Meghalt annak a traktornak a vezetője, amely két vonattal is ütközött kedden Újfehértónál, egy vasúti átjáróban. A Mávinform azt közölte, hogy az egyik vonat az ütközéstől kisiklott, a szerelvényen öt utas és a mozdonyvezető megsérült.
Zoom
A katasztrófavédelem helyszíni információi szerint a mezőgazdasági vontató előbb egy személyvonattal, majd egy szemből érkező másik szerelvénnyel is ütközött.
A balesetben az egyik szerelvény mozdonya és két kocsija teljesen, a harmadik kocsi részben futott le a sínekről, míg a negyedik vagon a síneken maradt. A másik vasúti szerelvénynek csak a mozdonya károsodott. A két vonaton összesen mintegy húsz utas tartózkodott - tették hozzá.
Zoom
Fotók: MTI/Balázs Attila
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, a balesetben a traktor sofőrje meghalt, a vonatokon pedig öten sérültek meg, az első információk szerint könnyebben.
A Mávinform a vasúttársaság honlapján azt írta: a baleset idején a fénysorompó jól működött, a közút felé tilos jelzést mutatott. Az ütközésben a Debrecenből Záhonyba induló, valamint a Záhonyból Püspökladányba tartó vonat érintett; utóbbi kocsijai siklottak ki, azon sérült meg a mozdonyvezető és több utas.
Zoom
Kiemelték: a helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a záhonyi fővonalon Debrecen és Nyíregyháza között pótlóbuszok közlekednek, ezért egy-másfél órával hosszabb eljutási időre kell számítani.
Az MTI tudósítója a helyszínről azt közölte, hogy az első pótlóbusz már megérkezett az utasokért.
A pályaszakaszon a vasúti közlekedés várhatóan napokig szünetel majd - közölte a Mávinform.