A németországi Lipcsébe szállítottak, és ott kezelnek egy ebolavírussal fertőzött beteget - közölték a szászországi egészségügyi hatóságok.
A Lipcsében kezelt beteget, az ENSZ egy munkatársát szállító repülő csütörtök hajnalban érkezett meg Lipcse és Halle közös repülőterére. Az illetőt a lipcsei Szent György kórház súlyosan fertőzött betegek számára elkülönített osztályán fogják kezelni. A beteg állapotáról nem közölt információkat a szászországi egészségügyi minisztérium. A kórház annyit közölt, hogy csütörtökön tervez tájékoztatást adni a részletekről.
Németországban korábban már sikeresen kezeltek egy ebolával megfertőződött beteget. Hamburgi kezelésének köszönhetően a múlt héten felépült az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy munkatársa, akit még augusztus végén szállítottak a német város egyetemi klinikájára. Szintén Németországban, Frankfurtban kezelnek egy ugandai orvost, aki Sierra Leonéban kapta el a vírust, ahol egy olasz segélyszervezet munkatársaként küzdött a járvány ellen.
Korábban Spanyolországban két hazaszállított ebolafertőzött életét vesztette, és egyiküktől egy ápoló is elkapta a betegséget. Ez volt az első eset, hogy valaki Afrikán kívül kapta el a fertőzést. Egy ebolás beteg az Egyesült Államokban is életét vesztette, de ő még Nyugat-Afrikában fertőződött meg. Az Európai Unió arról döntött szerdán, hogy "megerősíti az utazók és az egészségügyi szakemberek tájékoztatását", megelőzendő az ebola behurcolását az unió országaiba.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a járvány által legsúlyosabban érintett Nyugat-Afrikai országokban - Guineában, Sierra Leonéban és Libériában - 8033 fertőzöttet regisztráltak, s közülük 3865 ember - majdnem minden második fertőzött - belehalt a súlyos vírusos betegségbe. Ez a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta.
A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik többek között a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik.
(MTI)