Kisebb rendbontások lehetnek március 15-én Budapest belvárosában, de alapvetően nyugodt lesz az ünnep - reménykedik a gyurcsányista Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere, miután beszédet mondott egy ünnepségen.
"Nem a nagy rendezvények környékén lesz probléma. Ha valakik megpróbálják a rendet megzavarni, azok inkább kisebb csoportokban, önállóan próbálják ezt meg. Ezeknek az elhárítása már egyértelműen a rendőrség feladata" - mondta Rogán Antal a talmudista irodának.
A polgármester ugyanakkor hozzátette: nyugodt március 15-ére számít, hiszen 2006. október 23. óta egyre nyugodtabbak a nemzeti ünnepek (szerencsére, így semmi nem zavarja a köztörvényes kormány tevékenységét, ugyebár).
Rogán Antal kiemelte, hogy a szükséges óvintézkedéseket megtették a belvárosban: a nagyobb rendezvények környékén az építőanyagokat biztonságba helyezték, elszállították vagy kerítéssel vették körül. A kerületben 22 térfigyelő kamerával figyeli majd a rendőrség az utcákat. A rendszer akár éjjel is értékelhető képet ad - fenyegetőzött.
Emellett telefonos ügyfélszolgálatot is indított a kerület, amely kora reggeltől késő estig várja a lakossági kérdéseket és bejelentéseket. Az ügyfélszolgálat összeköttetésben áll a rendőrség operatív törzsével - húzta alá.
A komcsikért aggódó polgármester minderről azt követően nyilatkozott a távirati irodának, hogy pénteken beszédet mondott a Kisgazda Polgári Egyesület, Kisgazda Polgári Szövetségpárt megemlékezésén, az V. kerületi Petőfi-szobornál.
(Kuruc.info - MTI)