2009 óta folyamatosan erősödik a jobboldali párt, az ív csak most májusban, az EP-választáson tört meg. De hoz-e áttörést az önkormányzati választás, és ha igen, hol foghat a Jobbik új pozíciókat? A Zsindex cikke a liberális Political Capital adatai és elemzése alapján készült.
Az önkormányzati választás egyik legnagyobb kérdése, hogy hogyan teljesít a "szélsőjobboldali" párt. Az áprilisi országgyűlési választás egyértelműen megmutatta, hogy a korábban elsősorban Kelet-Magyarországon és északon népszerű Jobbik megvetette a lábát az ország közepén, a fővárosban, sőt a Dunántúlon is, leginkább délnyugaton – országszerte több mint egymillióan szavaztak rájuk.
Az uniós választás visszalépést jelentett a magát nemzeti radikálisként számon tartó pártnak, ám ez nem annyira meglepő. Májusban az áprilisinál jóval alacsonyabb volt a részvétel, és az eleve erősen euroszkeptikus Jobbik nehezen tudta mozgósítani híveit a keveseket érintő EP-választásra.
Zoom
Jobbik-kampány Nyíregyházán 2014. szeptember 18-án
Októberben viszont ismét nagy a tét. Vonáék akkor könyvelhetik el az önkormányzati választást tényleges sikernek, ha a párt növelni tudja befolyását a fontosabb városokban, hiszen ezzel azt bizonyítanák, hogy adott területen a választók többsége komolyabb feladatra is alkalmasnak tartja őket. A leglátványosabb előrelépés az lenne, ha valamelyik nagyvárosban az ő jelöltjük nyerné a polgármesteri tisztet, és erre, most először, egy helyen valódi esély mutatkozik: előfordulhat, hogy Miskolcot októbertől öt évig jobbikos polgármester vezeti.
A Zsindex a Political Capital elemzését és adatait használva azt járta körül, hogy szűk egy hónappal a választás előtt milyenek a Jobbik esélyei.
Jelenleg 12 olyan település van, ahol jobbikos, vagy jobbikos kötődésű a polgármester:
Zoom
Arccal a városok felé
A megkerülhetetlen középpárttá vált Jobbik 2010-zel szemben ma már nem engedheti meg magának, hogy a nagyobb települések zömében ne indítson polgármesterjelöltet: a 169 tízezer fő feletti városból idén már 127-ben érdekeltek. A városok felé való elmozdulást jelzi az is, hogy ott 1484-ről 1578-ra nőtt az egyéni választókerületi jelöltjeik száma, miközben a kisebb településeken a négy évvel ezelőtti 1236 helyett csak 950 jobbikos képviselőjelölt indul. Négy év alatt így változott településméret szerint a Jobbik polgármesterjelöltjeinek megoszlása:
Zoom
Az északi, keleti országrészek után a nemzeti párt az ország többi részén is egyre nagyobb súllyal kapcsolódik be a helyi politikai versenybe. Arányosan a legtöbb jelöltet Pest megyében állították.
A térkép a 267 jobbikos polgármesterjelölt (településének) országos eloszlását mutatja. A bal felső sarokba kattintva méret szerint szűrhetők a települések, a színek pedig azt jelzik, hogy áprilisban mennyire maradt le vagy győzött a Jobbik a nyertes (vagy második) párthoz képest.
Áprilisban a tízezer feletti városokban sehol sem győzött a Jobbik, és a kétezernél népesebb települések között is csak öt helyen (Bekecsen, Mezőfalván, Szirmabesenyőn, Karácsondon és Gyöngyöshalászon).
Budapest nem, Miskolc talán
A liberális Political Capital szerint a fővárosi kerületekben a valódi jobboldal biztosan nem szerez polgármesteri széket. Már az is jelentős előrelépés, hogy a 2010-es 15-tel szemben idén mind a 23 kerületben sikerült polgármesterjelöltet állítani - állítják.
A kerületek pöttyeire kattintva a Jobbik 2010-es önkormányzati választási, és a pártok 2010 áprilisi eredményei láthatók, a szín a Jobbik hátrányát jelöli.
