Sajtóértesülések szerint könnyen lehet, hogy Douchev-Janics Natasa a jövőben szerb színekben versenyez majd. A Magyar Szó internetes oldalának cikke szerint a Szerbiai Olimpiai Bizottság már tárgyal a londoni olimpián egy ezüst- és egy bronzérmet szerző kajakossal – erről Dragan Plavszics szerb edző számolt be.

A Londonból hazatérő Janics Natasa (balról férje, az olimpiai bronzérmes egykori bolgár kajakos, Andrian Dusev)

– A Szerbiai Olimpiai Bizottság elnöke, Vlade Divac jelenleg is megbeszéléseket folytat Natasával, s véleményem szerint nagyon gyorsan sikerül megegyezniük – mondta Plavszics a szerbiai rádió és televízió vendégeként, aki hozzátette, hogy a témával kapcsolatban jobb lenne, ha Divac – aki a helyszínen tekintette meg az olimpia kajak számának 200 méteres döntőit – nyilatkozna, mivel ő ebben az illetékes.
„Azzal tisztában vagyunk, hogy a jugoszlávok, illetve a szerbek nagyon megbánták már, hogy annak idején hagyták egyáltalán elmenni – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Strocz Botond felnőtt kapitány. – Arról viszont, hogy ez ügyben most bármiféle konkrét lépéseket tettek volna a szerbek, arról a szövetségnek semmilyen információja nincs, minket egyik fél sem keresett meg. Kapitányként nagyon nem örülnék neki, ha Natasa hat olimpiai érem birtokosaként itt hagyna bennünket.”
A sportági szabályok az országváltás kapcsán igen szerteágazóak, hiszen más vonatozik a vb-re, mint az olimpiára, és egészen más, ha valaki kettős állampolgár. A vb-indulásnak speciel utóbbi nem is feltétele, elég a jóváhagyott kikérő...
A kajakosnő Gerevich-ösztöndíjától a váltással elköszönne, kérdéses, hogy magyar szponzorai hogyan gondolkodnának reklámértékéről, viszont olimpiai életjáradéka független lenne a váltástól.
„Mint minden pletykának, ennek is van alapja – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Csonka Gábor, a háromszoros olimpiai bajnok menedzsere. – Ennek speciel az, hogy az olimpiai kétszáz méteres döntőket követően, amikor Natasa megérkezett a mólóra, egy hatalmas árnyék vetődött fel mögötte, ez volt Vlade Divac, a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke, aki odament hozzá és gratulált neki a bronzérméhez. A jelek szerint ennyi már elég is volt valakiknek, hogy többet, sokkal többet gondoljanak bele ebbe a történetbe. Végezetül annyit mondatok erről az egészről: Natasában fel sem vetődött hasonló gondolat.”
Douchev-Janics Natasa a 2000-es olimpián még jugoszláv színekben indult, s negyedik lett, utána azonban – mivel nem kapta meg a jugoszláv államtól a megfelelő támogatást – úgy döntött, hogy Magyarországon folytatja pályafutását.
A 30 éves bácskapalánkai születésű Janics eddig három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett Magyarországnak az olimpiai játékokon, a világbajnokságokon pedig 22 érmet gyűjtött be, s 18-szor állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.
(Nemzeti Sport)
1. frissítés: A Sportgézának ezt nyilatkozta a menedzser:
– Hétfő este együtt vacsoráztunk Natasáékkal, jókedve volt, a budapesti fogadtatás határozottan feldobta. Megható volt számára az is, ahogy éltették Szegeden. Bajnokként fogadták, ez pedig lenyűgözte. A sztorizgatása közben beszélt arról is, hogy Divac gratulált és beszélgetett vele, vigasztalta, amikor a parton ücsörgött a bronzérme után. Ennyi történt, azóta pedig nem is beszéltek. Nem csoda, ha megindulnak a találgatások, hiszen egy világhírű kosaras sztár ment oda egy magyar sportolóhoz, ami valljuk meg: nem túl gyakori – mondta Csonka Gábor, így cáfolva a szerbiai nyilatkozatokat. Viccesen hozzátette, nagy szerencse, hogy nem az angol királyi családból ment oda valaki Natasához, mert akkor most arról találgatnánk, hogy mikortól lesz angol.
2. frissítés: Az edző megerősítette a tárgyalásokat:
– Nem hivatalos, de valóban tárgyalnak. Egyelőre nem tudni, hogyan végződik majd a tárgyalás – mondta az Origónak Kovács László, Janics edzője. "Kint a szerbek alaposan elemezték a dolgokat, és már az is kérdés volt, hogy miért engedték el annak idején a jó versenyzőiket. Natasa visszatérése fel tudná lendíteni az egész szakágat, óriási nyereség volna Szerbiának. Hatalmas tehetségeik vannak, például egy ütőképes négyeshez is elég volna egy nagy egyéniség nekik. És ha egy valaki elkezd nyerni, akkor megered az éremeső."
– Sajnálnám, ha elmenne, de nem idegenekhez menne – tette hozzá Kovács, aki már Janics édesapját is edzette. "Ha edzőként továbbra is szüksége lenne rám, én a rendelkezésére állnék" – mondta.
3. frissítés: Douchev-Janics Natasa jelenleg külföldön tartózkodik. A Nemzeti Sport megkeresésére SMS-ben megerősítette menedzsere szavait.
„Nem igaz a hír” – reagált az olimpiai bajnok kajakos arra, hogy szerb színekben folytathatja versenyzői pályafutását.