A Hajdú-Bihar Rendőr-főkapitányság ügyeletét telefonon hívta 2014. február 11-én 13 óra 40 perckor egy konyári lakos. A bejelentő azt mondta a rendőröknek, hogy ünnepeltek a családjával, amikor az egyik vendég összeveszett velük, ami miatt kitessékelték. A férfi később egy kaszával a kezében visszament hozzájuk, és megfenyegette őket.
Zoom
A bejelentést követően a járőrök a Készenléti Rendőrség egyenruhásaival közösen a helyszínre mentek, tanúkat hallgattak meg és adatgyűjtés végeztek, melynek eredményeként elfogták, és a kapitányságra előállították a 20 éves R. A.-t, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak.
A helyi lakossal szemben a Derecskei Rendőrőrs garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.
(Police.hu)