Már szerdán elkezdődhet az eljárás Vona Gábornak, a Jobbik elnökének nem kívánatos személlyé nyilvánítására, ha Traian Basescu államfő jóváhagyja a román belügyminisztérium által kezdeményezett lépést - jelentette ki szerdán Victor Ponta román miniszterelnök.

Ponta a román kormányülés végén is nyilatkozott a Jobbik elnökéről. Elmondta, hogy a román belügyminisztérium már kedden előkészítette a Vona Gábor nem kívánatos személlyé nyilvánítására vonatkozó eljárás elindítását, és ha Basescu engedélyezi, akár már szerdán elkezdődhet a folyamat.
Ponta szerint Basescunak információi voltak a belügyminisztérium előkészületeiről, és "le akarta fölözni" a politikai hasznot, ezért szólította fel a kormányt és a parlamentet már kedden, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket.
Frissítés: a Jobbik közleménye:
A Jobbik Magyarországért Mozgalom felháborodva értesült arról, hogy a román politikai vezetés egyetlen mondanivalója a marosvásárhelyi Székely Szabadság Napja kapcsán az volt, hogy Vona Gábort és a Jobbikot ki akarják tiltani az országból. Az államfő célja nyilvánvalóan az, hogy elterelje a figyelmet a tüntetés céljáról, a székelység autonómiaküzdelméről, valamint arról, hogy Románia európai uniós tagállamként nem biztosítja az önrendelkezés lehetőségét egy több százezres, egy tömbben élő nemzeti közösség számára.
A Székely Szabadság Napja kapcsán nem az a fő kérdés, hogy miért volt jelen Marosvásárhelyen Vona Gábor és a Jobbik, sokkal inkább az, hogy miért nem volt ott Orbán Viktor és a Fidesz is. A székely autonómia ugyanis közös nemzeti ügyünk, amely mögé egyként kellene odaállnia minden magyarországi politikai erőnek. A Jobbik tehát ahogy eddig is, úgy a továbbiakban is minden hasonló rendezvényen jelen lesz. Már csak azért is, mert a Jobbiknak egyedülálló módon, kiterjedt szervezeti hálója van Partiumban és Erdélyben is.
Fontos megjegyezni azt is, hogy Corneliu Grosu Maros megyei prefektus ma reggeli nyilatkozatában már egyértelművé tette, hogy a rendfenntartó erőket a Jobbik és Magyar Gárda tagjai nem provokálták, sőt tagjaink és szimpatizánsaink méltóságteljesen, a szervezők kéréseit betartva vettek részt az eseményen. Egyértelmű tehát, hogy Băsescu elnök akciója nem több puszta hangulatkeltésnél és figyelemelterelésnél.
Szávay István országgyűlési képviselő, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke
2. frissítés: van képük az erdélyi magyarok jogait lábbal tipró oláhoknak bennünket szélsőségesezni
A román szenátus elnöke szerint a magyar kormány nem tett semmit azért, hogy visszaszorítsa a "szélsőségességet" Magyarországon.
Calin Popescu Tariceanu volt liberális miniszterelnök, akit a héten választottak meg a román felsőház élére, szerdán kifejtette: "Mindig elítéltem a szélsőségességet, a romániait és a külföldit egyaránt. Magyarországon nagyon veszélyes szélsőségesség létezik, és sajnos az Orbán Viktor vezette jelenlegi kormány semmit nem tett a visszaszorításáért, mi több, a saját, nacionalista jellegű politikájával számos kérdőjelet vetett fel az Európai Unióban, a konszolidált demokráciákkal rendelkező országokban" - mondta Tariceanu, akit az Agerpres hírügynökség idézett.
Hozzátette: egy demokratikus világban rendelkeznünk kell annyi bátorsággal, hogy nemet mondjuk a szélsőségességre. A Jobbik elnökének nemkívánatos személlyé való nyilvánítására, illetve a Jobbiknak a Romániából való kitiltására irányuló tervekkel kapcsolatban Tariceanu úgy vélte: "elégséges" a jelenlegi román törvényes keret arra, hogy alkalmazzák "a szélsőségesekkel szemben".
Korábban írtuk: Ponta Basescunak: a Jobbik tagjait nem, de Vonát ki lehet tiltani Erdélyből
Nem lehet megtiltani egy bizonyos párt tagjainak, akik európai állampolgárok, hogy belépjenek Romániába, egy személynek viszont igen, így Traian Basescu megtilthatja Vona Gábornak, a Jobbik elnökének, hogy belépjen Romániába - jelentette ki szerdán Victor Ponta román miniszterelnök.
A kormányfő a román kabinet szerdai ülésének kezdetekor nyilatkozott erről. Közölte, hogy elküldte az államfőnek a román külügyminisztérium jelentését Vona Gábor "romániai" tevékenységéről.
Kedden Basescu a Jobbik vezetőinek és tagjainak kitiltását kérte Romániából a bukaresti kormánytól és parlamenttől a hétfői marosvásárhelyi autonómiatüntetés miatt.
(MTI nyomán)