Különösebben nem érdekelte a fideszeseket, melyik épülettervre szavazott a közönség, ma ugyanis a negyedik helyezettet jelentették be győztesnek. Magyarul csak eljátszották megint a nemzeti konzultációt - sőt még az is kiderült, hogy még az sem biztos, amit ők eldöntöttek.
„Az első díjat a hetes számú pályázat, a malom nyerte. Nem, ez az ötös számú pályázat, itt valami szavazáskülönbség van. Ez az ötös számú” – vezette fel Szőcs Géza kormánybiztos, hogy milyen épülettel jelentkezünk majd a 2015-ös milánói világkiállításon. Nem a számozások körüli kavarodás volt az egyetlen bizonytalanság a parlamentben rendezett sajtótájékoztatón. Csak az esemény végén derült ki például, nem biztos, hogy a nyertes látványterven megjelenő építményt valósítjuk meg - írja az Index.
Szőcs Gézáék első helyezettje egy terményszárító (ún. góré) és egy vízimalom keresztezéséből született építmény. A látványterveken tágas, szellős, jó hangulatú tér látható, egyik végén háznagyságú malomkereket forgat a víz. A malom funkcióját tekintve kiállítótér.
Zoom
A leírás szerint a malmot a tetőn összegyűjtött víz hajtja majd, a vizet pedig napelemből nyert energia forgatja vissza a tetőre. A tervezők ismertetője hangsúlyozza: a tervben a malomkerék a körfogást szimbolizálja, az épület mellett búzamező lesz, az épületben működő kemencében pedig kenyér sül majd. A direkt szimbólumok nem véletlenek, a zsűri kiírása ugyanis rögzíti: elvárás, hogy "motívumokban és a belső architektúrában döntő szerephez jusson a víz, az életadó és egészséget biztosító forrás, valamint a fény is. A koncepció egésze az archaikus magyar világértelmezést fogja tükrözni, ami az élet körforgásáról ... szól.”
A zsűri második díját az a menórás építmény kapta, mely ellen olvasóink tegnap este rohamot indítottak - 717 szavazattal a közönségszavazáson is ez lett a második. Szőcs Géza származásának és a fideszesek filoszemitizmusának tudatában már az is nagy eredmény, hogy nem elsőnek hozták ki...
Zoom
A megosztott harmadik helyezett egy fűzfakötegekből álló tüskés kert, három darab fűzből font bástyával. Az egyikben ivókút van, a másikban gyümölcsök, a harmadikban gabona. (Jelképezi, hogy a víz és a mezőgazdaság országa vagyunk - vagy inkább, ami az utóbbit illeti: voltunk.)

A másik harmadik helyezést a Cantata Profana című munka nyerte. Ez egy Bartók-mű címe, ennek ellenére a pavilon mondanivalója a leírás szerint az, hogy Magyarország mezőgazdasági ország, és ivóvízkészlete is jelentős. A képek szerint kaviccsal és nemezzel burkolt térben fákat szimbolizáló oszlopok közt bolyonghatunk majd, egy külön épületben pedig koncert- és kiállítótermek lesznek.
Zoom
Egyébként nem biztos, hogy éppen ezen tervek egyike épül majd fel Milánóban. Szőcs Géza, mint kiderült, csupán "látvány-ötletpályázatot" hirdetett. Azaz a terveket megveszik, és aztán majd egy nem definiált "szakmai zsűri" dönt, hogy végül mi valósul meg. Elmondása szerint fontos szempont lesz, hogy kijöjjenek a projektre rendelkezésre álló 2,5 milliárdból.
Hétmillióba kerültek a pályaművek
Az expót 2015. május 1. és október 31. között rendezik meg Milánóban "Táplálni a világot, energiát adni az életnek" mottóval. A világkiállítás fő témái az egészség, a környezettudatos életmód és a fenntartható fejlődés lesznek. Magyarország három kiemelt témakörrel lesz jelen: a vízzel, a GMO-mentességgel - ezen belül az őshonos állat- és növényfajok génmegőrzésével -, illetve az ország elkötelezettségével a fiatal generációk környezettudatos nevelésére. A magyar pavilont az expó zárása után Magyarországon is felállítják, utóhasznosításának célja Magyarország természeti és kreatív értékeinek, valamint kulturális örökségének bemutatása.
A pályaműveket 3 millió, 2 millió, és 1-1 millió forintért vették meg.
(Kuruc.info - Index nyomán)