azonnal felszámolják és kiiktatják az itteni életböl.

Ez történt a romániai cigányokkal is. Nem feleltek meg a szabályoknak, nem követték a társadalmi szokásokat és elvárásokat, ezért haza kellett menniuk. Persze egy szigetről sokkal könnyebb kitiltani bárkit is, de a történet lényege nem ez.

Üdvözlettel,
B. O.