Hatvanadik születésnapjára, azaz szeptember 20-ra időzítette az elmúlt hónapokban összesített, az állami földterületek bérbeadásának anomáliájáról szóló jelentésének nyilvánosságra hozatalát Ángyán József, a földművelésügyi minisztérium volt államtitkára, egyetemi tanár, az MTA doktora, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője.
Elemzéséből kiderül: Baranya, Borsod és Fejér megyében a helyben élő pályázók alig több mint egynegyede jutott hozzá a gazdálkodásához alapvetően szükséges földterülethez, ám zömmel ők is elaprózódott hektárokat kaptak, egyfajta koncként, illetve – miként Ángyán fogalmaz – azért, hogy javítsák a statisztikai átlagot. Így ugyanis azzal érvelhetnek a döntéshozók, hogy milyen sokan jutottak hozzá állami földterületekhez. Ám a zsíros falatok – vagyis az egybefüggő, nagyobb kiterjedésű területek, több száz hektáros birtokok – zöme néhány Fidesz-közelinek mondott érdekeltséghez került: így lett földbirtokos a Borsod megyei közgyűlési elnök hajdani kampányfőnöke a dél-borsodi mezőségi területeken vagy épp Orbán Viktor feleségének tulajdonostársa, illetve a felcsúti polgármester Fejér megyében.
– A vizsgálatom három megyére terjedt ki, s a 2012. július 15-én fennálló állapotokat tükrözi. Eddig az időpontig a földművelésügyi miniszter közlése szerint 18 300 hektár területet adtak bérbe 840 bérleti szerződéssel – olvasható a legújabb Ángyán-jelentésben. A földügyeket feltáró volt államtitkár 264 nyertes pályázatot vett górcső alá, s vizsgált meg apró részletességgel, felderítve a mögöttük megbújó gazdasági érdekeltségeket, esetleges személyi összefonódásokat. Elemzése 10 283 hektárnyi földterületre terjedt ki, ez az összes bérbe adott terület több mint fele. Legfőbb megállapítása: a földek túlnyomó többségét, csaknem nyolcvan százalékát 25 érdekeltség (az „olimpiai bajnokok” – miként ő nevezi a száz hektáron felüli nyerteseket) negyvennyolc pályázója szerezte meg.
Zoom
Az összes nyertes alig 21,2 százaléka szerezte meg a földterületek majd nyolcvan százalékát s az aranykorona-értékek 81,7 százalékát. Vagyis: kevés kiválasztott osztozhatott hatalmas területeken, miközben a maradék kicsi, elaprózott területeket sokak között „dobták szét”. Utóbbiakról így ír Ángyán József: „A skála másik végén a 20 hektár alatti, »átlagjavító érdekeltségek« szerepelnek. Itt hatvannégy nyertes pályázó összesen mind össze 430 hektárnyi, 7755 aranykorona-értékű területhez jutott. A nyertes pályázók fele tehát a területek alig 4,2 százalékán s ugyanekkora arányú aranykorona-értéken volt kénytelen osztozkodni.”
Érdekes végignézni azt is, mekkora a helyben lakó gazdák aránya a nyertes pályázatok között. Itt azt látjuk, hogy mindössze egyharmaduk – 29,9 százalékuk – helyben lakó, az úgynevezett győztesek kétharmada pedig nem az. Ennél is rosszabb az arány, ha az elnyert földterület arányában vizsgáljuk meg ezt a mutatót: itt a helybelieknek az összes földterületnek csak 25,4 százaléka jutott.
