A Demokratikus Koalíció értelmezése szerint Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz kettős vereséget szenvedett az október eleji népszavazáson - ismertette egy szerdai, budapesti sajtótájékoztatón pártja álláspontját a szemkilövető miniszterelnök. Az ellenzéki politikus minderről azután beszélt, hogy az EU-s országok Magyarországra akkreditált nagyköveteivel, diplomatáival találkozott a Parlamentben.
A DK elnöke azt mondta, a találkozóval "csökkenteni akarta azt a kárt, amit Orbán Viktor okozott Magyarország számára". A megbeszélésen elsősorban a népszavazásról és az alaptörvény módosításáról beszéltek – közölte.
A politikus szavai szerint a diplomatáknak hangsúlyozta: a kormányfő a referendummal nem érte el azt a ki nem mondott, de “nyilvánvaló” célját, hogy az Európa-szkeptikus, elitellenes, radikalizálódó jobboldal vezérévé váljon. Eközben itthon sem sikerült megvalósítania, hogy a népszavazás nagy sikerére hivatkozva nemzetegyesítő szerepben tűnjön fel – tette hozzá.
A találkozó résztvevőivel megosztotta azt a korábbi értékelését, amely szerint a kormányfőnek korrigálnia kell politikai irányvonalát, ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a menekültkérdés tematizálásával sem a Fidesz 2018-as választási győzelmét, sem az ország jobb európai érdekérvényesítő képességét nem tudja biztosítani.
Az alkotmánymódosítás, a szó szerinti szövegét nézve alkalmatlan arra, hogy Magyarországnak több védelmet nyújtson – jelentette ki, majd hozzátette: az viszont kockázatot rejthet a jövőben, hogy az alkotmányos identitásra hivatkozva “új háborút lehet indítani egy sor európai kérdésben”.
(MTI)