Elhalasztotta a Biszku Béla elleni másodfokú büntetőpert az eljáró bírói tanács a védelem elfogultsági kifogása miatt a Fővárosi Ítélőtáblán pénteken.
Az 1956-os szabadságharcot követő megtorlásokkal kapcsolatban háborús bűntett és más cselekmények miatt tavaly első fokon, nem jogerősen csak öt és fél év szabadságvesztésre ítélt 94 éves Biszku Béla a pártállami diktatúra belügyminisztere volt a vádbeli időszakban.
A pénteken megkezdődött másodfokú eljárásban a védő elfogultsági kifogást terjesztett elő, melyben kifogásolta többek között azt, hogy a magyar igazságszolgáltatás pártatlansága kétségbe vonható, továbbá, hogy Biszku ügyében személyre szóló jogalkotás történt, "politikai hecckampány" folyt és "hadbírók" járnak el.
Zoom
Még mindig nem ütött a tömeggyilkos órája
Az ügyvéd jelezte azt is, hogy indítványa elsősorban egy majdani strassburgi bírósághoz intézett beadványának előkészítését szolgálja.
Novák Előd, a Jobbik alelnöke és országgyűlési képviselője a tárgyalást követően a bíróság épületében újságíróknak azt hangoztatta: sajnálják, hogy folyik tovább az időhúzás és továbbra sem kerül börtönbe egy tömeggyilkos. Az elfogultsági kifogást a tábla egy másik tanácsa bírálja majd el.
Frissítés: Tíz percig tartott a tárgyalás - Biszku nem kér a magyar bíróságokból
A háborús bűnökkel vádolt egykori kommunista vezető ügyvédje szerint "a politikai hecckampány" miatt nincs esély arra, hogy magyar bíróság tisztességes eljárásban bírálja el az ügyet. Az elfogultsági beadvány miatt csúszik a másodfokú per.
Mindössze tíz percig tartott a Biszku Béla elleni büntetőper első tárgyalása másodfokon, miután a vádlott védője jelezte: elfogultságot jelent be a bírói tanács elnökével és tagjaival szemben.
Biszku védője, "Magyar" Gábor szerint az ügyben politikai hecckampány folyik Magyarországon, ezért jelenleg szerinte nincs esély arra, hogy magyar bíróság tisztességes eljárásban bírálja el az ügyet. Felidézte például a lex Biszkura utalva, hogy a parlament is "személyre szabott" jogalkotásba kezdett.
Zoom
A két "Magyar" - az ifjabbik vinné a tömeggyilkos ügyét külföldre
A védő nem titkolta, céljuk az, hogy a strassburgi bírósághoz forduljanak, ehhez azonban ki kell meríteniük az összes magyarországi jogorvoslati lehetőséget is, ezt szolgálta a védő mai bejelentése is. Az ügyvéd a tárgyalás után meg is jegyezte: "egy pillanatig" nem hiszi, hogy helyt fognak adni a beadványának.
Biszkut egyébként megkérdezte a bíró, hogy csatlakozik-e a védő által benyújtott elfogultsági indítványhoz. A kommunista tömeggyilkos először jelezte, hogy nem hallja a kérdést, majd az ismétlés után egy határozott igennel válaszolt.
Biszku Béla volt belügyminiszter ellen még 2012 szeptemberében indított a büntetőeljárást az ügyészség. A karhatalom megszervezésével, felbujtóként, több emberen, aljas indokból elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntettel vádolják, első fokon májusban öt és fél év szabadságvesztésre ítélték. Akkor a háborús bűntetten kívül lőszerrel visszaélésben és a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadásában is bűnösnek mondták ki.
Az ügyész életfogytig tartó fegyházért fellebbezett. Biszku és ügyvédje felmentést kértek, először is bűncselekmény hiányában, másodsorban bizonyítottság hiányában. Az ítélet megszületéséig nem kell Biszkunak börtönbe vonulnia.
(MTI - Index nyomán)