Ángyán József egy „ranglistát” is felállított, így pontosan látható, hogy a három megye összesített rangsorában kik jutottak a legnagyobb területhez. A névsort a Csákvári Mezőgazdasági Zrt.-hez köthető csoport vezeti, amely együttesen 1830 hektárnyi állami földterületet birtokolhat Fejér megyében. Ebből 716 hektárt Antalffy György és családtagjai nyertek el, akik közvetett tulajdonosként és tisztségviselőként is jelen vannak a cégben. A társaságot vezető Zimmermann Istvánnak és családtagjainak 658 hektár jutott, 192 hektár Tarjányi Antalnak, a vállalat cégjegyzésre jogosult alkalmazottjának, 263 hektár pedig a társaság fővadászának, Makra Róbertnek. Az Ángyán-jelentés szerint e kör Csákvár, Vértesacsa, Magyaralmás és Vereb települések valamennyi meghirdetett földjét, Óbarokon pedig azok egyharmadát megszerezte.
Az Ángyán-féle összesítés ezüstérmese szintén Fejér megyei: Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, a Puskás Akadémia elnöke és köre összességében 1327 hektárnyi birtokhoz jutott Alcsútdoboz, Kajászó, Óbarok és Vál térségében. A Fejér megyei földterületek ráadásul jóval értékesebbek is, mint a hasonló nagyságrendű borsodi birtokok: a ranglista első és második helyezettje által elnyert 3156 hektárnyi terület aranykorona-értéke meghaladja a 70 ezret.
Borsod megyében senki sem jutott hozzá a Fejér megyeihez hasonló arányú birtoktesthez: itt a legtöbbet – 466 hektárt – a Start 2003 Bt. nyerte el Mezőnagymihályon, s ezzel az abszolút ranglista harmadik helyét foglalja el. A cég tulajdonosa Kanyok Attila, aki szintén nem helybeli, hanem tiszaújvárosi lakos, s 2010-ben Tiszaújváros fideszes polgármesterjelöltje, továbbá Mengyi Roland ország gyűlési képviselőnek, a Borsod megyei közgyűlés fideszes elnökének a választási kampányfőnöke volt. Cége székhelyét 2012 januárjában – néhány nappal a földbérleti pályázatra kiírt határidő lejárta előtt helyezte át Oszlárról Mezőcsátra, egy romos, lelakatolt családi házba, hogy megfeleljen a pályázati feltételekben megszabott húsz kilométeres körzethatárnak.
A sorrendben utána következő, Geter-Farm Kft. 465 hektár állami föld bérleti jogát nyerte el: a céget 2012 januárjában, néhány nappal a pályázati határidő lejárta előtt alapították – állapította meg Ángyán egy korábbi jelentésében. Tulajdonosa a nem helyben, hanem Gelejen élő Demeter Péter, akinek a felesége Tállai András belügyminisztériumi államtitkár feleségének az unokatestvére. Az előkelő ötödik helyen szerepel a listán a mezőkövesdi Hagyacki József, aki magánszemélyként és Puszta Agro 2010. Kft. nevű cégével is pályázott, s 400 hektár állami föld bérleti jogát nyerte el: ő több mint tíz éve Tállai Andrással közösen elnökli a Mezőkövesdi Zsóry Sportegyesületet.
Tanúként hallgatták meg a képviselőt
Tanúként hallgatták meg tegnap Egerben a borsodi mezőségi földek ügyében tett feljelentés kapcsán Ángyán Józsefet. A szocialisták egy korábbi sajtóhír nyomán hűtlen kezelés és hivatali viszszaélés miatt tettek feljelentést, mondván: feltételezhető, hogy az állami földek bérbeadásáért felelős döntéshozók jogtalanul okoztak hátrányt azoknak a gazdáknak, akik a pályázati szempontrendszer ismeretében szabályosan igényeltek földterületet, egyúttal jogosulatlan előnyhöz juttattak egy előre kiválasztott üzleti kört.
Gőgös Zoltán, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista elnöke tegnap azt mondta: a hűtlen kezelés ügyében végül nem indult nyomozás, a hivatali visszaélés gyanúja miatt azonban vizsgálódnak a hatóságok. Az LMP is feljelentést tett az ügyészségen, hogy a hatóságok vizsgálják ki: történt-e visszaélés a földbérleti pályázatok kapcsán. Ebben az ügyben is tart még az eljárás.
(Nol nyomán)
Kapcsolódó: