A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága 800 ezer forintra büntette az OTP Bank Ligában szereplő Ferencvárost, amelynek szurkolói a nemrég elhunyt Csatáry Lászlóra emlékeztek az MTK elleni múlt szombati örökrangadón.
"A rendezői hiányosságok (fáklyahasználat) mellett megbotránkoztató, tömeges bekiabálások hangzottak el a lelátóról, és ami ennél is súlyosabb: sportrendezvényre nem való, mások méltóságát sértő kiírás (In Memoriam Csatáry László) került ki az egyik szektorban, mintegy 10 másodpercen keresztül" - fogalmaz az MLSZ honlapjának csütörtöki beszámolója, amelyben a magyarellenes szervezet ismételten hangsúlyozza: a futballpályán semmifajta burkolt vagy nyílt politikai állásfoglalásnak, mások méltóságát, nemzeti érzését sértő megnyilvánulásnak nincs helye.
Az indoklás szerint a fegyelmi bizottság a döntés meghozatalakor mérlegelte, hogy a Ferencváros vezetése a nyilvánosság előtt határolódott el a "sporttól és a szurkolástól idegen provokációtól, és lépéseket tett a transzparenst kihelyezők azonosítására".
Szintén súlyos, 600 ezer forintos büntetést kapott a Szombathelyi Haladás, amelynek szurkolói a Debrecen elleni összecsapáson viselkedtek botrányosan. Tárgyakat dobtak a játéktérre, illetve többször, kórusban mások megbotránkoztatására alkalmas rigmusokat hallattak a lelátóról. A 85. percben háromszor antiszemita jelszavakat kiabáltak - olvasható az mlsz.hu-n. A beszámoló szerint a döntéskor a bizottság mérlegelte, hogy a hazai klub mind a rendezői hiányosságok, mind a bekiabálások kapcsán intézkedett.
Az előző fordulóban kiállított játékosok közül Korhut Mihály (DVSC) és Éger László (Paks) 2-2, Lázár Pál (DVSC), Halmosi Péter (Haladás), William Rocha Alves (Diósgyőr) és Dibusz Dénes (Pécs) 1-1 bajnokira szóló eltiltást kapott.
(MTI nyomán)