A bajai "választási csalásról" szóló videó állítólagos készítője, Kőrös Gusztáv Tibor hétfőn lemondott a Demokratikus Koalícióban töltött posztjáról. A solti kisebbségi önkormányzat elnöke a párt Bács-Kiskun megyei szervezetében dolgozott.
Hétfőn bejelentette kilépési szándékát a Demokratikus Koalícióból Kőrös Gusztáv Tibor - tudta meg az Origó. A bajai választási csalásról készült videó állítólagos készítője a párt Bács-Kiskun megyei 3-as számú választókerületének volt a tagja, hétfőn azonban jelezte az országos elnökségnek, hogy benyújtja a lemondását. Korábban elnökségi tag is volt, ezt a megbízatását - egyéb elfoglaltságai miatt - még a nyáron visszaadta. Feladata a választókerületben élő cigányok toborzása volt. Kilépési szándékát nem indokolta.
Hétfő kora délután a Demokratikus Koalíció közleményt adott ki. Ebben azt írják, hogy pártnak a videóhoz semmi köze nincs. "Mára kiderült azonban, hogy a párt egy tagja az ügybe belekeveredett, szerepe viszont még tisztázatlan. Az illető a pártban már régóta nem visel tisztséget, ma már a pártnak sem tagja".
A Blikk vasárnap azt írta, hogy a rendőrségen indult nyomozás során a felvétel egyik készítője, Kőrös Gusztáv Tibor bevallotta, hogy az MSZP megrendelésére készült a videó. A férfi - aki solti cigány kisebbségi önkormányzati képviselő - szerint azonban "nem tudták, hogy nyilvánosságra szánják, a megrendelés ugyanis arról szólt, hogy oktatófilmet forgatnak arról, hogyan vásárol szavazatokat a Fidesz".
Rendőrség: megrendezett a videó
A bajai választási csalásról szóló videót hatan készítették egy mobiltelefonnal, de egyelőre nem tudni, hogy pontosan ki bízta meg őket. A felvételt elvitték a szocialisták székházába, ahol ketten átvették - közölte a rendőrség.
Sajtótájékoztatót tartott hétfőn a Bács-Kiskun megyei rendőrség a bajai választási csalásról készült videó miatt - írja a police.hu. Szabó Vendel alezredes, bűnügyi főkapitány-helyettes a sajtótájékoztatón elmondta, péntek este rendeltek el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Azt még nem mondták el, hogy a felvétel készítői mit mondtak vallomásukaban: mi motiválta őket, illetve kinek a megbízásából.
(Origó nyomán)
Korábban írtuk: Gyurcsány Ferenc "nem tud" arról, hogy a Demokratikus Koalíciónak köze lenne a bajai videóhoz.
Sajtóinformációk szerint a párt egyik aktivistája, egy solti cigány önkormányzati képviselő készítette a szóban forgó videót. A DK elnöke a Ma Reggelben azt mondta: etikai vizsgálatot indítanak az ügyben, és ha szükséges, "felelősségre vonják" a párt aktivistáját.
(Híradó nyomán)