Mindenki csak beszélt róla
Ismeretlen hazafiak szombatra virradóra darabokra törték a csendőrgyilkos Ságvári Endre II. kerületi márványtábláját. Az igazságharcosok tehát újra kezdték, sőt végre befejezték e kommunista hazugság elleni támadást. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményük szerint náci propagandát se tűrnének köztéren, de olyat valahogy sehogy se találtak.

A Kuruc.info hírportál Legyél Te is Sobri Jobbik! címmel hirdetett pályázatot tavaly májusban, ötleteket adva hazafias betyárkodásokhoz. (Azóta több alkotás is érkezett, legutóbb a budai önkéntes árulók emlékművének újrafestéséről közöltünk képet.) Sobri Jobbik a Ságvárit dicsőítő márványtábla elleni, legutóbbi támadáskor közölte: eltávolításának lehetőségét meghagyja az illetékes önkormányzatnak, de ha csak a festéket kaparnák le, kész egy pöröllyel szilánkokra aprítani azt. A fideszes vezetésű II. kerület azonban nem lépett, így ígéretét kénytelen volt beváltani.


Ide a mártír csendőrnekillene emléktáblát állítani
Balczó Zoltán Jobbik alelnök egy tavalyi sajttájára azzal csalogatták ki a médiát, hogy eltüntetik az emléktáblát, ez azonban akkor persze kimerült egy letakarásban.
"E helyen halt hősi halált Ságvári Endre a fasisztákkal vívott fegyveres harcban" - olvashattuk korábban a feliratot.
Ismeretes: Ságvári 1944. július 27-én Budapesten, a Budakeszi úti Nagy cukrászdában (ma Remiz étterem) találkozott egy másik kommunista terroristával, ide érkezett négy csendőr az őrizetbe vételükre. Társa ellenállás nélkül megadta magát, a magát előbb színleg megadó Ságvári azonban pisztolyt rántott, és három csendőrre lőtt rá, az egyik belehalt sérüléseibe. A gyilkos futásnak eredt, végül az utcán az egyik csendőr lelőtte. Kristóf Lászlót, aki az egyike volt az elfogó csendőröknek, és másik társát 1959-ben ezért háborús bűnösként kivégezték, míg Ságvárira, a kommunista terroristára a mai baloldal hősként tekint. 
A Legfelsőbb Bíróság a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kezdeményezésére 2006. március 6-án megtartott felülvizsgálati tárgyalásán felmentette Kristóf László egykori csendőrnyomozót Ságvári Endre meggyilkolásában való részvétel vádja alól.  A bíróság megállapította, hogy az intézkedő rendőrök Ságvári Endre elfogásakor az akkor hatályos jog szerint törvényesen, szabályosan eljárva próbálták elfogni az illegális terroristát.  A bíróság tavaly azt is kifejtette, hogy a halálos ítélet egyértelműen koncepciós jellegű, politikailag elkötelezett volt.
Kuruc.info - Libényi János
Kuruc kommentár: Ságvári emléktábláját a "rendszerváltáskor" már összetörték, ám 2004-ben Hiller István újraavatta. "Nem felejtjük az eszmét, amelyért Ságvári Endre az életét áldozta" - fogalmazott Hiller Pisti, aki követendő példaként értékelte Ságvári tettét. Most már csak rajtunk múlik, hogy mi lesz az emléktábla jövője..
Kapcsolódó cikkeink: