/Bővített hír, frissítés és táblázatok a cikk alatt./
Enyhén csökkent az antiszemitizmus mértéke Magyarországon 2013-ról 2014-re, a fővárosban erősebb a jelenség, a pártválasztás és bizonyos attitűdök magyarázzák az antiszemitizmust - közölte Hann Endre, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet igazgatója. Szerintünk viszont leginkább a zsidók viselkedése magyarázza.
Az Antiszemita előítéletesség a mai magyar társadalomban című kutatás bemutatóján, amelyet a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából készített a Medián, Hann Endre azt mondta: a zsidóságot a megkérdezettek 23 százaléka utasítja el "érzelmi alapon", ők válaszoltak úgy, hogy számukra "a zsidók ellenszenvesek".
Hann Endre kifejtette: ez a mutató az elmúlt négy évben a statisztikai hibahatáron belül, enyhén csökkent. Felhívta a figyelmet arra, hogy a zsidóságot érzelmi alapon elutasítók aránya 2009-ről (akkor 10 százalék volt) 2010-re nőtt nagy mértékben, 28 százalékra. Azt mondta: ez akkor következett be, amikor a Jobbik "jelentős politikai tényezővé" vált, és a párt zsidókhoz való viszonya is bekerült a politika főáramába.
Hozzátette: arra, hogy mekkora a magyar társadalomban az antiszemiták aránya, az érzelmi elutasítás mellett bizonyos állítások (például: "létezik egy titkos zsidó együttműködés" vagy "túl nagy a zsidók befolyása ma Magyarországon") elfogadásából lehet következtetni. A kutatás készítői három csoportot alkottak: az erősen antiszemiták ezeknek az állításoknak a többségével egyetértenek, a mérsékelten antiszemiták is egyetértenek több állítással, a harmadik csoportot nem antiszemitának minősítették.
A Medián igazgatója elmondta: a két dimenziót összegezve 2013-ról 2014-re "alapvetően" csökkent az antiszemiták száma. A kutatási jelentés szerint 2013-ban 38 százalék volt legalább mérsékelten antiszemita, 2014-ben 31 százalék (de persze csak akkor, ha 21 + 11 = 31-gyel, lásd majd a táblázatot - a szerk.). A tavalyi évben a megkérdezettek 21 százaléka erősen, 11 százaléka mérsékelten volt antiszemita, 69 százalék e tekintetben "érintetlen, vagy immúnis" - mondta Hann Endre. (Nem említve, hogy az erősen antiszemiták aránya egy százalékkal emelkedett.) Hozzátette: európai összevetésben ezek a számok "nem drámaiak".
A kutatás fontos kérdése volt, hogy mely társadalmi csoportok és milyen indíttatásból lesznek fogékonyak az antiszemitizmusra - ismertette. A fővárosban nagyobb mértékű volt az antiszemitizmus, mint vidéken, ezt még 2013-ban sem tapasztalták. (Ami meglehetősen sokat elmond a profizmusukról...)
A jelentés szerint az iskolai végzettség, a társadalmi státusz, a jövedelmi helyzet és az antiszemitizmus között nincs érdemi összefüggés. A pártválasztás és az antiszemitizmus között viszont van - ismertette a felmérés eredményét Hann Endre. Kifejtette: a Jobbik szavazóinak kétharmada minősíthető antiszemitának, többségük erősen. A "jobboldalon" (értsd: Fidesz) egy kicsit többen fogékonyak az antiszemitizmusra, de az MSZP-szavazók 16 százaléka is az erősen antiszemita csoportba került - tette hozzá.
Az antiszemitizmus okai között a széles értelemben vett másság elutasítását említette a kutatás vezetője, akár a homokosokkal vagy bármilyen vallási, etnikai kisebbséggel szembeni előítéletet. Rámutatott: a megkérdezettek közül többen utasítanák el, ha a szomszédjukba például feketék vagy arabok költöznének. Megemlítette, hogy a legtöbben ahhoz nem járulnának hozzá, hogy bőrfejűek költözzenek a közelükbe.
A kormány és a zsidó szervezetek közötti, közelmúltbeli konfliktusokról is kérdezték a válaszadókat, akik enyhe többsége a német megszállás áldozatainak emlékművét ellenezte, de - olvasható a jelentésben - ebben a kérdésben is magas a bizonytalanok aránya. A kutatás vezetője kitért arra is, hogy az antiszemitizmus "nem központi kérdés" a magyar társadalom jelentős részének.
A Medián reprezentatív felmérése 2014 végén készült, 1200, tizennyolc éves vagy annál idősebb ember megkérdezésével.
(MTI nyomán)
Frissítés: mellékelünk néhány táblázatot a tanulmányból, hogy olvasóink is megítélhessék, hol tartunk a társadalom ébresztésében, Hann úr ugyanis több fontos dologra nem tért ki.
Ilyen például - és a legfontosabb -, hogy Budapest lakosságának fele nem kér a zsidókból (ami már így is igen komoly eredmény, de gondoljunk bele, milyen lenne az arány, ha kivonnánk belőle a fővárosban élő, egyáltalán nem kis létszámú zsidók és más idegenek válaszait!), hogy egyre többen értenek egyet azzal, hogy létezik egy titkos zsidó együttműködés, amely meghatározza a gazdasági és politikai folyamatokat, hogy nem igaz az a zsidó propaganda, hogy az iskolázatlanok a legantiszemitábbak (tehát annak forrása csak a "butaság"), sőt, ennek ellenkezője, továbbá ugyanez a helyzet a szellemi munkát végzők és a felső jövedelműek esetében is.
Mint ahogy arról is hallgat, hogy egyre növekszik a holokauszt-hazugságokat elutasítók aránya is - bátorkodunk abban reménykedni, hogy nem csekély mértékben portálunk munkásságának köszönhetően.
Még több táblázat és a hozzá tartozó - vigyázat, gyakran manipulatív - magyarázatok az eredeti tanulmányban.
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
Zoom
(Kuruc.info)