Míg Gyurcsány Ferenc azzal van elfoglalva, hogy a homoszexuálisok örökbefogadhassanak, a Jobbik egy olyan problémával foglalkozik, mely a magyar párok ötödét érinti: a meddőséggel - jelentette ki Dúró Dóra Jobbik-szóvivő, az Országgyűlés legfiatalabb képviselője, aki pártja népesedéspolitikai programját ismertette.

A Jobbik fokozott állami támogatással ösztönözné a meddő párok részvételét a lombikbébiprogramban - mondta Dúró Dóra. Az ellenzéki politikus kifejtette: a magyar párok ötödét érinti a meddőség, ezért a Jobbik népesedéspolitikai programjában kiemelt helyet kap az ő támogatásuk.
Hozzátette, a Jobbik kiterjesztené az adókedvezményeket, és azzal is kiemelten támogatná a gyermekvállalást, hogy a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfáját 5 százalékra csökkentenék.
Dúró Dóra ismertette azt is, hogy mivel ma az egygyermekes családmodell a legelterjedtebb Magyarországon, miközben az érintettek 80 százaléka szeretne második gyermeket is, otthonteremtési támogatásokkal, adó- és más kedvezményekkel segítenék a családokat egyről a kettőre lépni. A szóvivő szavai szerint jelenleg a harmadik gyermek után lehet különböző plusztámogatásokat, ingyenes lehetőségeket - például táboroztatást, étkeztetést - igénybe venni. A Jobbik a második gyermek után járó támogatásokat is a rendszerbe iktatna - közölte.
A Jobbik szerint a "népesedési katasztrófa" évtizedek óta sújtja Magyarországot, a szülőképes korú nők mindegyikének négy gyermeket kellene szülnie ahhoz, hogy a a népességet fenntartsák, és megszűnjön a népességfogyás. Dúró Dóra azt mondta, ösztönözni kell a háromgyermekes családokat is arra, hogy továbblépjenek.
(MTI - Alfahír)
Novák Előd Facebook-bejegyzésben reagált a sajtótájékoztató hírére
Zoom
Elárulok egy pikáns kulisszatitkot. Szeretnék negyedik gyereket is, s ennek társadalmi szükségét akkor kezdtem igazán átérezni, amikor Sneider Tamás a Jobbik elnökségi ülésén prezentációt tartott a népességfogyásról, amit a Jobbik programjában aztán javaslatomra kerek perec a magyarság legnagyobb problémájának neveztünk. Kiderült, hogy a korombelieknek már négy gyermeket kell vállalniuk ahhoz, hogy a magyarság létszáma ne csökkenjen. Nem esek abba a hibába, amibe egyik frakciótársam, akinek felesége egy interjúból tudta meg, hogy öt gyereket akar :-). Én Dórimmal megbeszéltem, s hasonlóan látjuk ezt.
Aztán választási programunk vitájában, amikor amellett érveltem a családtámogatási rendszernél, hogy szakítsunk azzal a felfogással, hogy a három gyerek a plafon (s akinek már négy-öt van, arra már furcsán néznek, ezt tudom, hiszen mi is öten vagyunk testvérek), s ezért javasoltam, hogy a negyediknél is emeljük meg a gyermekenkénti adókedvezmény mértékét, bedobtam az elnökségnek a vita hevében: én is bevállalom a negyediket, amit megkövetel a haza. "Na, ezt kérem jegyzőkönyvezni" - szólt akkor Szabó Gábor pártigazgatónk, mielőtt megszavazták javaslatomat, így most már talán itt is megoszthatom ezt.
Bár furcsának tűnhet, hogy nálunk szinte elnökségi ülésen dől el, hány gyerekünk lesz, de hát Dórival a pártkapcsolatot bővítettük párkapcsolattá, a kezét is egy Jobbik-majálison kértem meg, pár órával azután, hogy budapesti panelházuk elé májusfát állítottam :-)
Ha ez a bejegyzésem eltűnne, annak csak feleségem lehet az oka, akivel bár a negyedik gyerek vállalását megbeszéltem, de e közlését nem :-)