Alább olvasható a miskolci Jobbik közleménye:
Jön a hűvös idő, s vele együtt jönnek, szállingóznak vissza a fészekrakók az avasi panel „ingyen” melegébe, karöltve a Kanadából vissza”menekült” családtagokkal. A Jobbik aggódik emiatt. Aggódunk az emberek biztonságáért, a terek, utcák nyugalmáért, mely már ma is sok esetben csak utópia az Avason. Persze a Fidesz is aggódik: keddi közleményükben féltik - no nem a miskolciakat - hanem az Avas „jóhírét”. Természetesen azt sem a fészekrakóktól és nem is kanadai barátaiktól, hanem a Jobbiktól.
A miskolci Jobbik elképedve áll azelőtt, hogy, miközben a kormánypárt büszkén jelenti be, hogy a hazatelepülő kanadai romákkal szemben nincs tennivalója az önkormányzatnak, addig a Jobbik avasi vonulását kifejezetten ártalmasnak tartja a városvezetés. Hogy kire nézve lehet "ártalmas" a miskolci Magyar Élet Menete?! Valószínűleg azokra, akiket a Fidesz valójában képvisel, s akik miatt a nyugalomra vágyó polgárok menekülnének ebből a városból.
Azzal, hogy a Fidesz a Jobbik avasi megmozdulásában csupán annyit lát, hogy rossz hírét kelti Miskolcnak, egyet bizonyít: a kormánypártot nem a törvénytisztelő lakosság érdekli, hanem kizárólag az, hogy a médiában egy olyan Miskolc jelenjen meg, amely nem létezik. A városvezetés egy biztonságos, fészekrakómentes Avas képét szeretné láttatni, de az Avas sajnos nem ilyen. És ha a Fidesz struccpolitikáján múlik, soha nem is lesz az.
A miskolci Jobbik vár mindenkit október 17-én 17:00-ra az Avas lakótelepre!
Vegyük vissza, védjük meg Miskolcot!