A Fidesz megértéssel fogadja az afganisztáni magyar részvétel jövőbeli bővítését - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.

A külügyi bizottság ülésén Szekeres Imre honvédelmi minisztert hallgatták meg. Németh Zsolt közölte: a bővítés élvezi a Fidesz politikai támogatását, hiszen NATO-felhatalmazásban zajló misszióról van szó, ezért semmilyen kifogást nem emelnek ezzel kapcsolatban. Hozzátette: a szakmai felelősséget a kormány viseli.

Németh Zsolt kijelentette: a Fidesz a NATO-t ítéli a magyar biztonság legfontosabb garanciájának. Hangsúlyozta: az afganisztáni misszió sikere fontos a NATO és a szélesebb Közel-Kelet biztonsága szempontjából.

A tervek szerint a jelenleginél ötven százalékkal több magyar katona teljesít majd szolgálatot 2008-tól Afganisztánban.

Így egy időben 290-300 magyar egyenruhás lesz majd Afganisztánban. A magyar katonák látják majd el a kabuli repülőtér irányítását, emellett különleges katonai műveletekben vesznek részt, valamint lesz magyar vezetésű összekötő-tanácsadó csoport is. Továbbra is magyarok vezetik majd a bagláni tartományi újjáépítési csoportot.

(MTI)