A szállodák már most zsúfoltak, a 2000-es évi palesztin felkelés óta az idei várhatóan a legbékésebb karácsony lesz. Jézus születési helyén azonban egyre kevesebb keresztény él, "hála" a krisztusgyűlölő rasszista zsidók rémuralmának.

Hetvenezer zarándokot várnak az idei karácsonyra Betlehembe. A palesztin városban megerősítették a biztonsági intézkedéseket, ma reggel az ezerfős biztonsági erőt újabb ötszáz katonával egészítették ki. A helyiek békés ünnepekre számítanak.

Békés napra ébredt december 24-én Betlehem városa. A 2000-es évi palesztin felkelés óta az idei karácsony végre várhatóan tényleg békében telik el. A bizalom erősödését jelzi, hogy most az előző évekhez képest közel háromszor annyi zarándok, mintegy 70 ezer ember kerekedett fel, hogy Jézus születésének helyén ünnepeljen.

A palesztin településen megteltek a szállodák. A helyiek pedig abban reménykednek, hogy az utcai harcok befejeződése után lassan fellendülő turizmus enyhít majd megélhetési gondjaikon. A múlt héten Tony Blair közel-keleti megbízott is megszállt itt, hogy szemléltesse: Betlehem újra biztonságos.

A városba azonban palesztin keresztények már nehezebben (rendszerint sehogy sem) jutnak el. Az megszálló izraeli hadsereg a biztonságra hivatkozva nem engedi be a gázai övezetből érkezőket. A várost izraeli katonai ellenőrzőpontok és hatalmas "biztonsági" betonfal (apartheid avagy gettófal) veszi körül. Ünnepelni jó itt, élni nehezebb - talán ez az oka, hogy az itt élő keresztények száma is folyamatosan csökken.

(HírTV)