A rendőrség elfogta azt a férfit, aki szombat reggel furgonjával halálra gázolt egy gyalogost Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Encs és Gibárt közötti úton, majd elhajtott a helyszínről - közölte a megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Dobi Tamás közleménye szerint az elgázolt 39 éves abaújszántói férfi az út menti árokba esett, sérülései pedig olyan súlyosak voltak, hogy az életét vesztette.
A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása és halálos közúti közlekedési baleset okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást és nagy erőkkel kezdte meg a gázoló felkutatását.
A járőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain fokozott ellenőrzést hajtottak végre, illetve szinte településről településre, házról házra járva keresték a feltételezett sofőrt és járművét.
A nyomozás eredményeként vasárnap este 8 óra előtt a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható hernádbűdi férfit.
(MTI)