Ingyenes beiratkozással és több mint harminc ingyenes programmal várják az érdeklődőket Nyíregyházán az Országos Könyvtári Napokon október 3. és 9. között a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár szervezésében.
A város hivatalos turisztikai weboldala szerint a rendezvény előadásai és bemutatói az esélyek köré épülnek majd, az első nap az Esély az információhoz - 70 évesek a megyei könyvtárak címet kapta. Hétfőn könyvtártörténeti totón, zenés baba-mama foglalkozáson vehetnek részt a látogatók, emellett állatmentésről, könyvtártörténetről, valamint gyermek- és ifjúsági jogról szóló előadásokat láthatnak.
A kedd Az állatok esélyei címet kapta. Ezen a napon a gyermekeké és interaktív programoké lesz a főszerep: állatsimogatót, segítőkutya-bemutatót, rajzpályázatot és egy "állati kvízt" szerveznek. Ezen kívül szó lesz a ragadozó madarak életéről és a felelős kutyatartásról is.
Szerdán, az Esély az emberi méltósághoz című napon relaxációs technikákat és az elsősegélynyújtást mutatják majd be különböző előadások a diákköltők és írók kreatív foglalkozása mellett.
Október 3. és 9. között ingyenes lesz a beiratkozás és/vagy az internethasználat a nyíregyházi könyvtárban, emellett ezalatt az idő alatt zajlik majd az amnesztia hét, amely a késedelmi díjak elengedését jelenti. A eseménysorozat kezdetétől október 7-ig garázsvásárt is rendeznek a szervezők, ahol az állományból kivont könyveket lesz lehetőség megvásárolni.
Az eseménysorozat hivatalos honlapja szerint a megyeszékhely mellett több mint ötven szabolcsi település csatlakozott az Országos Könyvtári Napokhoz így összesen mintegy százharminc programra látogathatnak ki a megyében az érdeklődők.
(MTI)