A megyei jogú városokban már változatosabb a kép. A leginkább hárompólusú nagyvárosban, Miskolcon akár a győzelemre is esélyes lehet a jobbikos Jakab Péter.
Más fontos városban meglepetés lenne, ha a Jobbik adná a polgármestert. A következő táblázat a Jobbik áprilisi listás eredményét mutatja a győztes párthoz való lemaradás sorrendjében:
Zoom
De következik-e bármi a tavaszi eredményekből?
Négy éve a Jobbik rosszabbul szerepelt az önkormányzati választáson, mint az országgyűlésin. Akkor 212 településen indítottak polgármesterjelöltet, a jelöltek fele azonban a 10 százalékot sem érte el. Pedig ugyanezen a 212 településen a 2010. tavaszi országgyűlési választáson a párt általában jól teljesített, a Jobbik listájára leadott voksok aránya a települések harmadában meghaladta a 25 százalékot, kétharmadában pedig a párt országos eredményét is. Tehát a helyi polgármesterjelöltek megítélése az esetek többségében felülírta a pártszimpátiát.
Az öt legerősebb jobbikos település a 2010-es országgyűlési választás listás adatai alapján (azon települések között, ahol a párt polgármesterjelöltet állított 2010 őszén):
Zoom
E települések közül ősszel Hencidán és Tiszavasváriban nyert a Jobbik polgármesterjelöltje. Ezeken kívül még egy Vas megyei faluban, Hegyháthodászon sikerült nyerni (78 szavazattal, ami ott 71 százalékos szavazatarányt jelentett).
Az országgyűlési választás listás eredményei és az önkormányzati választás polgármesterjelöltjeinek kimenetele között általában nincs erős összefüggés. A nagyobb településeken viszont a tavaszi adatok alapján már lehet valószínűsíteni az őszre nézve: ahol 2010-ben a parlamenti választáson jól szerepelt a Jobbik, ott többségében a polgármesterjelöltje – ha nem is nyert – viszonylag erős eredményt produkált.
Több olyan település is volt azonban 2010-ben, ahol a tavaszi jó eredmény után ősszel már harmatosabban teljesített a jobbikos jelölt. 59 helyen (a települések 28 százalékában) a polgármesterjelöltre leadott voksok aránya legalább 15 százalékponttal elmaradt a tavaszi területi listás eredménytől.
Idén 41 olyan település van, ahol a Jobbik-lista a tavasszal az első helyen végzett, vagy 5 százalékpontnál kevesebbel maradt le. Ezek közül
1 megyeszékhely: Miskolc
6 tízezer lakos feletti város: Gyöngyös, Törökszentmiklós, Heves, Sajószentpéter, Ózd, Tiszavasvári
3 tízezer lakos alatti város: Füzesabony, Sajóbábony, Mándok
4 nagyközség: Mezőfalva, Szirmabesenyő, Tuzsér, Öcsöd; valamint
27 község található.
A Jobbik (ahogy más párt is) a helyhatósági választásokon akkor lehet sikeres, ha maga mellé tudja állítani a helyben ismert és népszerű személyeket. Szeptember elején Sneider Tamás frakcióvezető-helyettes a Hír TV-ben 40-50 Jobbik-győzelemre esélyes településről beszélt, ami nyilvánvalóan házon belül is a legoptimistább forgatókönyvnek számít. A pontosabb becsléshez ismerni kéne az érintett települések viszonyait, mindenesetre a Political Capital adatai szerint reálisan 20-30 polgármesteri tisztet nyerhet a Jobbik.
A nemzeti radikális párt kampánystratégiája nem változott a tavaszihoz képest: országos szinten az emberarcú, tisztakezű, fiatalos párt imázsát igyekeznek erősíteni, helyben viszont továbbra is a rendpártiságon, a helyi politikusok elszámoltatásán, a korrupció- és (a Zsindex szerint) a cigányellenességen van a hangsúly.
Zoom
Fülöp Eriket, Tiszavasvári polgármesterét és Vona Gábort, a Jobbik elnökét köszönti Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere Érpatakon 2013. november 29-én
(Zsindex korrigálva)