Múlt péntek este mintegy nyolcvan migráns kitört a kiskunhalasi idegenrendészeti gyűjtőtáborból, a hírt egyelőre nem erősítették meg hivatalos forrásból – írta a Halasmédia. Kedden délelőtt azonban ismét a készenléti rendőrség helyi erőket kellett riasztani a Szegedi úti táborhoz, ahol a portál információi szerint újabb lázadás volt. A lap úgy tudja, könnygázt kellett használniuk a rend helyreállítása érdekében.
Helyi információk szerint múlt pénteken este hat óra tájban ismét lázadás tört ki, a felfordulást kihasználva, mintegy nyolcvan migráns tört ki a táborból, ezért teljes zárlatot rendeltek el. A Készenléti Rendőrség erőit, a határrendészeket és a városi kapitányság rendőreit is riasztották a volt tüzérlaktanyához és környékére. Arról nincs információ, hogy megsérült-e valaki. Úgy tudni a megszökött táborlakók közül 26 főt elfogtak a rendőrök, a többinek sikerült kereket oldania.
Egyes információk szerint két lövés is eldördült a táborban, vagy annak közelében, információk szerint a migránsok között dolgozó egyenruhásoknál azonban biztonsági okokból nincs lőfegyver, így nem tudni, hogy milyen fegyverből származhattak a lövések, vagy hogy egyáltalán lövéseket lehetett-e hallani. Úgy tudni, a táborban tartózkodó 2-300 migránsra alig több mint egy tucat civil biztonsági őr és egyenruhás rendőr vigyázz.

A híreket a betolakodóknál hatékonyabban zárják el a köz elől
Augusztus 4-én, kedden délelőtt tíz óra körül ismét riasztották a készenléti rendőröket a Szegedi útra, ahol információk szerint ismét fellázadtak a migránsok. A táborból származó információk szerint egyre gyakrabban fordulnak elő kisebb-nagyobb lázadások, kitörési kísérletek. Egyre elégedetlenebbek a migránsok, szeretnének tovább utazni a nyugat-európai országok felé.
A Halasmédiához eljutott információk szerint gyakran bonyolítja a migránsok befogadó állomásokra történő utazását, hogy pontatlanok, felületesek a számukra kiállított magyar hatósági igazolások. Nem egyszer előfordul, hogy a nőket férfiként, míg a ránézésre is 14-15 éves fiúkat 27-30 évesként veszik nyilvántartásba, vagy a 48 óráig érvényes ingyenes utazásra jogosító papírokat lejárt dátumokkal látják el, ami a későbbi igazoltatások során komoly bonyodalmakat okoznak.
A Halasmédia információi szerint már két hete is kitörtek a migránsok a halasi táborból, azonban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság korábban és ezúttal sem volt hajlandó megerősíteni illetékesség hiányában ezeket az értesüléseket. A Bevándorlási-és Állampolgársági Hivatalhoz irányították a lapot, egyelőre azonban onnan sem érkezett válasz a feltett kérdésekre.
(Halasmédia nyomán)
Frissítés: A rendőrség szerint nem történt semmi, nagy a közbiztonság
A www.halasitukor.hu és a www.halasmedia.hu internetes portálon 2015. augusztus 4-én 17 óra 44 perckor „Kitörtek a migránsok a halasi táborból” című közlése valótlan állításokról tájékoztatja az olvasókat. Az írással kapcsolatban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakat tartja fontosnak nyilvánosságra hozni - írja a Police.hu.
A kiskunhalasi Gábor Áron laktanya területén a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal regisztrációs pontja mellett lévő, a rendőrség működtetésében létrehozott ideiglenes idegenrendészeti előállító ponton - a hivatkozott cikkben írtakkal ellentétben - az elmúlt napokban nem történt rendzavarás, az ott ideiglenesen elhelyezett illegális bevándorlók „nem törtek ki”, nem lázadtak, könnygáz és más kényszerítő eszköz alkalmazására sem került sor.
Az idegenrendészeti előállítóban és a településen a rendőrség fenntartja a közrendet és a közbiztonságot.
(Police.hu)