A Demokratikus Koalíció (DK) azt kéri, hogy Polt Péter legfőbb ügyész hivatalból indítson vizsgálatot Kulcsár Gergely jobbikos képviselő ügyében, aki egy e-mail tanúsága szerint beleköpött a fővárosi Duna-parton található, a holokauszt™ áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe.

A hüledező demokraták azt kérik, hogy Polt Péter legfőbb ügyész hivatalból indítson vizsgálatot Kulcsár Gergely jobbikos képviselő ügyében. Gréczy Zsolt szóvivő és Varga Zoltán, a DK elnökségének tagja szombaton Budapesten sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a Demokratikus Koalíció birtokába jutott egy olyan e-mail, amelyben Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő ír akciójáról.
Varga Zoltán elmondta, hogy a birtokukba került levelet a képviselő 2011-ben írta. Kérdésre válaszolva nem akarta nyilvánosságra hozni a levél forrását, de közölte: megvizsgáltatták az írást, és száz százalékosan biztosak benne, hogy valódi.
Az e-mail mellé bemutattak egy fényképfelvételt, amelyen a vascipők mellett guggoló, a jobb keze hüvelykujját felfelé tartó politikus látható. Az e-mail szövege szerint a fotó akkor készült, amikor Kulcsár Gergely "egy kis feltöltődésre" vágyott, és meglátogatta a Duna-parton, "a képen látható vidám helyet".

Más disznóságok is voltak már a kamucipőkben
Varga Zoltán hangsúlyozta, hogy nem magánlevélről van szó. Az e-mail címzettjeit - Mirkóczki Ádám képviselő kivételével kitakarták - de a DK debreceni elnökének elmondása szerint a Jobbik ismert jelenlegi, illetve volt politikusai szerepelnek közöttük.
Gréczy Zsolt elmondta, pártjuk arra kéri Polt Pétert, hogy hivatalból indítson eljárást Kulcsár Gergely ellen, mert "ez az uszítás, ez a náci tempó nem mehet tovább Magyarországon". A politikus úgy fogalmazott, egyszer és mindenkorra le kell számolni azzal, hogy a Jobbikot bárki is szalonképes pártnak tekinti. A Jobbikkal nem tárgyalni kell, a pártnak azokat a képviselőit, akik ilyen nézeteket vallanak, "egész egyszerűen ki kell iktatni a közéletből" - jelentette ki.
Frissítés: Garantált feltöltődés fáradtság vagy szomorúság ellen
A feltöltődésre vágyók kedvéért meg is osztotta állítólagos szerzeményét a Gyurcsány-párt, íme:
Zoom
Zoom
2. frissítés: A jobbikosokat felakasztani akarókat jelentsék fel ugyanilyen buzgalommal!
A Jobbik elítéli Kulcsár Gergely tettét, de az időmúlás és a megbánás miatt lezártnak tekinti azt az ügyet, amelynek lényege, hogy egy négy évvel ezelőtti e-mail tanúsága szerint a párt országgyűlési képviselője beleköpött a fővárosi Duna-parton található, a "holokauszt" áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe.
Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője az MTI-nek szombaton azt mondta: Kulcsár Gergely "megbánta a tettét, amit hirtelen felindulásból követett el".
A Jobbik "elítéli és vállalhatatlannak tartja ezt a cselekedetét, de tekintettel arra, hogy egy négy évvel ezelőtti magánlevelezésről van szó, amit a képviselő meg is bánt, a magunk részéről lezártnak is tekintjük az ügyet" - fogalmazott.
Gréczy Zsolt, a DK szóvivője és Varga Zoltán, a párt elnökségének tagja szombaton Budapesten sajtótájékoztatón közölte: a DK azt kéri, hogy Polt Péter legfőbb ügyész hivatalból indítson vizsgálatot Kulcsár Gergely ügyében. A párt birtokába jutott ugyanis egy olyan e-mail, amelyben Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő ír akciójáról.
Mirkóczki Ádám szombaton a DK sajtótájékoztatójára reagálva azt is elmondta: szerintük a Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő vezette pártot súlyos felelősség terheli az ország jelenlegi állapotáért, és pontosan tudják, ha Jobbik kormányra kerül akkor "a felelősségre vonást nem fogják megúszni". Ezért is követnek el mindent a Jobbik ellen - tette hozzá.
Megfogalmazása szerint mivel érdemi fogást nem találnak rajtuk, ezért "kénytelenek ilyen magánleveleket felkutatni és műbalhékat kreálni".
Mirkóczki Ádám azt mondta: elvárják a DK-tól azt is, hogy "az összes jobbikost felakasztani akaró szövetségesét, Rózsa Mihályt, valamint a politikusfeleségeket leszajházó civil szövetségesüket, a Demokratikus Kerekasztalt jelentsék fel ugyanilyen buzgalommal, és határolódjanak el tőlük."
3. frissítés: A dögrováson lévő szocionisták a Jobbik eltüntetéséről álmodoznak
A szocionisták szerint a Jobbiknak el kell tűnnie a közéletből, és ennek első lépése az, hogy Sneider Tamás és Kulcsár Gergely azonnal lemond parlamenti mandátumáról.
Az MSZP az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében úgy vélekedik, a Jobbik Kulcsár Gergely képviselőjének ügyében tett nyilatkozatával kiderült: a párt nem csak hazug, de gyáva is.
Azt írták, pár napja még Sneider Tamás alelnök "örvendezett idős emberek halálának, mondván: nagyon feljött a Dunántúl hál' Istennek, mert jönnek a cigánybűnözők és gyilkolják az idős embereket". Ma pedig egy e-mail fotója leleplezte, hogy Kulcsár Gergely, a Jobbik parlamenti képviselője beleköpött a fővárosi Duna-parton található, a holokauszt áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe.
(MTI - dkp.hu nyomán)
Kapcsolódó: