/Bővített cikk./
Jogerősen két év próbaidőre bocsátották Habony Árpádot 2011 májusában - írja az e heti Magyar Narancs. Habony egy házaspárt bántalmazott.
2011. május 4-én a Fővárosi Bíróság garázdaság vétsége miatt jogerősen két év próbaidőre bocsátotta Habony Árpádot - derül ki a Magyar Narancs birtokába került ügyészségi és bírósági iratokból.
A végzés szerint Orbán Viktor bizalmasát egy házaspár bántalmazásáért ítélték el. Nem kizárt, hogy Habony emiatt nem vállalt formális pozíciót az elmúlt évek során.
A lap szerint az eset 2006. november 4-én reggel történt, miután a XII. kerületi Szilágyi Erzsébet fasorban a házaspár lelépett a Lexus terepjárón érkező Habony elé. A gyors tempóban közeledő autós rádudált a gyalogosokra, majd a lehúzott ablakon keresztül rájuk is kiabált: legközelebb nem fékez, hanem elüti őket.
A beszólásból először szóváltás, majd fizikai bántalmazás alakult ki a Monda utca kereszteződésénél.
A sértettek vallomásai alapján a bírósági iratokban az szerepel, hogy Habony, aki felhúzta magát a gyalogosok viselkedésén, kiszállt az autóból, majd K. Sándor és felesége, P. Erzsébet után ment. Először beletaposott bevásárló kocsijukba, majd egy ütéssel leütötte a férfit, aki hanyatt esett. Közben a férjét védelmező nő is kapott egy hasrúgást. Ezt követően Habony visszaült a terepjáróba, és, kikerülve az ötvenes éveiben járó férfit elhajtott a helyszínről.
Habony, aki a korona parlamenti áthelyezése során az első Orbán-kormány idején került bizalmas kapcsolatba a miniszterelnökkel, a '90-es években egy japán küzdősportban, a kendóban a magyar élvonalhoz tartozott.
Az Indexszel Habony ügyvédjén keresztül közölték, hogy az ügyben a 2010. 4. 9-én megszületett elsőfokú ítéletet hagyta jóvá a másodfok. Az ügyvéd szerint a bíróság sem a testi sértést, sem a bántalmazást nem állapította meg, és az ítéletében a garázdaság vétségében sem büntetést, hanem csak intézkedést alkalmazott.
Az intézkedés volt a két éves próbára bocsátás, amely most május 4-én jár majd le.
Szintén az ügyvédtől származik az az állítás, amely szerint Habony bírósági perével párhuzamosan zajlott egy másik eljárás is a Fővárosi Bíróságon, amelyben az érintett házaspár alperesként szerepelt, mert egy másik autóssal is összetűzésbe keveredtek, és ott ők bántalmazták az autó vezetőjét, egy fiatal nőt.
(HVG - Index nyomán)