Két Molotov-koktélt dobtak egy vállalkozó családi házára vasárnap este a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bőcsön – értesült az MNO. Ezzel kapcsolatban Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta: a rendőrség közveszélyokozás bűntettének kísérlete miatt indított nyomozást.
A szóvivő az MNO-nak elmondta: Lajti János vállalkozó 1989-től tagja volt az MSZP-nek, korábban képviselő-testületi tag is volt, és indult a legutóbbi polgármester-választáson, de nem nyert. Azóta a közélettől visszavonultan él. Úgy tudjuk, évtizedeken át a helyi sörgyár főrendésze volt, az utóbbi években pedig virágboltjai jelentik számára a megélhetést.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közveszélyokozás bűntettének kísérlete miatt indított nyomozást szakértők bevonásával – mondta a szóvivő.
 
Gurcsány vizsgálatot ígért
A szocialista képviselők lakásánál elkövetett Molotov-koktélos támadások kivizsgálását ígérte az intézkedések részletezése nélkül Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-pártelnök az MSZP-frakció hétfő délelőtti ülésén – tudta meg a távirati iroda. A Központi Nyomozó Főügyészség egyesítette a támadások nyomozását a Kóka János SZDSZ-elnök háza elleni és a Hiller István MSZP-alelnök háza elleni támadások nyomozásával.
 
A kormánypártokhoz köthető? Na persze
A szocialista politikusok házai ellen végrehajtott Molotov-koktélos támadások mögött a kormánypártokhoz köthető erők állnak - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján a Rendszerváltó Fórum vezetője. Fáber Károly közölte: ezzel kapcsolatban hivatalosan meg nem erősített információk jutottak birtokukba.
(MNO nyomán)

Olvasó:
a bőcsi molotov koktélról szóló fenti cikkhez tudni kell, hogy a Lajti Jánosnak nevezett komcsi köcsög a '90-es évek közepén évekig ült vizsgálati fogságban, mert sugárzóanyag csempészésbe keveredett. Köztudottan bűnöző életmódot folytat, és a fiai is hasonlóan élnek. Buták, primitívek, épp hogy nem cigányok, annyira csökevényes az agyuk.