Amint arról tegnap beszámoltunk, ötven hasmenésre panaszkodó határsértőt vittek kórházba ismeretlen fertőzés miatt kedden késő este Budapesten, a Nyugati pályaudvarról. Most derült ki, hogy a Debrecenbe tartó vonaton ültek.
Zoom
Illusztráció
A menetrend szerint 22:28-kor Debrecenbe induló vonatról a rendőrség röviddel tíz óra után szállította le fertőzés gyanúja miatt a "menekülteket". A MÁV közleménye szerint gondoskodott a járművek fertőtlenítéséről, két kocsit még a Nyugatiban kitisztítottak. Emiatt az éjszakai járat a menetrendhez képest hat perces késéssel tudott csak elindulni. A további késés elkerülése érdekében a vonat végén lévő három kocsit üresen és lezárva Debrecenbe vitték, ahol elvégezték azok fertőtlenítését.
A kedd éjjel a budapesti Egyesített Szent László és Szent István Kórházba vitt ötven külföldi állampolgár közül jelenleg kettőt kezelnek kórházban, állapotuk nem súlyos.
Müller Péter orvosigazgató tájékoztatása szerint kedden 22 órakor az Országos Mentőszolgálat a rendőrség kíséretében ötven külföldi állampolgárt vitt be az egyesített intézmény Szent László Kórház telephelyére, feltételezett – hasmenést, lázat okozó – fertőző betegség gyanúja miatt. Ambuláns szakorvosi vizsgálatot követően egy felnőttet és egy gyermeket vettek fel hasmenés miatt, kivizsgálásuk és kezelésük folyamatban van, állapotuk nem súlyos. A további 48 ember tünet- és panaszmentes, ők végül nem igényeltek kórházi felvételt és kezelést. (A kérdés már csak az, hogyan váltak pillanatok alatt tünet- és panaszmentessé, ha néhány perccel azelőtt még hasmenésre panaszkodtak, elvégre azért vitték be őket - a szerk.)
Zoom
A vizsgálat után őket a rendőrség visszavitte a pályaudvarhoz, valószínűleg felszálltak egy másik vonatra, és azóta már Debrecenben vannak. Vagy nincsenek.
A Nyugati pályaudvaron az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat fertőtlenítette az érintett területeket.
A déli határszakasz felől hazánkba érkező határsértők jelentős része vasúton utazik tovább a kijelölt menekülttáborba. Vagy máshova, ahova csak kedve tartja.
Zoom
Jelenleg három vasútállomáson jelentkeznek a bevándorlók: Kiskunhalasról naponta átlagosan 200-250, a Szegedről 700-800 és Pécsről 50-70 fő szállításáról gondoskodik a MÁV. Sokuk Debrecenbe érkezik, a "menekülteket" segítő debreceni önkéntesek esténként átlagosan kétszáz migránssal találkoznak a Nagyállomáson.
A MÁV közleményében azt is jelezte, a menekültek utazása során használt szerelvényeknél különös figyelmet fordítanak az előírásokban egyébként is szereplő fertőtlenítési feladatokra. A vécéfülke, az előterek, a kapaszkodók és az ajtókilincsek alapos tisztítását is elvégzik. Fertőtlenítik a járművek belső felületét, fertőtlenítőszeres oldattal permetezik be az oldalfalakat, a kisasztalokat, a műbőr felületeket, a kapaszkodókat és kapaszkodásra alkalmas felületeket, a vécéfülke teljes felületét, az utastér padlóját, a külső kapaszkodókat, a kilincseket és a nyomógombokat.
Zoom
A debreceni menekülttáborról és annak kapcsán az esetleges fertőzésveszélyről szó esett a megyei közgyűlés június végi ülésén is. Fodor Mária megyei tisztifőorvos képviselői kérdésekre válaszolva elmondta: folyamatos a menekülttáborba érkezők szűrése. Május végéig 17 hepatitisz B-s és egy tbc-s beteget szűrtek ki. A több "menekült" fokozott terhet jelent az egészségügyi szolgáltatóknak, de a folyamatos együttműködés eddig eredményes volt. "Az eddigi helyzetben hála Istennek még semmi kiugró járványügyi esemény nem volt. A debreceni népegészségügyi osztályunk szinte napi kapcsolatban van a menekülttáborral, minden egyes gyanús esetet megbeszélnek, azonnal kivizsgáljuk" – fogalmazott a megyei tisztifőorvos.
(Dehir nyomán)